Megkapja Irán az orosz rakétákat

Publikálás dátuma
2015.05.27. 07:34
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Irán és Oroszország végérvényesen megállapodtak arról, hogy Moszkva S-300-as rakétákat szállít majd a perzsa államnak. Ezt Hosszein Amir Abdollahian jelentette be az orosz fővárosban. Mint mondta, a fegyverszállítás „meglehetősen rövid időn belül megtörténhet”

Az orosz külügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg az állítást. Ugyanakkor egy közleményben „nagyra értékelték a rendszeres orosz-iráni párbeszédet”. Korábban Teherán arról számolt be, hogy a rakétákhoz az idei év végéig juthat hozzá. A két ország már 20007-ben megállapodott egymással az összesen 900 millió dollár értékű rakétaüzletről.

Az akkori orosz elnök, Dmitrij Medvegyev azonban 2010-ben befagyasztotta a tranzakciót, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat léptetett életbe a perzsa állammal szemben az ország atomprogramja miatt. Az Egyesült Államok és Izrael akkor azért követelte a rakétaüzlet meghiúsítását, mert szerintük az S-300-asokkal megvédhetik a nukleáris létesítményeket.

Szerző

Athén: áttörés a tárgyalásokon?

Publikálás dátuma
2015.05.27. 07:32
Varufakisz tőle szokatlan módon konkrét intézkedéseket helyezett kilátásba FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CARSTEN KOALL
Hosszú idő után előrelépés tapasztalható a hitelezők és a görög kormány illetékesei közötti tárgyalásokon. Athén olyan intézkedésekre tett javaslatot, amelyek az általa „Brüsszeli Csoportnak” nevezett hitelezők számára is elfogadhatóak lehetnek.

Tegnap technikai szinten folytatódtak a tárgyalások a hitelezők és Görögország között. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke figyelmeztetett arra, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hozzájárulása nélkül nem lát esélyt a megállapodásra.

Németország lát előrelépést a tárgyalásokon, s az euróövezet illetékesei részéről csütörtökön várható állásfoglalás a kérdésről. Athén mindenesetre az általa javasolt reformok közül egyet visszavont: felmerült a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésének esélye, ám a görög pénzügyminisztérium közbelépésére ezt levették a listáról. Janisz Varufakisz pénzügyminiszter ugyanakkor előállt egy új javaslattal.

Bejelentette, hogy az illegálisan külföldre menekített pénzekre 15 százalékos adót vetnének ki, s aki hajlandó befizetni ezt az összeget, az mentesülne az eljárás alól. A belföldi illegális bankszámlákat 30 százalékos adóteherrel sújtanák. Szintén új felvetés Varufakisz részéről, hogy a bankkártyával való pénzfelvételt is megadóztatnák. Adót kellene fizetniük a jövőben azoknak az autótulajdonosoknak is, akik környezetvédelmi szempontból kifogástalan gépkocsival rendelkeznek. Nekik eddig nem kellett pénzt fizetniük az államkasszába.

A kormányzat egyre elkeseredettebb intézkedéseket próbál hozni azért, hogy feltöltse az államkasszát. Felszólították a közszolgálati intézményeket arra, hogy tartalékaikat utalják át a jegybank számára. Több mint ezer intézményről van szó, köztük múzeumokról, turista látványosságokról – közölte az állami rádió.

Gabriel Szakellaridisz kormányszóvivő előzőleg azt közölte, Athén teljesíti a hitelezőkkel szembeni kötelezettségeit, s kifizeti az újabb esedékes hitelrészleteket. Előzőleg Nikosz Vucisz belügyminiszter a kormány más illetékesei mellett úgy foglalt állást, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak, az IMF-nek kifizetendő következő részletet nem tudják átutalni, mert a kabinet számára fontosabb a bérek kiegyenlítése.

Athénnak június folyamán 1,55 milliárd eurót kellene visszafizetnie az IMF-nek, ebből 300 millió június 5-én válik esedékessé. „Világosan akarok fogalmazni: nem fizetünk, mert nincs ennyi pénzünk” – jelentette ki Vucisz vasárnap. A tárcavezető az Alekszisz Ciprasz miniszterelnök által vezetett kormánypárt, a Sziriza balszárnyához tartozik.

Előzőleg a Sziriza központi bizottsága hivatalosan elutasította a balszárny javaslatát, amely szerint állítsák le a hitelek visszafizetését. Ehelyett egy nyilatkozatot fogadott el a grémium, amely szerint „tűzzel játszik” az, aki bel- és külföldön azt hiszi, hogy meg lehet alázni Görögországot. A dokumentum szerint a kormány nem ír alá új memorandumot, azaz hitelmegállapodást.

