Bakui pihenőnap

Publikálás dátuma
2015.06.18. 07:58
Kotsis Edina közel állt az éremszerzéshez FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
A hétfői és keddi sikerek után ezúttal elmaradtak a magyar érmek a Bakuban zajló Európa Játékokon. Vízilabdában sem a nők sem pedig a férfiak nem jutottak az elődöntőbe, de kvóta nélkül zártak a sportlövők, és búcsúztak a birkózók, valamint a női asztaliteniszezők is. A tekvondós Kotsis Edina közel került a dobogóhoz, ám a bronzmérkőzésen vereséget szenvedett a spanyol Eva Calvo Gomeztől.

Tegnap nem a magyar győzelmektől volt hangos a bakui Európa Játékok. Ezúttal nem sikerült érmet szereznünk, igaz a kajak-kunosok, nem álltak rajthoz, sőt már haza is utaztak. A vizes sportág honi képviselői ugyanis összesen öt aranyat és ugyanennyi bronzérmet gyűjtöttek, s nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy hazánk jelenleg a harmadik az éremtáblán Oroszország és Azerbajdzsán mögött.

A 13 magyar éremből tízet a kajak-kenusok „lapátoltak” össze. Kozák Danutáékon kívül a birkózók voltak még eredményesek: két első és egy második helyet szereztek. Tegnap azonban a szőnyegen sem örülhettünk.

Négy súlycsoportban kezdődtek meg a szabadfogásúak küzdelmei, ebből háromban szerepelt magyar versenyző. A 65 kilós Lukács Norbert és a 74 kg-os Nagy Mihály már az első meccsén kikapott bolgár, illetve azeri riválisától, míg 97 kg-ban Szmik Attila előbb felülmúlta német ellenfelét, aztán a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett a fehérorosz Ibragim Szajdovtól. Mivel mindhármuk legyőzője alulmaradt a folytatásban, így a magyarok a vigaszágon sem folytathatják.

A sportlövőink a keddi naphoz hasonlóan ismét kvóta nélkül maradtak. Az olimpiai induláshoz a legközelebb a traplövő Szollár András állt, ám két koronggal lemaradt a döntőről és kilencedik lett.

A női asztaliteniszezők egyes versenyében Póta Georgina és Madarász Dóra is búcsúzott a 2. körben. Előbbi a luxemburgi színekben versenyző, Ni Xia Liantól kapott ki négy játszmában (4:0), míg utóbbit az osztrák színekben indult Liu Jia búcsúztatta 4-1 arányban. A férfiaknál is kiesett mindkét magyar. Pattantyús Ádám a brit Paul Drinkhalltól kapott ki 4:2-ra, Kosiba Dánielt pedig francia Simon Gauzy verte meg ugyanilyen arányba.

Vízilabdában nem úgy jött ki a lépés, ahogy elterveztük. A negyeddöntőben előbb a nők 8-5-re kikaptak Spanyolországtól, így szombaton az ötödik helyért mérkőzhetnek. A férfiaknak sem sikerült az elődöntőbe jutás. Horkai György legényei 10-10-s döntetlen után ötméteresekkel kaptak ki (5-3) a hellénektől, így a magyar fiúk is az ötödik helyért csatázhatnak.

A tekvondósóknál Kotsis Edináért szoríthattunk. A magyar versenyző a selejtezőben könnyedén jutott túl a német Anna-Lena Frömming ellen, majd az negyeddöntőben a londoni olimpiai bajnok Jade Jonesszal mérkőzött meg, ahol 5:2-es vereséget szenvedett. Ám annak köszönhetően, hogy a brit riválisa a döntőbe is bejutott vigaszágon folytathatta Kotsis.

A bronzmérkőzésért vívott csatában 2:0-ra legyőzte a ciprusi Deszpina Pilavakit, így a spanyol Eva Calvo Gomez ellen már a dobogóért küzdhetett. A harmadik helyért vívott csatában azonban a magyar versenyző nem bírt dél-európai riválisával, és végül 15:2-re kikapott.

Az ökölvívó Harcsa Zoltán a legjobb 16 közé jutott 81 kilogrammban, miután mindhárom menetet megnyerte a lett Nikita Versockis ellen. Következőnek pénteken lép a ringbe, ellenfele a nyolcaddöntőben a koszovói Xhoxhaj lesz, aki erőnyerő volt.

Szerző

Utódkeresés az MPB-ben

Sokan már május eleje óta – amikor kirobbant a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének és munkatársainak végtörlesztése körül kialakult botrány – vártak arra, hogy Gömöri Zsolt lemondjon elnöki posztjáról. Kedden a sportvezető, Szabó Lászlón, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének az elnökén keresztül jelentette be lemondását sajtótájékoztató keretében. A várt pezsgőzés és örömködés azonban egyelőre elmaradt, mivel még nem tudni, hogy ez a bejelentés csupán személyi, vagy szemléletbeli váltást is eredményez-e.

A Szabó László által közölt forgatókönyv szerint a holnapi rendkívüli közgyűlésen nem kerülne sor tisztújításra, hanem a lemondott felügyelőbizottság helyett választanának újat, illetve kitűznék a tisztújítás időpontját. Értesüléseink szerint Szabó kijelentése csupán jóslat lehet, ugyanis a közgyűlésen jelenlévők szavaznak arról, hogy legyen-e még aznap új elnök és elnökség választás.

