Előfizetés

Falak, kerítések, katonák

Berlini tudósítóként a Fal mellett laktam. Ha kinéztem az ablakomon, a Leipziger Strasse magas házai mögött a szürke betonfalat láttam. Valamivel odébb a Checkpoint Charlie-nál jöttünk-mentünk a két városrész között, mi, a „kedvezményezett” diplomaták és újságírók. Senki más. A Fal, a szögesdrót, a fegyveres őrök mind-mind azért voltak, hogy mutogathassa a muszkliját a politika: eddig és ne tovább!

Frau Andreasnak (a családom csak „nénikének" ismerte) élete nagy tragédiája volt a Fal. 1961. augusztus 13-ikára várta haza a fiát a nagyszülőktől, a férjét a vidéki kiszállásról. 12-ikén kihúzták az első szögesdrót kerítést a házuktól két sarokra, másnap már sem a fiát, sem a férjét nem engedték haza. 1988 közepén meghalt. Soha többé nem találkoztak személyesen…

A Fal első áldozatát Ida Siekmann kelet-berlini nő volt, aki 1961. augusztus 22-én a határövezeten álló harmadik emeleti lakásának ablakából a nyugati oldalra kiugorva vesztette életét. A következő egy 24 éves berlini szabó. Akkor lőttek agyon, amikor átúszott a határt jelentő Spree folyón. A már magát megadó, feltett kezű fiút a folyóba lőtték.

Ulbricht párt-főtitkárnak egyetlen éjszaka elegendő volt ahhoz, hogy 155 kilométeren elvágassa egymástól Berlin két felét. Pintér belügyminiszternek egy hetet adott a főnöke, hogy kitalálja, miként veszi elejét egy 175 kilométeres magyar vasfüggönnyel a menekültáradatnak. De eddig még nem volt olyan fal, szögesdrót, kerítés, aknamező, amely feltartóztatta volna a kétségbeesett menekülőket.

Ha a kerítés nem állja útjukat, mi is lövetni fogunk, Pintér úr?

Balközép körkép

Egy év alatt az európai szociáldemokráciát két nagy választási csalódás érte. Tavaly májusban az Európai Néppárt nyerte az Európai Parlament mandátumaiért folyó versenyt, pedig hat hónappal korábban még a baloldal listája tűnt esélyesebbnek. Idén májusban pedig a brit Munkáspárt maradt alul az ottani választásokon, annak ellenére, hogy előzőleg a kormányzó konzervatívok népszerűségét lemorzsolta a megszorító gazdaságpolitika és a nyomában kibontakozó szociális problémák. Ez a két választás valószínűleg jól érzékelteti a balközép politika korlátait az Európai Unióban.

Ami az EP-t illeti, ott a keresztény-demokratákat és mérsékelt konzervatívokat tömörítő Néppárt tavaly nagyobb veszteséget szenvedett, mint a szociáldemokrácia, mégis a legnagyobb erő tudott maradni. A balközép pedig a tagországokban élvezett befolyását sem tudta átváltani bizottsági pozíciókra: öt szocialista (támogatottságú) miniszterelnök is volt, aki nem baloldali, hanem liberális vagy néppárti biztost küldött a Jean-Claude Juncker vezetésével felálló új Bizottságba.

A 2014-es szociáldemokrata program középpontjában a beruházás-élénkítés, és az ezen keresztül történő foglalkoztatás- és növekedésösztönzés állt. Ezt azonban a Juncker-bizottság egy új forrásokat sok-sok áttételen keresztül megmozdító csomagban nyújtotta be az Európai Parlamentnek fél évvel később. Így a programtól érdemi makrogazdasági hatás egyhamar nem várható. Tényleges gazdaságpolitikai fordulat eléréséhez a valutaunió reformjának továbbvitelére is szükség van, ez azonban a baloldalon sem magától értetődő. Az európai szocialisták körében az államadósság közös finanszírozásának gondolata közelebb állt a konszenzushoz az eurózóna válsága előtt, mint azt követően.

