Nem nyomoz az ügyészség a miniszteri biztos ellen

Bűncselekmény hiányában elutasította a Fővárosi Főügyészség a végrehajtói kamara mellé kirendelt miniszteri biztos ellen tett feljelentést - írta a Magyar Nemzet csütörtökön. A lap emlékeztetett arra, hogy Szekér Judit ellen hivatali visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt kezdeményezett eljárást egy ismeretlen. 

A Magyar Nemzet felidézi: a biztos elleni feljelentésről az atv.hu számolt be a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva, amelyek szerint Szekér Judit biztos befolyásolni akarta a kamarai közgyűlést, továbbá üzlettársait és az általa támogatott jelölteket akarta jogtalan előnyhöz juttatni. Az Igazságügyi Minisztérium sajtófőnöke akkor közölte, a tárca bizalma töretlen Szekér Judit iránt. A végrehajtói kamara pedig közleményben tudatta, hogy a miniszteri biztost nem jelentette fel. 

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamaránál a minisztérium átvilágítása alapján különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást folytat a Budapesti Nyomozó Ügyészség ismeretlen tettes ellen. Azt írta, hogy az igazságügyi tárca korábban felügyeleti jogkörében eljárva rendelte el a kamara teljes körű ellenőrzését, a jogi és pénzügyi auditorok jelentésének elemzésekor a tárca több - meg nem nevezett - ponton és több kérdésben is olyan körülményeket észlelt, amelyekkel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merült fel. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az ügyben már több tanút is meghallgattak, köztük az átvilágítást végzőket.

Szerző

Két baleset is történt Pest megyében

Árokba csapódott egy személyautó a Pilisvörösvárt Csobánkával összekötő úton csütörtök délelőtt, majd nem sokkal távolabb egy másik autó szalagkorlátnak ütközött, az utat lezárták.

A Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy az árokba sodródott kocsiban csak a sofőr utazott, aki beszorult a roncsba. A pomázi tűzoltók speciális eszközzel levágták a jármű ajtaját, hogy kiszabadíthassák a sérültet, akit a mentők a helyszínen ápolnak. Állapotáról még nincs információ.

A közelben nem sokkal később egy másik személyautó szalagkorlátnak ütközött, de ebben a balesetben senki sem sérült meg. A két település közötti utat lezárták – tette hozzá a szóvivő.

Szerző

Brókerbotrány – Újabb topvezető került előzetesbe

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtök délután a Budakörnyéki Járásbíróság M. Ádámot, a Hungária Értékpapír Zrt. operatív igazgatóját - közölte a bíróság szóvivője

Koszta János tájékoztatása szerint a kényszerintézkedés a Pest Megyei Főügyészség indítványa alapján történt három rendbeli, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai alapján az operatív igazgató utasítására több önkormányzat rájuk bízott pénzét nem az ügyleti felhatalmazás és a pénzügyi szabályok szerint használta a cég.

A szóvivő elmondta: a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint M. Ádám - aki 2001 óta dolgozott a cégnél, és 2011 óta töltötte be az operatív igazgatói posztot - vezetői minőségében rendszeres kapcsolatot tartott fenn Százhalombatta és Fót önkormányzatával, illetve a fővárosi székhelyű TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel, és befektetési ajánlatokat tett nekik. Noha az érintettek diszkontkincstárjegy, illetve állampapír vásárlására adtak megbízást a Hungáriának, a cég vagy eleget sem tett a megbízásoknak, vagy később kivezették, és a Hungária cégcsoport tagjai által kibocsátott kötvényekkel pótolták a papírokat - magyarázta a szóvivő. Hozzátette: mint utóbb kiderült, a két önkormányzat és a nonprofit kft. sem tudott a tranzakciókról, s már csak azért sem fogtak gyanút, mert valótlan egyenlegközlőket juttatott el hozzájuk a Hungária Értékpapír Zrt.

Koszta János megerősítette az MTI-nek a Pest Megyei Főügyészség szóvivőjétől származó korábbi információját, miszerint  Százhalombatta vagyonát 2,2 milliárd, Fótét 1 milliárd, míg a nonprofit kft.-ét 660 millió forinttal csökkentették az operatív igazgató utasítására végrehajtott pénzügyi műveletek.

A Budakörnyéki Járásbíróság határozata értelmében a gyanúsított esetében csak az előzetes letartóztatás elrendelésével biztosítható a férfi jelenléte az egyes eljárási cselekményeknél, vagyis fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A kényszerintézkedés elrendelése mellett szól a kiszabható büntetés súlyossága, ugyanis ha beigazolódik a gyanú, akkor a három rendbeli, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztásért akár 15 évet is kaphat az elkövető. További érvként hozta fel a bíróság a tanúk esetleges befolyásolását.

A 35 évesnél is fiatalabb M. Ádám a harmadik ember a cégnél, akit letartóztattak a brókerbotránnyal összefüggésben: a Hungária Értékpapír Zrt. vezetői, illetve dolgozói közül ezen túl egy gyanúsított házi őrizetben van, egy pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. 

Szerző
Frissítve: 2015.05.21. 20:18