Előfizetés

Valószínű címvédés

Az előjelek a Szolnoki Olaj címvédését ígérik a Kecskemét ellen ma rajtoló döntő előtt a férfi kosárlabda NB I-ben. A sorozatban ötödik fináléjára készülő Tisza-parti együttes még nem kapott ki a rájátszásban, miután a negyeddöntőben a Szegedet, majd az elődöntőben a Sopront is 3-0-ás összesítéssel búcsúztatta. 

Mivel a két éve még másodosztályú KTE-Duna Aszfalt a negyeddöntős, Pécs elleni söprést követően csak ötmeccses csatában tudta legyűrni a négy között az alapszakaszgyőztes Atomerőműt, így Dragan Alekszics együttese öt nappal többet pihenhetett a kecskemétieknél.

A Magyar Kupa februári fináléjában az Olaj 67-49-re legyőzte a KTE-t, begyűjtve hatodik MK-serlegét, mint ahogy a bajnoki középszakasz mindkét egymás ellen meccsén is a Szolnok bizonyult jobbnak. Az elmúlt öt idényben az egymástól mindössze 62 kilométerre található két "szomszédvár" 15 NB I-es és kupatalálkozóján mindössze egyszer nyert a Kecskemét. A Szolnok hatodik bajnoki címét gyűjtheti be, míg a tavaly ötödik Kecskemét első döntőjére készül.

A döntő menetrendje
1. mérkőzés, szerda : Szolnok - KTE 18.00 – élőben Duna World
2. mérkőzés, szombat: KTE - Szolnok 18.00
3. mérkőzés, május 26.: Szolnok - KTE 18.00
4. mérkőzés (ha szükséges), május 29.: KTE - Szolnok 18.00
5. mérkőzés (ha szükséges), május 31.: Szolnok - KTE 18.00



Jön a veretlenek csatája

Publikálás dátuma
2015.05.20. 07:54
A kupa elnyerése 30 millió forintot hoz a győztes csapat konyhájára FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR
A labdarúgó Magyar Kupa ma esti fináléjában a Ferencváros 21., míg a Videoton második diadalára hajt. Mindkét együttes veretlenül jutott a döntőbe, ráadásul a presztízsen kívül anyagilag sem jár rosszul a győztes, ugyanis a bajnok 30 millió forinttal lesz gazdagabb.

Hévíz, Vecsés, ESMTK, Honvéd (büntetőkkel), Csákvár és Szolnok. Ezen együttesek ellen kellett diadalmaskodnia a Ferencvárosnak, hogy bejusson a ma esti labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, és hazai környezetben, a Groupama Arénában szerezhesse meg története 21. MK-győzelmét. Hogy az sikerüljön, még hátravan egy lépés, mégpedig a Videoton legyőzése. A fehérváriak százszázalékos mérleggel, a Testvériség, a Kunszállás, a Szigetszentmiklós, a Diósgyőr, a Pécs és a címvédő Újpest legyőzésével jutottak a fináléba, és közöl kerültek ahhoz, hogy 2006 után ismét magasba emelhessék az MK serlegét.

A Fradi-stadionja jó ómen lehet a piros-kékeknek, ugyanis az első diadalukat éppen az Üllői úton érték el. Akkor még FC Fehérvár néven, Csertői Aurél irányításával a Vasast győzte le, 2-2-es végeredményt követően büntetőkkel. Ezen felül még háromszor játszott döntőt a Videoton, ám 2011-ben a Kecskeméttel, 2001-ben a Debrecennel, 1982-ben pedig az Újpesttel szemben maradt alul az együttes.

A Ferencváros lényegesen több sikert aratott a Magyar Kupában. A zöld-fehérek 31. alkalommal jutottak el a fináléig - igaz, 1912-ben nem álltak ki az MTK ellen -, ebből pedig 20-szor kupagyőzelmet ünnepeltek. Legutóbb tíz évvel ezelőtt volt lehetősége az FTC-nek elhódítania a trófeát, ám súlyos 5-1-es vereséget szenvedtek a Sopron együttesétől.

A Ferencváros jelenlegi keretéből csak Gera Zoltán vehette át zöld-fehér mezben a Magyar Kupát, igaz ő kétszer is (2003, 2004), ráadásul a 2004-es Honvéd elleni sikerből góllal is kivette a részét.

A két együttes kétszer találkozott egymással a Magyar Kupában. Először 1967-ben a másodosztályú Székesfehérvári Vasas otthonában nyert a Ferencváros 3-1-re, majd 1972-ben 3-2-re ismét a zöld-fehérek diadalmaskodtak az akkor már a Videoton nevet viselő és az első osztályban szereplő együttes felett az MK elődöntőjében. Több mint 40 év után ma este 8 órakor újra összecsap egymással a két együttes a Magyar Kupa fináléjában a Groupama Arénában, és eldől, hogy ki hódítja el trófeát, és az azzal járó 30 millió forintot. A mérkőzés játékvezetője Iványi Zoltán lesz.

