Előfizetés

Érkezik a drónhadsereg

A német, a francia és az olasz védelmi miniszter által hétfőn Brüsszelben aláírt közös szándéknyilatkozattal elkezdődött az európai drónprogram, amelynek célja, hogy 2025-ig kifejlesszék a fegyverekkel is felszerelhető pilóta nélküli repülőgépek legkorszerűbb generációját. 

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter hangsúlyozta: Európának saját fejlesztésű, csúcstechnológiájú drónokra van szüksége, hogy ne legyen ráutalva az Egyesült Államokból, illetve Izraelből beszerezhető gépekre. Az amerikai hadsereg közben már rovar formájú kémdrónokkal kísérletezik - írta az Origo.hu. A tenyérnyi méretű robotok úgy működnek, mint egy szárnyas telefon: bármerre szálljanak, érzékeny mikrofonjaikkal rögzítik a környék beszélgetéseit, így juttatva fontos információkhoz a katonaságot.

A hadsereg célja, hogy a kis szárnyas robotok rajban repülve fedjék le az ellenséges terület légterét, és addig szálljanak, amíg le nem merül az akkumulátoruk. Éppen ezért fontos, hogy a röppentyűk olcsók legyenek, hiszen egy helyszínen akár több tucatot is be kell vetni közülük.

Kínában a drónok inkább zöld célt szolgálnak, az utóbbi időben ugyanis a repülő robotokkal ellenőrzik a környezetvédelmi előírások betartását az országban - s máris szabálysértők tucatjait fülelték le a legszennyezettebb levegőjű északi országrészben. A kínai környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint márciusban a Hopej tartományban fekvő Hantan város légterét pásztázták a pilóta nélküli repülők, s több gyárról, üzemről derült ki, hogy az előírásokat figyelmen kívül hagyták. Volt, amelynek károsanyag-kibocsátása jóval meghaladta a megengedettet, másutt a hulladékfeldolgozás és -kezelés terén hibáztak.

A drónokkal azonban nem csupán a hadsereg, de a civil lakosság is előszeretettel kísérletezik: a kisebb-nagyobb, kamerával is felszerelt gépeket ma akár játékboltokban is bárki megvásárolhatja, viszonylag alacsony áron. A drónok röptetésével kapcsolatos szabályozások még mindig kidolgozás alatt állnak - ez azonban nem jelenti azt, hogy bárki bárhol használhatja őket.

A múlt héten egy amerikai férfit például azért vettek őrizetbe, mert megpróbált beröptetni egy drónt a washingtoni Fehér Ház kertjébe. Négy hónappal ezelőtt pedig egy kvadkopter zuhant le ugyanoda, amit egy amerikai hírszerző szerv egy szolgálaton kívüli munkatársa emelt a levegőbe, de elvesztette az irányítást a gép felett.

Történelmi kézfogás

Publikálás dátuma
2015.05.20. 07:34
Először találkozott Károly és Gerry Adams FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Károly herceg  Kamilla hercegné négynapos írországi látogatásának kezdetén történelmi találkozóra került sor. A brit trónörökös - elsőként a királyi családból - kezet rázott Gerry Adamsszel, a Sinn Fein vezetőjével. II. Erzsébet brit uralkodó három évvel ezelőtt törte meg a jeget, akkor látogatott első alkalommal Írországba, útja során találkozott az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) egykori tagjával, a jelenleg ír parlamenti képviselő Martin McGuinness-szel, de az egykor az IRA politikai szárnyának tekintett Sinn Fein vezetőjével nem került sor találkozóra.

A walesi herceg tegnap látogatott először Írországba, s Galwayben a tiszteletére rendezett első fogadáson számos más politikus mellett Gerry Adams is megjelent. A találkozót a trónörökössel a Sinn Fein elnöke kérte. Adams reményét fejezte ki, hogy a megbeszélés előmozdítja a megbékélési folyamatot.

A Sinn Fein 1997-ben jutott be a parlamentbe, az egyetlen ír párt, amelynek Írországban és a Nagy-Britanniához tartozó Észak-Írországban is van képviselete, a legerősebb katolikus párt Írországban, s 24 képviselője van az észak-ír törvényhozásban. Gerry Adams vezető szerepet játszott az ír békefolyamatban, mindig cáfolta, hogy valaha IRA-tag lett volna.

Károly herceg számára mindennek ellenére különösen nehéz lehetett a találkozó, emlékeztetett a Sky News, mivel a trónörökös nem felejtette el, hogy az IRA terroristái gyilkolták meg 1979-ben nagybátyját, Lord Mountbattent, távirányítással felrobbantották a csónakját, miközben az ír partoknál horgászott. Lord Mountbatten a királynő unokatestvére volt, Károly egykori mentora, akihez igen közel állt a trónörökös.

