Előfizetés

Fékhiba történhetett a Gripen-balesetnél

Murguly Gusztáv nyugállományú Gripen-pilóta szerint fékhiba okozta a Magyar Honvédség Gripen típusú vadászgépének keddi csehországi balesetét.

Valószínűleg leszállás közben "nem működött a repülőgép fékrendszere, illetve irányíthatatlanná vált", ezért a két pilótának katapultálnia kellett, mert ilyenkor nagy a veszélye, hogy valamivel összeütköznek, és még nagyobb baj történik - mondta Murguly Gusztáv az M1 aktuális csatorna Híradójának.

Mészáros László, a Magyar Repülőszövetség elnöke ugyancsak az M1 Híradójának elmondta: a katapultálás nagyon bonyolult folyamat, másképp kell végrehajtani nagy, közepes magasságban, vagy közvetlenül a földről. A korszerű repülőgépek olyan katapulttal rendelkeznek, amely működtethető a földről, álló helyzetből is, és a katapultálás után sikeresen földet tud érni a pilóta - tette hozzá.

A Magyar Honvédség Gripen típusú vadászgépe földet érés után túlfutott a kifutópályán kedd kora délután a Prágától keletre fekvő Cáslav katonai repülőtéren, a két pilóta katapultált - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel, hozzátéve: a személyzet a biztonsági protokollnak megfelelően döntött a katapultálás mellett, a pilóták nem sérültek meg.

Germanwings - Befejezték az áldozatok azonosítását

Befejezték a francia Alpokban történt légikatasztrófa áldozatainak azonosítását - közölte kedden a Germanwings német légitársaság lezuhant repülőgépének ügyében indított vizsgálatokat vezető marseille-i ügyészség.

A halottak földi maradványait átadták a családoknak, így a katasztrófa után csaknem két hónappal meg lehet tartani a temetéseket.
A helyszínen talált emberi maradványok alapján sikerült azonosítani mind a 150 embert, aki a fedélzeten tartózkodott - számoltak be német hírportálok.

A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe március 24-én csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. A gép két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést.

Teherautó gázolt halálra egy motorost

Tehergépkocsi gázolt halálra egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfit a Vas megyei Nyőgér felé vezető úton kedd délután, az elsődleges adatok szerint a jármű sofőrje megállás nélkül elhajtott a helyszínről  - közölte honlapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint a balesetben a segédmotoros kerékpárt vezető 64 éves férfi a helyszínen életét veszítette.
Szemtanúknak köszönhetően a rendőröknek néhány percen belül sikerült megtalálniuk a keresett járművet, igazoltatták és eljárás alá vonták annak vezetőjét.