Messi tovább halmozná trófeagyűjteményét

Magyar idő szerint pénteken hajnali fél 2-kor kezdődnek meg a labdarúgó Copa America küzdelmei. Az első találkozón a házigazda Chile Ecuadorral néz farkasszemet. A két hétig tartó viadalnak, amelyen Dél- és Közép-Amerika 12 együttese vesz részt, összesen kilenc helyszín ad otthont.

Közülük kiemelkedik a fővárosi, Santiago de Chile-i, valóban futurisztikus Estadio Nacional, azaz a Nemzeti Stadion 48600 férőhelyével. Eredetileg ugyan a viadal megrendezése Brazíliára esett volna – a kontinens csapatai ábécé rend szerint kapják meg a rendezés jogát –, a brazilok viszont lemondtak a lehetőségről, hiszen túl sok lett volna a jóból a 2013-as Konföderációs kupa, illetve a tavalyi világbajnokság megrendezése után. A viadal két hétig tart, a finálét július 4-én rendezik meg.

A favorit Argentína függetlenül attól, hogy Lionel Messi ritkábban csillogtatta zsenialitását a válogatottnál, mint az FC Barcelonában. Sok ideje nem volt az ünneplésre a Bajnokok Ligája trófeájának szombati megszerzése után: kedden értek földet csapattársával, Javier Mascheranóval La Serenában, s csatlakoztak a Paraguay elleni szombati találkozóra készülő együtteshez.

A Gerardo Martino által irányított tavalyi világbajnoki ezüstérmes remek csapatot vonultat fel a kupán Sergio Agüeróval, Pablo Zabaletával, Carlos Tévezzel, vagy a nem éppen bombaformában lévő Angel di Maríával, és Marcos Rojóval. Az albicelestének minden esélye megvan arra, hogy 1993 után újra Latin-Amerika trónjára üljön. Ha ez sikerülne, azzal az argentinok beérnék Uruguayt a kupa örökranglistáján. Eddig ugyanis a celeste szerezte meg a legtöbb – 15 – kontinensbajnoki címet.

Szakértők szerint a házigazda Chilét sem szabad leírni, rég volt ilyen egységes válogatottjuk Claudio Bravóval. Arturo Vidallal, vagy Alexis Sánchezzel. Marcelo Bielsa szövetségi kapitánynak sikerült önbizalmat adnia a válogatottnak.

Az örökranglistán Brazília csak a harmadik nyolc Copa America győzelemmel. Carlos Dunga szövetségi kapitány újra hitet adott honfitársainak. Bizonyította, a tavalyi, gyászosan sikerült vb még nem jelenti azt, hogy az aranysárgák elfelejtettek volna futballozni. Dunga eddig csak győzelmeket aratott csapatával, méghozzá sorban kilencet.

A Chilében fellépő együttes – mi sem természetesebb – Neymarra épül, a csapatkapitányi karszalagot is ő viseli majd. A tavaly nyári selecaóhoz képest rengeteg a változás, bár a Scloari által pártfogolt 4-2-3-1-es, illetve a 4-2-2-2-es felállás nem változott, kissé defenzívebb lett az együttes, de rendívül veszélyesen kontrázik. Oscar egyébként kihagyja a tornát sérülés miatt.

Ami Uruguayt illeti, a celeste ezúttal nem tartozik a favoritok közé, Luis Suárez ráadásul eltiltása miatt a teljes tornát kihagyja.

Copa America, első mérkőzés
A csoport
Chile-Ecuador (Tv: 01.30 Sport 2)

Szerző

Tombol a kijevi tűz

Eddig nem sikerült megfékezniük a lángokat a tűzoltóknak a Kijev megyében kigyulladt kőolajraktárban, a tűz átterjedt a közeli erdőre, veszélybe került egy másik vállalat olajtartályokkal teli tárolója, valamint egy katonai repülőtér és a hadsereg egy vegyifegyver-raktára is a közelben. Amennyiben nem sikerül megfékezni a lángokat, savas eső hullhat nem csak Kijevben, de akár Berlinben is.

A katasztrófának eddig hivatalosan 4 halálos áldozata és 14 sérültje van, köztük hét tűzoltó. Három tűzoltó eltűnt, nem tudnak velük kapcsolatba lépni. A katasztrófavédelem tíz tűzoltóautója megsemmisült, jelenleg 17 tartály áll lángokban.

A katonákat készültségbe helyezték, és megkezdték a lakosok - elsősorban a raktár közvetlen közelében lévő falvak lakóinak - kitelepítését. A hatóságok az előzetes szakértői vélemények alapján valószínűsítik, hogy gondatlanság okozta a tüzet, de nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy műszaki hiba vagy szándékos gyújtogatás okozta a katasztrófát.

A lángok hétfőn csaptak fel a Kijev megyei Vaszilkivi járásban található olajraktárban. Előbb egy 900 köbméteres üzemanyag-tartály gyulladt ki, majd több, 900, illetve 50 köbméteres tartályra továbbterjedt a tűz. Kedd reggel nagy erejű robbanás rázta meg a raktár területét.