A hosszú pénzügyi válság következtében az Európai Unió politikai térképén a baloldal - jobboldal szembenállással összemérhető jelentőségre tett szert az Észak - Dél szembenállás, vagy másképpen mondva a valutaunió centrumának és perifériájának gazdaságpolitikai vitája. Az északi szocdem pártok (beleértve a német SPD-t) közeledtek a keresztény-demokrata programhoz, hangsúlyozva a költségvetési fegyelem és a szerkezeti reformok fontosságát. Ezzel szemben a déli szocialisták a közös európai gazdaságélénkítés szükségességét hangoztatták (amit egyébként az Egyesült Államok és sok más, nem európai szereplő folyamatosan szorgalmaz). Az északi szociáldemokraták a kiélezett versenyhelyzetekben átvettek valamennyit a bevándorlóellenes, EU-szkeptikus jóléti sovinizmus nyelvezetéből is.

Azok a balközép pártok, amelyek az eurózóna perifériáján kormányra kerültek, az átfogó gazdaságpolitikai keretekre kevéssé tudtak hatást gyakorolni. Azonosulniuk kellett a megszorító programokkal, és ezért jelentős népszerűség-vesztést szenvedtek el. Ez jól látható Görögországban és Írországban, ahol a kormánykoalícióban résztvevő szociáldemokraták támogatottságuk nagy részét elvesztették. Érdekes módon a koalíciók nem tettek jót a szocdemek népszerűségének északon sem (Finnország, Hollandia), pedig ott a gazdasági kiigazítás fájdalma nem volt összemérhető a délivel.

Míg északon a szociáldemokratáktól eltávolodó szavazók könnyen sodródnak az EU-szkeptikus populisták táborába, délen (Görögország, Spanyolország) inkább a radikális baloldal erősödött meg. Néhány év leforgása alatt megjelent a színen és igen nagy támogatottságra tettek olyan pártok, mint a Sziriza és Podemos. Előbbi már most kormányon van, utóbbival ugyanez megtörténhet az év végén.

A közép-kelet-európai régióban a szocdem pártok teljesítménye egyenetlen, befolyásuk alakulása nem követ egységes mintát. Erősnek mondható Csehországban, Szlovákiában és Romániában, ahol az elmúlt másfél évtized egy jelentős részében kormányozni tudtak. A régió legnagyobb államában, Lengyelországban azonban a szociáldemokraták támogatottsága tartósan összezsugorodott. Az idén soron következő választásokon a szociáldemokraták legjobb esetben is a mérleg nyelvének szerepét játszhatják el a liberális és a konzervatív jobboldal között.

Európa balközép pártjai ma olyan mezőben versenyeznek, ahol szavazóik négy irányban is elpártolhatnak tőlük, meggyőzőbb alternatívát keresve: a liberálisokhoz, a zöldekhez, a radikális baloldalhoz vagy a (nemzeti) kisebbségek pártjaihoz (skótok, katalánok stb.) vándorolhatnak el. Ilyen helyzetben konzisztens programmal megszerezni a relatív többséget igen nehéz, ami 2015 hátra levő részében meg fog mutatkozni a dán, a portugál és a spanyol választásokon egyaránt.

Látni kell azonban a lehetőséget is a mai erőviszonyokban. Ma a balközép pártok kormányon vannak az eurózóna három legnagyobb országában: Németországban és Olaszországban (koalícióban), valamint Franciaországban. Ez a konstelláció lehetőséget kínál a valutaunió progresszív reformjára, a gazdasági növekedést újraindító és a társadalmi kohéziót megerősítő reformok napirendre tűzésére.

Ha a szocdemek a status quo-t, vagyis az örökölt makrogazdasági kereteket próbálják védeni, és leragadnak régi vitatémáknál (pl. kiküldött munkavállalók), akkor csak veszíthetnek. Ez a felismerés tükröződik Sigmar Gabriel és Emmanuel Macron, a német és francia gazdasági miniszterek közös röpiratán, amely június elején jelent meg, egymás mellé helyezve a több koordináció és a több szolidaritás szükségességét az EU-ban. Ez a koncepció vezérfonal lehet egy középtávú programhoz, amely a gazdaság élénkítése mellett a gyorsabb munkahely-teremtést és az európai szociális modell megerősítését is lehetővé teszi.

