Olimpikonok! Paráztok?

Bocsánat, de a cím nem a paralimpikonokon való gúnyolódást jelenti. A parázik a paranoia rövidült formájából képzett ige. A paranoia téveszméken alapuló idegi zavar. Aki ilyen: idegeskedik, fél.

(A paraolimpiát paralimpiának átnevező döntést sokan a magyar nyelv sánta menetelőjének, Schmitt Pálnak tulajdonítják. Egy szokásos nyelvbotlás/elütés lehet az egész, ami végül törvényerőre emelkedett.) Minden olvasónk ismeri már a (maradjon így?) Paralimpiai Bizottság, és elnöke körüli több hetes botrányt, ezt a mosószappan-operát. Gömöri Zsolt elnök, Deutsch Tamás bizalmasa, ma Magyarország méltán egyik legmegvetettebb embere. E megítélés a mentorának is kijár, de politikusmód ő ügyesen kicsusszant a kommunikációs térből.

Deutsch alelnök, a jellemóriás, egyik nap kegyetlenül kiállt amellett, hogy csókosa a szponzorok pénzét költötte magára, ami teljesen rendben van. Amikor a szponzorok ezen kiakadtak, másnap mocskosul kiállt amellett, hogy ezek nem szponzori pénzek voltak, hogyan is lehettek volna…? Végtörlesztést, luxusautót, 17 milliós jutalmat, üzlettársnak juttatott szálláscsinálási milliókat, gigafizetést, Kanári szigeteki habzsidőzsit mutat be a sajtó – Gömöri meg, mint Mátyás király Gömörbe’. Komoly tétet tennék arra is, hogy nem a sportolók verték az asztalt, hogy Tenerifére szeretnének utazni edzésre. Rióba meg már el sem vitte őket az elnök. A tagság nagy tehertétel lenne egy ilyen küldetésben.

Ám most az elnök elég durcás. Karaktergyilkosságot emleget, amiben neki tökéletesen igaza van. Amit viszont a tényadatok szerint valóban művelt, az a karakter suicidium tankönyvi példája. Amit az internet nevű hírlapon egy lopott levelezésből önvédelmi célból közzétett, az meg végképpen nem őt védi. Sőt, büntetőjogi végzettség nélkül is megítélhetően további brutális bűncselekmények gyanújába keveri vele magát - ügyesen.

Az is csudaszép, ahogyan a mostani paralimpiai potentát, Urr Anita úrhölgy saját nevén leplezi le az interneten a Deutsch-firma elleni állítólagos összeesküvést – mások ezt feljelentésnek minősülő leleplezésnek mondanák -, aki közismerten a felpüffedt egykori sportminiszter valahányadik gyermekének anyja. (Bocsánat az intimitás miatt, de ez is kell a tisztánlátáshoz.) És miközben a közvélemény sugárban hány, síri a csend.

Kérdezhetnők tisztelettel: az „ép” magyar olimpiai bajnokok, a csapatuk, a bizottságuk, a szakszövetségeik – nota bene a mindenütt jelenvaló Fidesz - semmit sem képesek mondani? Hogy veletek vagyunk, hogy botrány, amit művelnek. Vagy, hogy küldjük a pénzt, amit a főnökeitek elloptak, csak, hogy kijussatok a megmérettetésekre? Hogy ti is, velünk is az országért – nemzetnek mondják ők – vagytok.

És, hogy Gömöriék, Deutschék, sőt Borkaiék – hogy ne folytassam - menjetek a fenébe, ha mindez megtörténhet?

Nem, még a most megvilágosodott Kokó sem emel szót. Sem Egerszegi Krisztina, sem senki a dísztribünről, de a háttérből sem.

Gondolhatjuk ezek szerint azt, hogy a „normális” sportolóknál sem megy ez másképp? Hogy ott ezerszeresebben lopnak, mert több a pénz? Hogy veszélyes a vakok, sánták, amputáltak mellett kiállni, mert bukik a mutatvány?

Miért kussoltok, olimpikonok? Paráztok?

Szerző
Veress Jenő

Pletykálnak, sugdolóznak Keszthelyen

Megint zörög a haraszt Tiborcz körül. Már-már kezdem sajnálni Orbán vejét, na nem nagyon, csak éppen annyira, amennyit megérdemel.

Eddig ország-világ attól volt hangos, hogy amikor szemet vetett az eladó keszthelyi vitorlás kikötőre, mit ad isten, olyan kedvező ajánlatot kapott vevőként a cége a városi önkormányzattól, hogy hülye lett volna kihagyni. Mondták is a városban, amihez hozzányúl az a fiú, abból arany lesz!

Bevallom, ha nekem lett volna felesleges hétmillió forintom egy kikötőre, akkor bátran bele mertem volna vágni magam is, sőt, átvállaltam volna a mintegy 23 milliós tartozást is, ismerve a balatoni hajóparkolás borsos árait. Már kicsit húzósabb pénzt kért a hajózási vállalat az épületekért, de még az 330 milliócska is belefért volna. Legfeljebb egy újabb városka közvilágításának rekonstrukcióját is felvállalom…

Egészen beleéltem magam. Pedig egyetlen felesleges ezresem sincs kikötőt venni, és a világítás-bizniszben sem vagyok érdekelt . Meg ha pályáztam volna is, akkor sem biztos, hogy én nyerek. Pláne azok után, amiket írok az apósáról. Simicska is kiesett a pikszisből, belegebedhet a temérdek pályázat megírásába, akkor sem fog nyerni! Még egy bicikliút építést sem, pedig ők barátok voltak.

