Előfizetés

Most megmondhatja, miért nem akar fizetni

Szeptemberre állhat össze a javaslatcsomag, hogy a közigazgatási rezsicsökkentés részeként mely díjakat, illetékeket csökkentsék, illetve szüntessék meg - mondta a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 műsorában.

Belányi Márta jelezte, az a cél, hogy a jövő év januárjától már az új díjakat kelljen fizetniük a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak. Kitért arra is, hogy jelenleg mintegy 4000-féle hatósági eljáráshoz fele ennyiféle díj tartozik. A helyettes államtitkár elmondta: a kormány péntektől konzultációt indított, amelyen a magánszemélyek és a vállalkozások is 4-4 csökkentendő vagy eltörlendő elemet jelölhetnek meg egy kilences listán, illetve saját javaslatot is tehetnek.

Két nappal korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, június 5-től augusztus 6-ig konzultációt tart a kabinet arról, hogy mely díjak csökkenjenek, szűnjenek meg. Véleményt mondani személyesen a járási hivatalokban vagy a kormányhivatalok honlapján lehet - tájékoztatott a miniszter, aki a kormány által mérsékelni javasolt díjak közül példaként említette a hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylésének költségét, az ellopott gépjármű forgalomból kivonásának díját és az ellopott igazolványok pótlásának összegét.

Lázár János elmondta: 2016-ban már 10 milliárd forinttal kevesebb bevételt terveznek a közigazgatási térítési díjak csökkentése, illetve megszüntetése miatt.

Vasárnap pedagógusnap

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a fővárosban tartott pedagógusnapi ünnepségen kiemelte: versenyképességre, hazaszeretetre és minőségi oktatásra van szükség ahhoz, hogy az ország talpon maradjon a jólétért folytatott versenyfutásban. 

A miniszter reméli, hogy egyetértés van abban: ennek eléréséhez szükség van az oktatási rendszernek és az abból kikerülő fiataloknak a versenyképességére, valamint a hazaszeretetre. A versenyképesség és a hazaszeretetre nevelés teremthet olyan környezetet Magyarországon az oktatásban is, amelyben jó dolgozni, amelyben megéri dolgozni - folytatta. Hozzátette: mindezek mellett szükség van a minőségi oktatásra is.

Szólt arról is, hogy ismét kezd presztízse lenni a pedagógushivatásnak, amiben segít a pedagógus-életpálya is. Közölte, nem titkolták, hogy több munkát kell végezniük a pedagógusoknak az új közoktatási rendszerben, de ezt a munkát több és igazságosabban elosztott pénzzel honorálják.

Emlékeztetett arra: 2013-tól 200 milliárd forintot fizetett ki pluszban az állam a pedagógusoknak az életpályán belüli béremelésre, idén pedig plusz 38,5 milliárd forintot költenek pedagógusbérre, ebből 25 milliárd forinthoz szeptembertől juthatnak hozzá az érintettek.

Magyarországon a pedagógusokat 1952 júniusa óta köszöntik, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak. Csütörtökön a miniszter Eötvös József-, Szent-Györgyi Albert-, Apáczai Csere János-, Brunszvik Teréz- és Németh László-díjakat adott át kiemelkedő munkájukért több mint 170 pedagógusnak.
A köznevelésben mintegy 170 ezren, a felsőoktatásban csaknem 20 ezren dolgoznak.