Dárdai el, Storck helyette?

Publikálás dátuma
2015.06.10. 07:53
Dárdai jövőre már csak a Herthára koncentrál? FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES ALEXANDER HASSENSTEIN
Kivirágzott a honi futballválogatott örökzöld témája, a „Megy vagy marad Dárdai Pál?” kérdéskör. A Blikk a német Kicker magazinra hivatkozta szellőztette meg, hogy a jelenkori magyar labdarúgás egyetlen piacképes edzője szombaton Finnországban utoljára irányítja a piros-fehér-zöld nemzeti együttest, tudniillik klubja, a Hertha hallani sem akar róla, hogy hosszú távon két lovat üljön meg egy hátsóval.

A bulvárlap úgy tudja, Dárdai távozása a német Bernd Storck előtt nyithatja meg a kaput, aki ezekben a napokban az új-zélandi világbajnokságon irányítja a húszévesek magyar válogatottját. Noha Dárdai november 30-ig kötött szerződést a fociszövetséggel, német források szerint Berlinben azt akarják, a nyártól már csakis a Herthára koncentráljon.

Annyi bizonyos, hogy a magyar kapitány kifejezetten jó viszonyt ápol Storckkal, állítólag az U20-as melót is Dárdai közbenjárására kapta meg (annak idején dolgoztak együtt a Herthánál). A kérdés kapcsán valamennyi érdekelt némasági fogadalmat tett, mindkét szakvezető azzal hárított, hogy a közelgő feladataira összpontosít. Beállt a sorba Sipos Jenő, a honi fociszövetség szóvivője is, aki a hirado.hu-nak azt mondta, a héten kizárólag a finnországi Eb-selejtező a téma.

E találkozóval kapcsolatos, hogy nem jött rendbe Varga József és Pintér Ádám sérülése, így a két futballista nem utazhat el a szombati ütközetre.

Folytatás a szerbek ellen

Az Új-Zélandon zajló U20-as világbajnokságon, itthoni idő szerint ma reggel 6 órakor Szerbia ellen lépett pályára Dunedinben a magyar válogatott, amely tegnap már a helyszínen edzett. A szövetség honlapjának beszámolója szerint még este, a 20. születésnapját ünneplő Kalmár Zsoltot köszöntötték a társak. Reméljük, a mai nyolcaddöntő után volt idő a nagyobb ünneplésre is.

Szerző

Megállíthatatlan az IS?

Publikálás dátuma
2015.06.10. 07:34
Száz országból érkeztek önkéntesek az IS soraiba FORRÁS: TWITTER
Moszul bevételének első évfordulóján újabb trófeát gyűjtött be az Iszlám Állam. Az Irak és Szíria területén iszlamista kalifátus létrehozását célul tűző terrorszervezet, a hatalmi vákuumot kihasználva a Kadhafi-rezsim megdöntése óta kormányozhatatlan Líbiára is átterjeszkedik, tegnap egy elektromos erőművet foglaltak el Szirte mellett. Az IS feltartóztatására alakult nemzetközi koalíció légicsapásai eddig hatástalannak bizonyultak.

Egy évvel ezelőtt foglalta el az Iszlám Állam Irak második legnagyobb városát, Moszult, s azóta szinte megállíthatatlanul tör előre Szíriában és Irakban egyaránt. Három héttel Moszul bevétele után kihirdették a kalifátus megalakítását. Az Egyesült Államok vezetésével létrejött nemzetközi koalíció légicsapásai – amerikai külügyi források szerint – az IS több mint tízezer harcosával végeztek, lerombolták több mint 6200 harcállásukat, de a terrorszervezet erejét nem tudták megtörni.

A bombázások megkezdése óta az Irakban elfoglalt területek alig tíz százalékáról tudták visszaszorítani az IS-t. A terrorszervezet nincs híján anyagi forrásoknak, s soraiba özönlenek az önkéntesek, száz országból toboroztak harcosokat. Egy nemrégiben közzétett ENSZ-jelentés szerint tavaly június és idén március között 71 százalékkal nőtt az IS létszáma.

Barack Obama amerikai elnök hétfőn a G7-csúcs után tartott sajtóértekezletén elismerte, hogy Washingtonnak még mindig nincs kidolgozott stratégiája az IS ellen. Obama arra kérte a Pentagont, hogy gyorsítsák fel az iraki erők kiképzését és a fegyverszállításokat. A Washington Post ennek kapcsán emlékeztetett, az elnök hónapokkal korábban is ugyanígy fogalmazott. Az iraki fegyveres erők finoman szólva sem állnak a helyzet magaslatán, a szíriai fronthelyzet pedig még ennél is homályosabb.

A londoni székhelyű szíriai emberi jogi megfigyelő központ jelentése szerint az IS Szíria területének már felét ellenőrzi. Irakban nemrég vették be Anbar tartomány központját, a majd egymilliós Ramadit, Szíriában pedig az ősi romvárosáról híres Palmirában kezdett rombolni az IS. Irakban ellenoffenzívára készül a hadsereg, de keveslik a nemzetközi támogatást. A CNN katonai elemzőket idéz, akik szerint az IS „új típusú háborút” vív, taktikailag felkészültek, rugalmasak, fegyelmezettek. A hagyományos harcmodort terrormódszerekkel ötvözik.

A BBC tudósítója, Ghadi Sary több hónapon keresztül készített titkos felvételeket Moszulban azt követően, hogy a várost hatalmába kerítette az Iszlám Állam. Az IS például szigorúan megköveteli, hogy a nők tetőtől talpig fátyolozzák le magukat, az arcukat is fekete fátyol mögé kell rejteniük. Egy Hanaa nevű nő elmondta, ki sem mozdul, mert előfordult, hogy a vendéglőben is rászóltak, hogy takarja el az arcát. Egy férfit megbotoztak, mert a felesége nem viselt kesztyűt.

A kézről kézre adott, kicsempészett felvételek is megerősítik, hogy a dzsihadisták kegyetlenül üldözi az etnikai kisebbségeket, kiűzték őket otthonaikból, kirabolták házaikat. Egy keresztény orvosnő beszámolt róla, hogy az utolsó pillanatig kitartott, de végül mégis menekülnie kellett. A házát megjelölték, könyvgyűjteményét az utcára dobálták és felgyújtották. Az IS lerombolja a mecseteket és a szentélyeket. Kegyetlenül megtorolja, ha valaki vét a „sarija” ellen. A tolvajlást kézlevágással büntetik, a hűtlen asszonyra megkövezés vár.

Egy Fuad nevű férfi az egyik videón elmondta, hogy a bátyját akarta elfogni az IS, de mivel nem találták, őt hurcolták el. A börtönben megkínozták, egy kábellel ütötte a kínzója, amíg bele nem fáradt, az ütések nyomait azóta is a hatán viseli. Moszulban tökéletesen megváltozott az élet, nincs üzemanyag, sokszor nincs áram- és víz, leálltak az építkezések, bezárták az iskolákat, mindent ellep a szenny. „Elvesztettem az állásomat, félbe kellett szakítani a tanulmányaimat” – mondta el a BBC tudósítójának Hisham.

Elpanaszolta, hogy az IS szerint minden tilos, még a piknikelést is betiltották. Az IS a fizetések negyedét levonja a város újjáépítésére. Hisham bátyát húsz botütésre büntették, mivel az ima idejére nem zárta be a boltját. A lakosok rettegnek, nem merik megkérdőjelezni az IS intézkedéseit.