Előfizetés

Gripen - A pilótát iszonyatosan erős ütés éri katapultáláskor

Publikálás dátuma
2015.06.11. 13:00
Illusztráció/Thinkstock
Nagyjából 20 G-s erősségű, vagyis a testsúly húszszorosának megfelelő ütés éri a pilótát katapultáláskor - ezt a legutóbbi Gripen-baleset kapcsán mondta Murguly Gusztáv nyugalmazott vadászpilóta. 

A Magyar Honvédség JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépének pilótája szerda délelőtt kiképzési repülésre szállt fel. Nem sokkal később "deklarált vészhelyzetet" jelentett, mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját. A műszaki hibát nem tudták elhárítani, így a pilóta úgy döntött, hogy az üzemanyag kifogyásáig a levegőben tartja a gépet, majd úgynevezett hasraszállást hajt végre a kecskeméti kifutópályán. Mivel a gép balra kitört a betonon, a pilóta a protokollnak megfelelően katapultált. 

Murguly Gusztáv a baleset kapcsán elmondta: a pilóta dönthetett volna úgy is, hogy már a levegőben katapultál, a kecskeméti repülőtérnél van is erre a célra egy úgynevezett katapultálási zóna. Kérdésre válaszolva hozzátette: ez esetben a repülőgép is "biztonságos", vagyis nem lakott területre zuhan le. Meglett volna az esélye annak, hogy a gép "bebucskázik", esetleg kitörik a másik kerék is - mondta a nyugalmazott vadászpilóta, hozzátéve: Kádár Sándor viszont úgy döntött, hogy megpróbálja lehozni a gépet, "szerencséje volt", hogy csak az orrfutóval volt probléma.

A nyugalmazott vadászpilóta az M1 műsorában beszélt arról is, hogy a pilóták a katapultálást is gyakorolják. Az előírás szerint jellemzően 80 méter körüli magasságban szoktak katapultálni, de a repülőgép olyan katapulttal van felszerelve, amely "nulla nullás, vagyis nulla sebességnél nulla magasságban és biztonságosan lehet katapultálni. Ha a pilóta a katapultálás mellett dönt, akkor fel kell venni a helyes testtartást (egyenes gerinccel ülni, s hátrahajtani a fejet), majd meg kell húzni a kart .

A Magyar Repülő Szövetség repülőbiztonsági szakértője korábban azt mondta: helyesen döntött a Magyar Honvédség szerda délelőtt meghibásodott Gripenjének pilótája, amikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. Siklósi Zoltán volt vadászpilóta kiemelte: a kényszerleszállás végső szakaszában a pilóta már életveszélyben volt, nagyon rövid idő alatt kellett cselekednie. 

A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdai közleményben azt írta: a pilóta "példás helytállással megmentette" a magyar légierő vadászrepülőgépét, amikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. Az őrnagyot Budapesten, a Honvédkórházban kezelik, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, állapota stabil. Az M1 Híradójának információi szerint a pilóta csigolyatörést szenvedett.

Megint Trianonról

Pomogáts Béla Trianonnal foglalkozó írása igen sok magyar embernek segít eligazodni. Mivel 97 éves vagyok, így személyesen is átéltem e tragédiát. A cikk rámutatott arra, hogy az első világháború előtti időszakban helytelen, hibás, káros magyar kormánypolitika és a világháborúban való részvételünk szinte elkerülhetetlenné tették a hazánk tragédiájához vezető következményeket. Egyetértek a szerzővel, mint írja, Ady Endre és Babits Mihály sem értett egyet az ország hadba lépésével. Ez súlyosan elhibázott felelőtlen politikai döntés volt. De ha a háború alatt a kormány felismerve a veszélyeket, időben kilépett volna a háborúból, kedvezőbb béke feltételekre számíthattunk volna. Sajnos ez sem történt meg.

A Horthy kormányzat nem tanult e súlyos, hibás politikai lépésből. 1939-ben felelőtlenül és ok nélkül hadat üzent a nyugati nagyhatalmaknak és hadseregünk határainktól távol, a német hadseregnek alárendelve nagy áldozatokat is vállalva harcolt. Sajnálom, hogy Pomogáts Béla nagyszerű írása erre nem tért ki részletesebben. A magyar értelmiség legjobbjai sok jelét mutatták, hogy nem értenek egyet a kormány politikájával, többek között az 1942 március 15-i sokezres tüntetéssel, ahol követelték hadseregünk visszahozását. Én 1942-től 1944 júliusáig e politika élharcosa, a vértanú Ságvári Endre haláláig közvetlen munkatársaként a budapesti kommunista fiatalok antifasiszta, majd a német megszállás alatt a fegyveres harcot szerveztem, nem sok társammal együtt. Írásban és személyes beszélgetésekben, körleveleinkben, kiadványainkban, a pártnak az életveszélyes körülmények között is kinyomtatott újságjával is ismertettük e követeléseket.

