Előfizetés

Csak tesztelünk a litvánok ellen

S.T.R.
Publikálás dátuma
2015.06.05. 08:00
Dárdai Pál egy korábbi mérkőzésen. FOTÓ: Tóth Gergő
Nyolc nappal a finnországi Európa-bajnoki selejtező előtt egyik kedvenc ellenfelével hangol a magyar labdarúgó-válogatott. Noha a litvánok elleni krónika nem nevezhető éppenséggel hosszúnak, a mieinknek kitűnő emlékei lehetnek az eddigi négy párharcról: a három győzelem mellett egy meccs végződött döntetlenre.

Tizenöt éve – világbajnoki selejtezőn – idegenben nyert 6-1-re Magyarország, s ha valaki most legyintene, mondván, „hol van az már”, annak figyelmébe ajánljuk, hogy a vendégcsapat Király Gábor nevével kezdődött. Láss csodát, az elnyűhetetlen hálóőr most is ott van a keretben, s ha korábbi csapattársa, Dárdai Pál úgy gondolja, 94. alkalommal állhat a magyar kapuban. Persze az is lehet, hogy Királyt „jegelik” a finn túra előtt, és Debrecenben Bogdán Ádám, netán Dibusz Dénes jut szerephez.

Felkészülési mérkőzés
MAGYARORSZÁG-LITVÁNIA
Debrecen, 18:30Tv: Duna

Dárdai egyébiránt nem győzte hangsúlyozni, hogy a legkevésbé sem érdekli, mi lesz az eredmény a Nagyerdei stadionban. „Természetesen győzni szeretnénk a litvánok ellen, de előfordulhat, hogy a szokásosnál pontatlanabb lesz a játék, mert az elmúlt napokban a fizikális felkészítésre koncentráltunk, és a

kemény munka után nem lesznek frissek a labdarúgók - fogalmazott a kapitány. - Nekünk a finnek elleni mérkőzésre kell a legjobb formánkat hozni, mert győzni megyünk Helsinkibe. A görögök és a finnek elleni selejtezőkre négy pontot terveztünk be, és a márciusi döntetlen akkor ér valamit, ha a jövő héten nyerni tudunk Finnországban.”

Rövid krónika
1998. 05. 27., Nyíregyháza: Magyarország–Litvánia 1-0
2000. 10. 11., Kaunas: Litvánia–Magyarország 1-6 (vb-selejtező)
2001. 03. 24., Budapest: Magyarország–Litvánia 1-1 (vb-selejtező)
2010. 11. 17., Székesfehérvár: Magyarország–Litvánia 2-0

Burcsa kifakadt: Carillo súlyos károkat okozott

Publikálás dátuma
2015.06.05. 07:58
Burcsa Győző FORRÁS: VIDI.HU
A jelek szerint jobb, ha szedi a sátorfáját az a futballedző, aki bajnoki címre vezeti a Videotont. Négy éve Mezey Györgyöt küldték el röviddel azután, hogy megünnepelték az aranyat, most pedig Joan Carrillo élt át hasonló kellemetlenséget. Tegnap kiderült az is, mi volt a spanyol szakember „bűne”.

„Tavasszal megállt a csapat fejlődése, nemhogy előrelépés, de a szinten tartás sem sikerült – fakadt ki Burcsa Győző klubigazgató a székesfehérvári klub honlapján. – Szemben például a legnagyobb hazai riválissal, amelyben a pillanatnyi érdekeken túllépve, tudatos, hosszútávra építő munka zajlott. Az utolsó mérkőzéseken az is tisztán láthatóvá vált, hogy ezzel lépéselőnybe került velünk szemben.

A kialakult helyzetben a vezetőedző felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Ha nem tudta beépíteni a távozók helyére érkező játékosokat, akkor azért, ha nem akarta beépíteni őket, akkor pedig azért. Sajnos Joan Carrillo többszöri iránymutatás ellenére is figyelmen kívül hagyta a klub hosszú távú stratégiai érdekeit, ezzel szakmai, erkölcsi és anyagi kárt is okozott.”

Tudni kell, hogy a „francia vonalon” otthonosan mozgó Burcsa a hírek szerint időközben már megállapodott a korábbi francia válogatott Bernard Casonival, a Marseille BL-győztes labdarúgójával. Ha befut, lesz dolga bőven. Vagy a Videoton eleve feladja a BL-álmait?