Csak jó fideszes legyél!

Mit érnek a jogszabályokban rögzített szakmai előírások, s mit ér az ennek nyomán kiírt pályáztatás, ha a döntéshozók többsége az összes feltételt figyelmen kívül hagyja? Ez történt nemrégiben Gyulán egy zárt képviselő-testületi ülésen, a helyi Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetőjének kiválasztásakor.

A pályázatnak három alapfeltétele volt: orvosi vagy egyéb egyetemi végzettség, mesterképzési szakon megszerzett egészségügyi menedzseri végzettség és 5 éves vezetői gyakorlat. A két pályázó közül egyikük egyetlen feltételnek sem felelt meg, sőt, kiderült, nyelvvizsga hiányában főiskolai végzettsége sincs, egyedül az szólt mellette, hogy annak az intézménynek a középfokú végzettségű szakasszisztense, amelynek az élére pályázik, s ahol majd háziorvosokat, gyermekorvosokat és védőnőket kell irányítania. A másik aspiráns két egyetemi diplomával, megfelelő vezető gyakorlattal rendelkezett, jelenleg jár az egészségügyi menedzseri képzésre, októberben vizsgázik.

Ez az intézményvezetői poszt nem hatalom, annál nagyobb felelősség. A pályázat ügyében véleményt mondó szakmai testület az utóbbi jelöltet látta alkalmasabbnak, mindezek ellenére a fideszes képviselő testület – nagy többséggel – mégis az előbbit választotta intézményvezetőnek, annak ellenére, hogy mindenki számára nyilvánvalóan volt nála szakmailag jobb jelölt. Igaz, hogy a jogszabály lehetőséget ad a szakmai követelmények alóli felmentésre azzal a megkötéssel, hogy a pályázónak öt éven belül a szükséges képzettségeket meg kell szereznie, de ez aligha jelentheti azt, hogy a jogszabályalkotó az összes alapfeltétel alóli felmentés lehetőségét akarta volna megteremteni. Talán életszerű a kérdés: kezdő intézményvezetőként és ilyen szakmai hiányosságok mellett, elvárható-e az új vezetőtől, hogy öt éven belül megszerezze a szükséges végzettséget?

A szakmai alkalmatlanság ellenére mégis miért volt ennyire elnéző a gyulai testület fideszes többsége? Feltehetően nagy szerepet játszott ebben, hogy lelkes aktivistájukról van szó, aki az elmúlt kampányokban ajánló aláírások sokaságát gyűjtötte össze. Egy videómegosztó portálon ma is megtalálható politikai reklámfilmben lelkesen buzdította városa lakosságát a tavaly áprilisi országgyűlési választáson, hogy a Fidesz jelöltjét támogassák, mert ő bizony ezt teszi! Szíve joga.

A vezetői pályázat viszont egy másik dolog. Tipikus magyarországi történet tanúi voltunk: a középfokú végzettséggel rendelkező szakasszisztens alighanem biztatást kapott a gyulai fideszes városvezetéstől, hogy nyugodtan adja be a pályázatát, ne izgassa magát a követelmények miatt, előre lezsírozott döntés születik majd. Ez az eljárás nem egyedi, nem is tipikusan gyulai jelenség, hiszen számos kormánypárti városvezetés ezt a gyakorlatot követi. A nyilvánvaló politikai korrupciót, a szakmai érvek szinte teljes figyelmen kívül hagyását bírálom, és nem a pályázó személyét ítélem el.

Lehet persze magyarázkodni, a tényeket elferdítve védeni a mundér becsületét, de a történteknek csak egyetlen magyarázata van. Miért ragaszkodik a Fidesz még az ilyen "jelentéktelen" vezetői beosztások megkaparintásához is? Mert politikai ragadozó. S ez a természetéből következik.