A kikötői buliból a napokban állítólag kiszállt az ifjú Tiborcz, már semmi köze a beruházásban érdekelt vállalkozáshoz, de arról nem hallani, hogy az önkormányzat visszavonta volna a korábban olyan kecsegtető ajánlatát, vagy új pályázatot írtak volna ki.

Sugdolóznak, hogy Tiborcz csak addig kellett a buliba, amíg megnyerték az üzletet. Persze ez csak helyi pletyka. Ok nélkül zörög a haraszt...

Szerző
Somfai Péter

Kitiltás

Az országgyűlés sajtóosztályáról kellene példát venni. Nem vacakoltak sokat, jól megbüntették az RTL Klub híradósait. Előbb szóbeli megrovást kaptak - már ez is elég súlyos jövendő pályájukon -, majd egy időre ki is tiltották őket a Parlament épületéből. Ez szolgáljon tanulságul minden kotnyeleskedő újságírónak. Nem lehet bárhol csak úgy letámadni a miniszterelnököt, de senkit sem. A tévések ugyanis egy olyan folyosón akarták megkérdezni Orbán Viktort, ahol nem szabad forgatni. Kérdéses persze, hogy ennek a tilalomnak elegendő elrettentő hatása lesz-e, esetleg nem kellett volna mindjárt az épület előtt pellengérre állítani a renitenseket, vagy azonnal kerékbe törni.

Mostanában ugyanis nagyon elszemtelenedtek a sajtómunkások és ezzel kellemetlen helyzetbe hozzák a népért folyamatosan áldozatos munkát végző vezetőket. Itt van például a pályázatok ügye, amiről egymásnak is ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el. A volt budapesti amerikai nagykövet ugyanis a korábbi fejlesztési miniszterre hivatkozva azt írta könyvében, hogy Németh Lászlóné minden héten leült Orbán Viktorral és eldöntötték, a középítkezési projektekből melyiknek legyen elsőbbsége és hogy melyek nyerjenek. Erre aztán a miniszterelnök még rátromfolt, amikor megerősítette, ez ma is így megy, csak a miniszter személye változott. Majd valószínűleg rájött, hogy ezt mégsem lett volna szabad elárulnia és kijelentette, a nyilvánosság által ismert rendben foglalkoznak a pályázatokkal és a módszert az unió is jóváhagyta. De ez még mindig kérdéseket vetett fel, tehát Lázár János is belépett a harcvonalba és közölte, a kormány nem pályázatokat bírál el, csak a fejlesztés irányairól dönt.

Ha csak úgy nem. Mindenesetre a közvéleményt immár sikerült teljesen összezavarni, ha ez volt a cél, száz százalékosan teljesítették. Ugyanakkor a folytonosan kételkedők felvethetik, hogy netán Orbán, vagy kedvenc minisztere hazudott, esetleg mindketten, de az biztos, hogy netán egyeztethetnének, mielőtt megszólalnak. A kézenfekvő megoldás persze az lehet, amit az országgyűlés már oly sikeresen alkalmaz. Az okvetetlenkedő, folyton kérdező, a hatalom embereit zavarba hozó és ellentmondásba kergető újságírókat ki kell tiltani. De mindenhonnan és örökre. Különben újra és újra kínos ügyeket tálalnak és mindenütt felbukkannak, mint eső után a gaz.

Szegény Lázár János különösen megszívja ténykedésüket, így csak a legnagyobb elismerést érdemli, amiért mégis hetente kiáll eléjük és válaszol nekik, még ha ez utóbbira sokszor inkább a ködösítés a megfelelő szó. Őt két évvel ezelőtti luxusutazásai miatt vegzálják, már a bíróság is ítéletet hozott, hogy köteles részleteket elárulni. Ám nem azért ő a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy csak úgy megadja magát. Közölte tehát, államtitkokat nem tár fel, a bíróság meg amúgy sem tudja ellenőrizni, igazat állít-e, így akár azt is mondhatja, elfelejtette. Bár e nagyon őszinte kijelentés is frenetikus hatású, ám Lázár még ezt is képes volt fokozni. Tudniillik nem csajozni volt, hiszen a neje is tudja róla, hogy reggeltől estig dolgozik.

Szem nem maradt szárazon. Miután szeretett hazánk vezetői ilyen éteri magasságokba emelkedtek, nem marad más hátra, mint megállapítani, hogy mi - vagyis az újságírók - kevesek vagyunk ehhez. Ügyek jönnek, ügyek mennek, de a szemrebbenés nélkül előbb fehéret, majd feketét mondó politikusokkal nincs mit tenni. Itt mindenkit hülyének néznek és úgy is kezelnek. Miközben az urak azt csinálnak, amit akarnak.

Talán lassan már ki sem kell tiltani senkit a környezetükből. Elérik, hogy oda se menjenek, mert nem érdemes.

Szerző
Sebes György