Előfizetés

Clinton újabb kihívója

Bár sokáig úgy látszott, hogy Hillary Clinton jövőre akadály nélkül megszerezheti a demokrata elnökjelöltséget, a jelek szerint mégis lesznek kihívói. Hétvégén Martin O’Malley, Maryland állam volt kormányzója jelentette be, hogy harcba száll a Fehér Házért. O’Malley szombaton Baltimore-ban tartotta kampánynyitó nagygyűlését. Kormányzóvá választása előtt a város polgármestereként szolgált.

O’Malley a Demokrata Párt liberális szárnyának támogatását reméli megszerezni. Jelezte, hogy fiatalabb, aktívabb jelölt lenne, aki többet törődik majd a lemaradottak sorsával, mint a középutas, védelmi kérdésekben Obamánál némileg keményvonalasabb volt külügyminiszter, korábbi szenátor, aki mögött nagyhatalmú, befolyásos körök állnak. A volt kormányzó szerint új arcokra, új vezetésre van szükség.

„Az elnöki poszt nem korona, amit két királyi családon belül adnak felváltva tovább” – mondta O’Malley, utalva arra, hogy Hillary Clinton egy volt elnök felesége, az indulását eddig lebegtető Jeb Bushnak pedig bátyja és apja is az Egyesült Államok elnöke volt.

A demokrata oldalon az 52 éves Martin O’Malley a harmadik pályázó, hiszen korábban bejelentkezett már a demokrata elnökjelöltségért a 73 éves Bernie Sanders vermonti szenátor is. A felmérések szerint a volt First Lady egyelőre biztosan vezet, s nem csupán a demokrata mezőnyben. Republikánus oldalon már nyolcan jelezték indulásukat.

Újra támad a MERS-vírus

MERS-vírussal fertőződött meg 15 személy Dél-Koreában. Ahogyan azt az index.hu írja, nagy valószínűség szerint a fertőzés egy 68 éves férfitól ered, akinél május 20-án állapították meg a fertőzés tényét, két héttel azután, hogy visszatért közel-keleti útjáról. Ennek során két napot töltött Szaúd-Arábiában, ahol ez a vírus a legelterjedtebb fertőzések közé tartozik.

A vírust Kínában is észlelték múlt pénteken. A helyi jelentések szerint egy 44 éves dél-koreai férfinél fedezték fel a fertőzést, aki nem sokkal azután, hogy meglátogatta édesapját - aki szintén fertőzött - észlelte magán a tüneteket. Ennek ellenére, megszakítva önkéntes karanténját Hongkongba repült, majd busszal Sencsenen keresztül Hujcsouba utazott tovább.

A férfira csak a hongkongi repülőtéren figyeltek fel láza miatt, ott azonban elhallgatta, hogy korábban MERS-fertőzöttel érintkezett volna. Az eset kapcsán a hongkongi egészségügyi illetékesek közölték, 12 embert - köztük kilenc kínait és három koreait -, akik a repülőgépen kapcsolatba kerültek a koreai férfival, elővigyázatosságból két hétre elkülönítőkbe zárták.

A MERS koronavírus létezése nem ismeretlen. A köhögéssel, lázzal, légzési nehézségekkel járó légúti megbetegedést okozó és gyakran vírusos tüdőgyulladást előidéző betegség korábban már jelentett ugyanis gondot. A koronavírus 2012-ben jelent meg meg Szaúd-Arábiában, egy évre rá pedig el is terjedt, így Európa több országában is észlelték.

A fertőzöttek halálozási aránya az eddigi tapasztalatok alapján magas, köszönhetően annak, hogy a fertőzés ellen semmilyen vakcina nincs. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) napokban közölt adatai szerint a MERS korábbi feltűnése óta összesen 1139 esetet regisztráltak, közülük 431 volt végzetes.

Ukrán kormányzó lett a volt grúz elnök

Mihail Szaakasvili volt grúz elnököt nevezte ki szombaton Odessza megye kormányzójává Petro Porosenko ukrán államfő. Szaakasvili már korábban megkapta az ukrán állampolgárságot, mert Porosenko a kormányzati reformokkal foglalkozó nemzetközi tanácsadói testülete vezetőjének tette meg.

Az ukrán elnöknek számos külföldi tanácsadója van, a kormányban három olyan miniszter dolgozik, aki a kinevezéssel kapott ukrán állampolgárságot. A tanácsadók azonban egyelőre nem tudnak különösebb eredményeket felmutatni, a nemzetközi hitelezők, támogatók és szervezetek egyaránt a reformok felgyorsítását kérik Kijevtől.

Szaakasvili 2004 januárja és 2013 novembere között volt Grúzia elnöke. Választási veresége után, 2013 novemberében külföldre távozott, korábban az Egyesült Államokban, most Ukrajnában él. A Nyugat-barát, oroszellenes politikusként ismert volt grúz vezető a grúz-orosz háború idején is elnök volt.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök "cirkuszi tréfának" minősítette ukrajnai kinevezését, emlékeztetve, Grúziában több bűncselekmény vádjával akarják felelősségre vonni. Az új oroszbarát grúz hatalom több vádat is emelt a volt elnök ellen. Többek között egy parlamenti képviselő elleni fegyveres támadás megszervezésével, hivatali visszaéléssel és közpénz jogosulatlan használatával vádolják. Kérték kiadatását, de Ukrajna megtagadta azt.

Porosenko azt várja el Szaakasvilitől, hogy kormányzóként biztosítsa Odessza szuverenitását és területi épségét, védje meg e stratégiai területet és vegye fel a harcot a korrupcióval. A fekete-tengeri kikötőváros stratégiai jelentőségét a Moldovából kivált Dnyeszteren túli enklávé adja, ahol orosz csapatok, úgynevezett békefenntartók állomásoznak. Március közepén John McCain amerikai republikánus szenátor is arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz katonák Putyin parancsára Odesszában is támadást indíthatnak.

Ukrajnában nem mindenki örül a grúz kormányzónak. Dnyipropetrovszk nemrég leváltott nagyhatalmú kormányzója, az ukrán önkéntes csapatok egyik legnagyobb finanszírozója, Igor Kolomojszkij oligarcha például azt mondta, hogy Szaakasvili Odesszát átadhatja az oroszoknak. A Ukrán Radikális Párt vezetője Oleg Ljasko szerint, Szaakasvili kinevezése "az ukrán nemzet megalázása".