Bár például a Gömöri-ellenes tábor egyik képviselője, a jelenleg Londonban élő kétszeres paralimpiai bajnok úszó, Pásztory Dóra is üdvözölte az elnök lemondását, ennek ellenére Facebook oldalán azt írta, hogy ne siessenek a tisztújítással. „Gömöri Zsolt lemondása nagyon fontos lépés a tiszta, átlátható, a parasport eszméjéhez méltó bizottság működéséhez, de még nagyon messze a végcél” – írta közösségi oldalán a klasszis.

„Nagy a felelősség, úgyhogy a kapkodás, indulatból, dühből hozott döntés nagyon ártalmas lehet. Egyetértek azzal, hogy a pénteki közgyűlésen felügyelőbizottságot kell választani, de egy új időpontot kell kitűzni az személyi kérdések eldöntésére. Idő kell, hogy a jelöltek bemutatkozzanak, vázolják a jövővel kapcsolatos elképzeléseiket. Erre nem elég két nap” – tette hozzá Pásztory.

A radikálisabb forgatókönyv szerint viszont már holnap új elnöke lehet az MPB-nek. Koller Sándor, a Wildboars Kerekesszékes Rögbi Egyesület elnöke, a küldöttek egyike, lapunknak elárulta, valóban indul az elnöki pozícióért, mert a parasportolók felkérték rá.

„Nem személyes ambíciók miatt döntöttem a jelöltetés mellett, hanem mert a sportolók felkértek erre a szerepre. Három napig vívódtam, hogy elvállaljam-e. Nem légből kapott ez a döntés, kész tervekkel rendelkezünk. Zachár Attila lenne az alelnök és már további leendő elnökségi tagok jelezték, hogy szívesen dolgoznának a paralimpiai sport ügyéért. Közhasznú munkában szeretném ellátni elnöki feladatomat, amit az elnökség többi tagjától is elvárnék. Az iroda tovább működne, és létrehoznánk egy ösztöndíj alapot a parasportolóknak, ami segítené a felkészülésüket” – avatta be lapunkat programjába Koller Sándor.

Arra a felvetésre, hogy mennyi esélyt lát a tisztújítás elmaradására, kétkedve felelt. „Szerintem mindenki azt szeretné, hogy minél hamarabb lezáruljon ez az ügy. Ha pénteken nem lesz tisztújítás, akkor is legkésőbb egy hónap múlva sor kerül rá. Mi viszont úgy készülünk, hogy már a mostani közgyűlés átalakul tisztújító közgyűléssé. Igenis meg kell tartani a bizalmi szavazást, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság, a kormány és a szponzorok is megnyugodhassanak” – mondta az elnök jelölt.

Azonban nem egyszerű a helyzet, mert szeptemberben kerekesszékes vívó-vb-t, míg novemberben erőemelő Eb-t rendez az MPB Egerben. Mindkét verseny fontos a riói kvalifikáció szempontjából, azonban információink szerint a nemzetközi szövetségek figyelemmel kísérik az itthoni ügyek alakulását, és még az is benne van a pakliban, hogy ha nem lesznek rendezettek a körülmények, akkor elveszik a magyaroktól a rendezés jogát. Koller Sándor viszont úgy látja, csupán azért terjesztik ezeket a híreket, hogy a tisztújítást elhalasszák.

Egy biztos, a holnapi rendkívüli közgyűlés után kiderül, vajon az alapszabály szerint az alelnök, a fideszes Deutsch Tamás lesz az ügyvezető elnök a tisztújításig, vagy már most Koller Sándor ülhet az elnöki székbe, esetleg más lesz-e a befutó. Több politikai párt mindenesetre felszólította Deutsch-ot és az elnökséget is a lemondásra.

Szerző

A Golden State került az NBA trónjára

Publikálás dátuma
2015.06.18. 07:56
Sima lett a meccs vége FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/KEVIN C. COX
A Golden State Warriors lett az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) bajnoka, mivel a döntős párharc magyar idő szerint tegnap hajnali negyedik mérkőzésén vendégként 105-97-re legyőzte a Cleveland Cavalierst, így 4-2-re nyerte a párharcot.

Az alapszakaszgyőztes oaklandi együttesben ezúttal a döntő legértékesebb játékosának (MVP) választott Andre Iguodala, valamint Stephen Curry remekelt, ők egyformán 25 ponttal járultak hozzá a sikerhez. A sérült játékosai miatt is gyengélkedő Clevelandben ismét a csapat szupersztárja, a sorozatban ötödik döntőjét vívó LeBron James nyújtott kiemelkedő teljesítményt: 32 ponttal együttese és a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett.

A Golden State Warriors legutóbb 40 éve, előzőleg pedig (még Philadelphia Warriors néven) 1947-ben és 1956-ban diadalmaskodtak, edzőjük, Steve Kerr pedig 1982 - Pat Riley Los Angeles Lakersszel aratott sikere - óta az első olyan tréner, aki első évében bajnok lett. Kerr játékosként öt NBA-címet nyert a Chicagóval és a San Antonióval.

„Minden idény más. Sok múlik a kereten, a sérüléseken és a szerencsén is. Ezúttal mellénk állt a szerencse, az év nagy részében mindenki egészséges volt”- fogalmazott a tréner. A Golden State a Chicago Bulls 1991-es diadala óta az első olyan bajnokcsapat, amelyben egyetlen játékos sem vívott korábban döntőt.

Szerző