Francois Hollande, az elnyűhetetlen

Várkonyi Tibor
Publikálás dátuma
2015.05.20. 07:32
Hollande bízik benne, hogy nem kell kiköltöznie az Élysée-palotából FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/AURELIEN MEUNIER
Válságban van a Le Monde. Napok óta nem sikerül főszerkesztőt választania. Meglepetéssel sikerül mégis szolgálnia. A minap például azzal a vezércikk címmel, hogy „Hollande elnök elnyűhetetlen”. A lap értékelése szerint megtörténhet, hogy az eddig három éve bukdácsoló szocialista államfő, minden borúlátó jóslás ellenére is, a 2017-ben esedékes elnökválasztáson elnyerheti második mandátumát is. Legyőzheti ellenfeleit.

Kérdés, valóban legyőzheti-e. A legfrissebb közvélemény-kutatások ugyanis változatlanul azt jelzik, hogy a népszerűsége úgy 20 százalék körül vesztegel, a választók 80 százaléka nem kér belőle. Ezért tartották szinte bizonyosnak a politikai elemzők, hogy amikor a Szocialista Pártnak (PS) jövőre nyilatkoznia kell, kit is jelölne, Hollande helyett mást talál majd. Illetve magába tekintve, külső kényszer nélkül ő lép vissza. Hatvanhárom éves lesz, megérdemelt nyugdíj várhat reá.

És akkor az újság, amelyet a legkomolyabbak, a leghitelesebbek egyikeként említenek, egyszerre azt írja, hogy ennek éppen az ellenkezőjére lehet számítani. Francois Hollande derűs, mosolygós, ezt a jelzőt használta a vezércikk, „elnyűhetetlen”. Tömérdek a találkozója, gazdag a nemzetközi utazási programja, járja az országot, de nem azzal a sejtetéssel, hogy búcsúzik, éppen bizonyossággal, igen, ott lesz az erőpróbán.

A pártjában ne jusson eszébe senkinek se mást indítani helyette. Úgy véli, a legrosszabb már mögötte van, Manuel Valls személyében jó kormányfőt választott, helytállnak a miniszterek is, az egész kabinet átvészelte a januári Charlie Hebdo merényletet, a társadalmat maga mögé állította. Túlélte a tavaszi helyhatósági választásokat is, igaz, kellemetlen vereséggel, de az előre jövendölt összeomlás nem következett be.

Fenyegetett egy ideig, hogy Martine Aubry, Lille polgármestere, Jacques Delors leánya, a Szocialista Párton belül zendülést szít, de sikerült meggyőzni őt, ne kövessen el könnyelműséget. És a legújabb gazdasági adatok, ha nagyon haloványan is, de bizonyos javulást jeleznek.

Nagyon szerényen, de kezd növekedni a termelés, a munkanélküliség nem enyhül, de egyelőre nem is romlik, a vásárlási kedv javul, noha az elemzések megállapítják azt is, ez a helyzetkép igencsak kétséges, ennek ellenére pozitív változást jósolnak. A személyes jellegzetességek kutatói azt mondják, színigaz, Hollande a legrosszabb politikai elemzők egyike, de most arra kalkulál, kezdenek visszatérni az esélyei.

Mire építi a derűjét? Arra, hogy 2017-ben az elnökválasztás az eddigi várakozásokkal ellentétben nem kétesélyes lesz, hanem három. Az első fordulóból nem Sarkozy és Marine Le Pen jut majd tovább, neki, a szocialistának százalékban sikerül megelőznie a szélsőjobb asszonyát, különösen a Nemzeti Front legutóbbi családi perpatvarai után. Nem vitás, elismeri Hollande is, hogy elődje, és az egyik lehetséges utóda, Sarkozy, az utóbbi hónapokban sikeresen konszolidálta vezető helyét nevet változtatott jobboldali pártja, a „Köztársaságiak” élén.

Még sincs arra semmi garanciája, hogy jövőre, amikor ennek a pártnak ki kell jelölnie, kit indítson színeiben az Élysée-palotáért, két belső vetélytársa, Francois Bayrou és Alain Juppé közül nem egyikük lesz-e a szerencsés kiválasztott, velük szemben pedig netán éppen ő, Hollande lehet a nyerő. Igaz, Hollande eddig ezer napot töltött el a francia állam élén, és a 2017-es sorfordulóig, ennél kevesebb, hétszáz napja marad, és még ha a valószínűség-számítás szerint ez kevés is az üdvösséghez, de nem eleve és föltétlenül vereség vár rá. Így, legalábbis a Le Monde szerint, ez megerősítheti a föltételezést, hogy a szocialista csakugyan „elnyűhetetlen”, korai volna eleve leírni őt.

Nem osztja ezt a véleményt, a vezető konzervatív hírlapírók egyik doyenje, a nagytekintélyű Philippe Tesson. A Le Point-ban közölt cikkében azt írta, hogy Hollande kormányzása alatt Franciaország történelmének egyik legkritikusabb korszakát élte át. És ez nem csupán gazdasági állapotára, mi több, nem is kizárólag politikai viszonyaira érvényes, a szellemiekre, a rendszer alapjaira is, ezért vállalni kell a felelősséget.