Ugyanakkor Ciprasz egyre nehezebb helyzetét mutatja, hogy a központi bizottság csak viszonylag kis többséggel utasította el a balszárny javaslatát: 95-en voksoltak ellene, 75-en ellene úgy, hogy 30-an nem vettek részt a szavazáson. Ha sikerül megegyezni a hitelezőkkel, akkor is új erőpróba vár Cipraszra, hiszen a parlamentnek is szavaznia kell egy esetleges megegyezésről.

Az Európai Stabilitási Mechanizmus német elnöke, Klaus Regling úgy vélte, Athén nagy hibát követne el azzal, ha nem fizetne az IMF-nek. „Ez ránk és más hitelezőkre is hatással lenne” – emlékeztetett. A Bild napilapban utalt arra, hogy jelentősen fogy a görögök ideje. „Ezért dolgozunk éjt nappallá téve egy megállapodáson” – közölte. Hangsúlyozta, hogy az uniós pénzügyi védőernyőnek köszönhetően a görögök további támogatáshoz juthatnának, ehhez azonban elengedhetetlen a hitelezőkkel való megegyezés.

Szerző

A nemzetiségi viszályok hálójában

Publikálás dátuma
2015.05.27. 07:32
Az ellenzék szerint Pierre Nkurunziza elnök sajátosan értelmezi az alkotmányt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP
A hatvanas években ugyan Afrika egy sor állama vált függetlenné, ám jó ötven évvel azután, hogy az európai országok feladták, vagy kénytelenek voltak feladni pozícióikat, a térség államainak csak egy kis része élt az önállóság adta lehetőségekkel. Burundi az élő példa erre, amely a nemzetiségi ellentétek miatt a kontinens egyik elátkozott állama maradt.

Afrikában ma sem ritkák a puccsok, az egyes elnökök úgy alakítgatják az alkotmányt, ahogy akarják. Burundiban is az váltotta ki a legutóbbi elégedetlenségi hullámot, hogy az elnök, Pierre Nkurunziza bejelentette: harmadszor is elnökké kívánja jelöltetni magát nem törődve azzal, hogy az alaptörvény erre csak kétszer adna lehetőséget számára.

Demográfia

Burundiban a demográfiai helyzetre az AIDS is rányomja bélyegét. Becslések szerint a lakosság egyhetede fertőződhetett meg HIV vírussal. Az eltelt évtizedekben sokan hagyták el az országot a nemzetiségi feszültségek miatt, 2006-ban az Egyesült Államok mintegy 10 ezer burundi állampolgárt fogadott be. A lakosság 13 százaléka él csak a városokban. A népsűrűség magas, négyzetkilométerenként 315 fős, ami a második legnagyobb arány a Szaharától délre eső államokban.

A bejelentést követő katonai puccsot ugyan nem koronázta siker, de a katonai hatalomátvétel kísérlete is mutatja, mennyire instabil a helyzet ebben a közép-afrikai államban, amely a hutuk és a tuszik közötti gyakori konfliktusok miatt egy főre számítva a világ egyik legszegényebb állama.

Az államfő bejelentése óta is kiszámíthatatlan a helyzet. Bár a puccsot leverték, a főváros, Bujumbura múlt héten is több véres cselekmény színhelye volt. Pénteken például gránáttámadást hajtottak végre, ketten vesztették életüket.

„Az elkövetők azt a célt tűzték ki, hogy minél több személyt gyilkoljanak meg, mivel a robbanószerkezeteket gyümölcsöket áruló nők közé dobták – közölte a rendőrfőnök helyettese. Bujumburában továbbra is sokan követelik az elnök lemondását. Múlt héten meggyilkolták az ellenzék egyik vezetőjét, hétvégi temetése

valóságos tüntetéssé terebélyesedett. Burundi legfőbb európai szövetségese, a volt gyarmatosító Belgium közölte, felfüggeszti a közép-afrikai állam támogatását, ha az államfő harmadszorra is indul az elnökválasztáson.

Katasztrofális helyzet

A baj nem jár egyedül. Az országban, illetve szomszédainál katasztrofális humanitárius helyzet alakult ki. Az elmúlt hetekben legalább 100 ezren menekültek el az államból az erőszak elől, attól is tartva, hogy Nkurunziza elnök diktatórikus intézkedéseket fogad el. A segélyszervezetek munkatársai szerint leírhatatlan állapotok alakultak ki a tanzániai menekülttáborokban.

