Előfizetés

Cannes-i filmfesztivál: már két díjat nyert a Saul fia

Publikálás dátuma
2015.05.23. 19:42
Röhrig Géza Saul Auslander és Molnár Levente Abraham szerepét alakító színészek. MTI Fotó: Kallos Bea
Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia elnyerte szombaton a francia Francois Chalais-díjat is a 68. cannes-i filmfesztiválon, ahol előzőleg megkapta a nemzetközi kritikusok díját is.

A 1996-ban elhunyt francia kulturális újságíró és filmkritikus emlékére alapított díj fővédnöke a francia kulturális minisztérium, a Francia Filmintézet (CNC), valamint a France Télévisions francia közszolgálati televízió, az RTL kereskedelmi rádió és a Le Parisien című francia napilap. A díjat egy héttagú francia újságírókból és filmes személyiségből álló zsűri - amelynek idei elnöke Yves Boisset francia filmrendező - ítéli oda minden évben egy aktualitása miatt is fontos filmnek.

Már két díjat zsebeltek be

A világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjére meghívott alkotások közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül választotta ki a díjat kezelő alapítvány által felkért zsűri a szerinte legjobb filmet. A Saul fiának ítélt díjat egy nappal a hivatalos díjkiosztó előtt vette át Nemes Jeles László rendező és Röhrig Géza, a film főszereplője a cannes-i Grand Hotel-ben. Néhány órával aztán, hogy az alkotás megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját is.

Röhrig Géza Saul Auslander és Molnár Levente Abraham szerepét alakító színészek. MTI Fotó: Kallos Bea

Röhrig Géza Saul Auslander és Molnár Levente Abraham szerepét alakító színészek. MTI Fotó: Kallos Bea

Így kell filmen ábrázolni a holokausztot

A főszereplő a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán végzett, 15 éve New Yorkban élő költő, amatőr színész alakítja. A zsidók gázkamrákba terelésére és a holttestek eltakarításra kényszerített foglyokról, a Sonderkommando tagjairól szóló film végig a főhőst követi úgy, hogy az áldozatokat nem mutatja, s a hanghatásokkal, halálkiáltásokkal, lövésekkel, nyögésekkel a nézők képzeletére támaszkodva idézi meg a megmutathatatlant. A fesztivál legtöbb kritikusa szerint a magyar alkotás az első olyan film, amely választ ad arra a művészi kérdésre, hogyan lehet a holokausztot filmen ábrázolni.

A zsűri indoklása

A Francois Calais-díj zsűrije egyhangúlag ítélte oda a Saul fia című alkotásnak a rangos díjat. Az indoklás szerint az egyedülálló rendezés, és egy mai is aktuális barbarizmus kapcsán a különlegesen humanista látásmódja miatt találta kiemelkedőnek az alkotást a zsűri.

A fesztivál kezdetén a versenyprogramban nagy sikerrel bemutatott, majd óriási visszhangot kapott magyar alkotás, a 38 éves Nemes Jeles László első filmje. Három korábbi kisfilmje (Türelem, The Counterpart, Az úr elköszön) több mint harminc díjat kapott száznál is több nemzetközi filmfesztiválon.

A Saul fia forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta, a film producere Sipos Gábor és Rajna Gábor volt, a főszerepeket Röhrig Gézán kívül Molnár Levente, Urs Rechn és Zsótér Sándor alakította. A Laokoon Filmgrup gyártásában készült alkotást a Magyar Nemzeti Filmalap több mint 320 millió forinttal támogatta.

A filmet a Mozinet Kft. forgalmazásában június 11-től vetítik a magyar mozikban.

 A díjátadón a rendező a kritikusok díjával kapcsolatban "nagyon nagy örömnek, büszkeségnek és megtiszteltetésnek" nevezte, hogy első szereplését Cannes-ban a világ minden tájáról meghívott külföldi kritikusok ilyen jól fogadták. Emlékezetett arra, hogy a film elkészültét Magyarországon kívül egyetlen más ország sem támogatta, s jóllehet a filmben fél tucat országból szerepelnek színészek, az alkotás teljes egészében magyar film. 

Cél, hogy minél többen lássák

A rendező elmondta: a kritikai elismerés azért nagyon fontos, mert új megközelítésű alkotásról van szó, s számára az a legfontosabb, hogy minél többen megnézzék a Saul fiát. A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben Mario Abbade Neto brazil elnök mellett Franciaország, India, Egyiptom, Dánia, Hongkong, Nagy-Britannia és Törökország vezető filmkritikusai foglaltak helyet.

Busz karambolozott az Erzsébet-hídon, áll a forgalom!

Egy turistabusz karambolozott két személyautóval az Erzsébet híd közepén, de a híd elején is baleset történt, így csak lépésben lehet haladni - írja a hvg.hu.

Buda felé a forgalom teljesen beállt a hídon, miután a budai hídfőnél három autó ütközött, az Erzsébet híd közepén pedig egy turistabusz karambolozott két autóval. A balesetek miatt csak lépésben lehet haladni - tudatta a hvg.hu.

Busz karambolozott az Erzsébet-hídon, áll a forgalom!

Egy turistabusz karambolozott két személyautóval az Erzsébet híd közepén, de a híd elején is baleset történt, így csak lépésben lehet haladni - írja a hvg.hu.

Buda felé a forgalom teljesen beállt a hídon, miután a budai hídfőnél három autó ütközött, az Erzsébet híd közepén pedig egy turistabusz karambolozott két autóval. A balesetek miatt csak lépésben lehet haladni - tudatta a hvg.hu.