Tesson elemzése szerint Hollande „tisztességes szocialista, de képességeit tekintve közepes politikus, megrögzött szokások rabja, azért van gyakorlati érzéke is. Ravaszsága juttatta hatalomra, Sarkozy ellenmodelljét alkalmazta”. Szigorú portré. Hollande-ból hiányzik az a merészség, hogy a valósággal szembenézzen, még inkább az, hogy ki is mondja azt. Csupán rutinja tette lehetővé számára, hogy mentse azt, ami menthető. Következésképpen, ez Tesson végkövetkeztetése, az elkövetkező döntő két esztendőben csakis veszíthet.

A közelmúlt hetekben azonban történt valami, ami mondhatni már az egész francia sajtót foglalkoztatja. Ezt a változást egy hetilap, az erősen baloldali L’Obs fedezte föl, címoldal fotójával. Ségolene Royalt ábrázolja, az első élettársat, Hollande több évtizedes partnerét, négy közös gyermekük anyját. A fotó idillikusan szépíti, nem kozmetikázza ugyan, de azt kívánja bizonyítani, nem járt el fölötte az idő, fiatalos maradt, politikailag még ifjabb.

A képet kísérő címlap szöveg igyekszik ennél is többet mondani. Nagy betűkkel azt hirdeti „la présidente, az elnökasszony”. Szinte egyenrangú protokolláris társa az államfőnek, osztozik vele a hatalmon. A magazin belső cikke igyekszik ennél valamivel árnyaltabb, precízebb lenni. Itt már csupán „alelnök”, egészen pontosan Valls miniszterelnök és Macron gazdasági csúcsminiszter után a kabinetnek rangban a harmadik minisztere.

A környezetvédelmi tárca gazdája, ami a közvélemény szemében állítólag már most az egyik legfontosabb téma, különösen, hogy az esztendő végén Párizs nagy nemzetközi konferenciának lesz színhelye, Madame Royal pedig a házigazda. A kommentárok az Hollande-Royal viszonyt persze nem érzelmi, még csak frivol utalások jegyében sem „mézesheteknek” tüntetik föl, de sejtetik, hogy a szakítás óta nem volt még közöttük ilyen bensőséges, közvetlen kapcsolat.

A szocialista államfő választás előtti „pofafürdőinek” most késő tavasszal a karibi térséget választotta színhelyéül. Az első számú kísérő pedig Ségolene Royal, és a Le Figaro szerint az elnök oldalán mindenütt „fenséges szerepet” töltött be. Nyilvános „puszik”, ölelkezések, kézszorítások, a konzervatív napilap a „L’Obsnál” a minősítéssel tartózkodóbb, de Hillary Clintonnal hasonlítja össze a társat, mindegy sejtetve, hogy a jövő ilyenféle szereposztást meglepetésként tartogathat.

A hivatalos karibi programokon őnagysága többször maga is szónokolt. Az egyik beszédben elhangzott, hogy „politikailag, emberileg egyaránt békében vagyok önmagammal, készen a további küzdelmekre”. A téma olyan méretűvé növekedett, hogy immár a bulvársajtónak is az egyik vezető sztorija. Valérie Trierweiler, aki az élettársi ágyban, és az Élysée-palotában is közvetlenül követte Madame Royalt, de búcsúznia kellett onnan, a Parisien című „színesben” nyilatkozott abból az alkalomból, hogy intim visszaemlékező könyve most zsebkötetben jelent meg.

Féltékenyen jelentette ki, hogy ők ketten, mármint az elnök és négy közös gyermekük anyja „egymástól elválaszthatatlan, mérhetetlenül ízléstelenül köti össze őket a hatalom vágya. Ez adja életük értelmét, ennek a megszállottjai. Naiv voltam, nem tudtam, hogy ebben a sztoriban más nőnek nincs helye”. De – tette hozzá a második élettárs, mintegy a jövőbe pillantva - „választások nem előre dőlnek el”. Ő legalábbis revánstól fűtve, egyelőre így hiszi, Vagy szeretné így hinni.

Ami nem föltétlenül egyezik a pillanatnyilag észlelhető, talán tényleg csak átmeneti közhangulattal. Hogyan is állapította meg Philippe Tesson a Le Point oldalain: az Hollande előtt álló hétszáz nap kevesebb a hivatalban eltöltött ezernél, és ki tudja, mire lesz ez elég?

Luz távozik a Charlie Hebdótól

Szeptembertől elhagyja a Charlie Hebdo szerkesztőségét a szatirikus lap ikonikus alakja, Renard Luzier (Luz), aki a Mohamed-karikatúrát rajzolta a lap szerkesztőségét ért terrortámadás utáni első lapszám címoldalára. Mint a Libérationnal elmondta, minden lapszám elkészítése egy gyötrelem volt számára, s elviselhetetlen fájdalom a többiek elvesztése.