Sokan kolerában betegedtek meg, a betegségben már eddig is több tucatnyian vesztették életüket. Ugyanakkor a megbetegedettek számát 3 ezer körülire becsülik, félő azonban, hogy a valós szám ennél jóval nagyobb, mert naponta 400 újabb esetet regisztrálnak. Szakértők szerint a helyzet csak rosszabbodik, mert a következő fél évben várhatóan megkétszereződik a menekültek száma.

Németország a 19. században gyarmatosította Afrikának ezt a részét, 1924-ben azonban a Ruanda-Urundinak nevezett terület Belgiumé lett. 1959. január 20-án Burundi uralkodója, IV. Mwami Mwambutsa azut kérvényezte Belgiumtól, válasszák el egymástól Burundit és Ruandát, s oszlassák fel Ruanda-Urundit. Hat hónappal később pártokat is létrehoztak, hogy így erőteljesebb politikai nyomást gyakoroljanak az európai döntéshozókra.

Belgium az erősödő, s mind jobban felszínre kerülő etnikai feszültségek miatt egyre kevésbé ragaszkodott ehhez a területhez. 1959 novemberében ruandai hutuk több ezer tuszit mészároltak le. Sokan közülük Burundi, illetve Uganda területére menekültek.

Burundi 1962. július 1-jén jelentette be elszakadását, illetve függetlenségét, ekkor történt meg a névváltoztatás is. IV. Mwami Mwambutsát királynak kiáltották ki. Az ország alkotmányos monarchia lett. Bár a törvényhozásban a hutuk és a tuszik is képviseltették magukat, elkerülhetetlennek tűntek a további etnikai viszályok. Amikor a király tuszi miniszterelnököt nevezett ki, a hutuk úgy érezték, becsapták őket. A hutuk által dominált rendőrség államcsínyt hajtott végre, ezt azonban egy tuszi parancsnok vezetésével brutálisan leverték.

Vérengzések a hatvanas években

1962-ben újabb vérengzés színhelye volt az ország. Miután megölték a hutu kormányfőt, Pierre Ngendandumwét, a hutuk a tuszi lakosságon akartak bosszút állni. A kormány leverte a lázadást, a tusziknak sikerült átvenni a totális ellenőrzést a hadsereg és a rendőrség felett.

1966-ban Mwambutsát saját fia, V. Ntare követte a trónon, ám még ugyanebben az évben a tuszi kormányfő, Michel Micombero leváltatta az uralkodót. A miniszterelnök véget vetett a monarchiának, s kikiáltotta a köztársaságot, ami valójában egy katonai rezsimnek felelt meg. Vaskézzel léptek fel a hutuk ellen.

1972-ben a Burundi Munkáspárt (UBU) szervezett támadásokat hajtott végre a tuszikkal szemben azzal a nem titkolt céllal, hogy ki akarja irtani az egész nemzetiséget. A katonai junta kemény válaszcsapásokat hajtott végre a hutuk ellen. Becslések szerint összesen 100 ezren vesztették életüket – jórészt hutuk. Sokan a szomszédos Tanzániába és Ruandába menekültek.

1976-ban a tuszi nemzetiségű Jean-Baptiste Bagaza ezredes vértelen puccsal került hatalomra, s egy sor reformot hirdetett meg. 1981-ben új alkotmányt is életbe léptetett, amely kimondta az egypártrendszert. 1984 augusztusában Bagazát államfőnek választották meg. Elnöksége alatt elnyomta a politikai ellenfeleit, korlátozta a vallásszabadságot.

1987-ben aztán őt is utolérte a burundi vezetők átka: a tuszi Pierre Buyoya tábornok - természetesen - puccsal buktatta meg hatalmát, felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a parlamenti pártokat. Katonai diktatúrát vezetett be. Eközben a vidéki falvakban tusziellenes pogromokat hajtottak végre, egyes becslések szerint körülbelül 5 ezren vesztették életüket.

Ezt követően hutu ellenzékiek levélben kérték Buyoyát, hogy az állami intézményekben nagyobb képviseletet biztosítson a hutuk számára. Ez azért lett volna magától értetődő, mert az országban nagy többségben éltek, s élnek mindmáig a hutuk: arányuk 85 százalékos, a tusziké csak 14 százalék. Az elnök azonban bebörtönöztette a dokumentum aláíróit. Néhány héttel később azonban – talán puccstól tartva – új kormányt állított fel, amelyben egyenlő számú hutu és tuszi miniszter kapott helyet, sőt, hutu kormányfőt nevezett ki.

Frissítve: 2015.05.26. 21:58