Ők mondták

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa: „Nem szerepeltem még döntőben, izgatottan várom a szerdai meccset. A Ferencváros 2004 óta nem nyert Magyar Kupát, éppen itt van az ideje. A szezon előtt az volt a célunk, hogy a bajnokságot és a kupát is megnyerjük. Előbbi sajnos nem sikerült, a Vidit nem tudtuk befogni, éppen ezért kiemelten fontos számunkra a kupa. Készen áll a csapat a feladatra.”

Gyurcsó Ádám, a Videoton középpályása: „Játszottam korábban Ligakupa- és Szuperkupa-döntőt is, felemás érzésekkel gondolok ezekre, hiszen, volt, amelyiket megnyertük, volt, hogy kikaptunk. Most újra egy nagy lehetőség kapujában állunk, a Fradi otthonában nyerhetjük meg a Magyar Kupát, a Fradi ellen.”

Szolnoki Roland, a fehérváriak védője: Azt hiszem, nem túlzok, amikor azt mondom, hogy ma Magyarországon, minden futballt szerető ember ezt a találkozót várja a legjobban. Bennünk óriási a bizonyítási vágy, és szeretnénk a bajnoki cím mellé a Magyar Kupát is megszerezni, amit a Vidi története során eddig csupán egy alkalommal tudott elhódítani.”

Thomas Doll, az FTC vezetőedzője: „A Paks elleni győzelem után örömmel és önbizalommal telve vághatunk neki a Magyar Kupa döntőjének.”

A mai program
Amatőr Kupa, döntő:
Sajóbábonyi VSE-Jászapáti FK (15 óra, Tv: Duna World)
Magyar Kupa, döntő:
Ferencváros-Videoton (20 óra, Tv: Duna)



Fiataljaink elrepültek a világ másik felére

Tegnap délután repülőre ültek az U20-as válogatott tagjai, és 28 órás utazásukat követően a Föld túlsó oldalán, Új-Zélandon érnek célba, ahol a hónap végétől az U20-as korosztálynak rendeznek labdarúgó világbajnokságot. 

Fiataljaink a hét második felében edzhetnek ismét, igaz, most már New Plymouth városában, ahol lesz még egy kis idő a válogatott játékának csiszolására. A csapatból ketten később utaznak a többiek után, ugyanis Nagy Dominik és Nagy Ádám ma Magyar Kupa-döntőt játszik a Ferencvárossal, ezért ők holnap indul útnak Új-Zélandra.

A csapatot irányító Bernd Storck sportigazgató elmondta, az eddigi edzéseken minden utazó játékos bebizonyította, hogy megérdemelten került be a csapatba, és képes ellátni a kért feladatokat. A stáb optimistán várja a világbajnokságot. „A jövő csapatával utazunk el Új-Zélandra, olyan labdarúgók is kerettagok lettek, akik még évekig az utánpótlás-korosztályokban futballozhatnak.

A keretbe kizárólag az edzéseken és mérkőzéseken nyújtott teljesítmények, valamint az összetartásokon látott hozzáállás alapján lehetett bekerülni, senkinél sem figyeltem, hogy milyen bajnokságban vagy melyik klubban játszik.

Készen állunk a feladatra, jól sikerültek az összetartásaink és a felkészülési mérkőzéseink, ugyanakkor még nem nevezném százszázalékosnak a csapat állapotát. Az erőállapoton még szeretnénk javítani, ezen kívül taktikai finomhangolásra és néhány konkrét elem begyakorlására van szükség, hogy a végleges stílusunk kialakuljon” - mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck.

A magyar válogatott június 1-jén, magyar idő szerint kora reggel, 5.00 órakor kezdi meg szereplését a vb-n Észak-Korea ellen, majd Brazília és Nigéria lesz a további két csoportellenfél. Az első és a második helyezett mellett a hat csoport négy legjobb harmadikja is továbbjut a nyolcaddöntőbe.

A magyar vb-keret
(a név előtt a vb-n használt hivatalos mezszámmal)
Kapusok: 1 Székely György (Újbuda), 12 Horváth Dániel (Győri ETO), 16 Demjén Patrik (MTK Budapest).
Védők: 2 Osváth Attila (SZTK-Erima), 3 Tamás Krisztián (Slavia Praha), 4 Kecskés Ákos (Atalanta), 5 Lenzsér Bence (Paksi FC), 15 Talabér Attila (MTK Budapest), 21 Forgács Dávid (Atalanta).
Középpályások: 6 Pongrácz Viktor (Lombard Pápa), 7 Oláh László (Vasas Kubala Akadémia), 8 Vida Máté (Vasas), 10 Németh Márió (Szombathelyi Haladás), 13 Kalmár Zsolt (RB Leipzig), 17 Nagy Ádám (Ferencváros), 18 Berecz Zsombor (Vasas), 20 Sallai Roland (Puskás Akadémia).
Támadók: 9 Mervó Bence (Győri ETO), 11 Zsótér Donát (Puskás Akadémia), 14 Nagy Dominik (Ferencváros), 19 Popov Patrik (Ferencváros).
Biztonsági tartalékok: Bukrán Erik (Hull City), Korozmán Kevin (Ferencváros)