Minden alkalmat felhasználtunk, hogy elmondjuk: ez a háború nem a magyar nép érdeke! És mivel elkerülhetetlen, hogy a fasiszta erők elveszítsék ezt a háborút, és el akarjuk érni a háború után az elszakított, de tiszta magyarok lakta területek visszaszerzését, sürgősen vissza kell hozni a magyar honvédeket és munkaszolgálatosokat a frontról. Annál is inkább, mert Szlovákiában már a népi erők sikeres fegyveres harcban álltak a megszálló németekkel, a román kormány pedig visszavonta csapatait a frontról és átálltak a szovjetek oldalára. Ha nem akartuk volna egy újabb vesztes háborús részvétellel hazánk jövőjét veszélyeztetni, szembe kellett volna fordulni a „szövetségeseinkkel”. A kormány nem hallgatott ránk, bár ismerték az antifasiszta népi erők helyzetelemzését és javaslatait. Mégis kitartottak, népünk viselhette a szörnyű áldozatokat. A trianoni igazságtalan döntések pedig érvényben maradtak.

Megint Trianonról

Pomogáts Béla Trianonnal foglalkozó írása igen sok magyar embernek segít eligazodni. Mivel 97 éves vagyok, így személyesen is átéltem e tragédiát. A cikk rámutatott arra, hogy az első világháború előtti időszakban helytelen, hibás, káros magyar kormánypolitika és a világháborúban való részvételünk szinte elkerülhetetlenné tették a hazánk tragédiájához vezető következményeket. Egyetértek a szerzővel, mint írja, Ady Endre és Babits Mihály sem értett egyet az ország hadba lépésével. Ez súlyosan elhibázott felelőtlen politikai döntés volt. De ha a háború alatt a kormány felismerve a veszélyeket, időben kilépett volna a háborúból, kedvezőbb béke feltételekre számíthattunk volna. Sajnos ez sem történt meg.

A Horthy kormányzat nem tanult e súlyos, hibás politikai lépésből. 1939-ben felelőtlenül és ok nélkül hadat üzent a nyugati nagyhatalmaknak és hadseregünk határainktól távol, a német hadseregnek alárendelve nagy áldozatokat is vállalva harcolt. Sajnálom, hogy Pomogáts Béla nagyszerű írása erre nem tért ki részletesebben. A magyar értelmiség legjobbjai sok jelét mutatták, hogy nem értenek egyet a kormány politikájával, többek között az 1942 március 15-i sokezres tüntetéssel, ahol követelték hadseregünk visszahozását. Én 1942-től 1944 júliusáig e politika élharcosa, a vértanú Ságvári Endre haláláig közvetlen munkatársaként a budapesti kommunista fiatalok antifasiszta, majd a német megszállás alatt a fegyveres harcot szerveztem, nem sok társammal együtt. Írásban és személyes beszélgetésekben, körleveleinkben, kiadványainkban, a pártnak az életveszélyes körülmények között is kinyomtatott újságjával is ismertettük e követeléseket.

Minden alkalmat felhasználtunk, hogy elmondjuk: ez a háború nem a magyar nép érdeke! És mivel elkerülhetetlen, hogy a fasiszta erők elveszítsék ezt a háborút, és el akarjuk érni a háború után az elszakított, de tiszta magyarok lakta területek visszaszerzését, sürgősen vissza kell hozni a magyar honvédeket és munkaszolgálatosokat a frontról. Annál is inkább, mert Szlovákiában már a népi erők sikeres fegyveres harcban álltak a megszálló németekkel, a román kormány pedig visszavonta csapatait a frontról és átálltak a szovjetek oldalára. Ha nem akartuk volna egy újabb vesztes háborús részvétellel hazánk jövőjét veszélyeztetni, szembe kellett volna fordulni a „szövetségeseinkkel”. A kormány nem hallgatott ránk, bár ismerték az antifasiszta népi erők helyzetelemzését és javaslatait. Mégis kitartottak, népünk viselhette a szörnyű áldozatokat. A trianoni igazságtalan döntések pedig érvényben maradtak.