Előfizetés

Előny a Veszprémnél

Publikálás dátuma
2015.05.16. 21:47
MTI Fotó: Kovács Anikó
 A címvédő MKB-MVM Veszprém remek második félidei játékával 29-23-ra legyőzte a vendég MOL-Pick Szeged csapatát a férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén, és egyetlen siker választja el a 23. bajnoki címétől.

Döntő, 1. mérkőzés:
MKB-MVM Veszprém - MOL-Pick Szeged 29-23 (12-15)

Az egyik csapat második sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a Veszprém javára.

A két csapat ebben a szezonban eddig már négyszer találkozott, és mindig a Veszprém győzött.
Eleinte fej fej mellett haladt a két elitgárda, majd 5-3-ra vezetett a hazai együttes, de gyorsan egyenlő lett ismét. Nagy volt a rohanás, gyakran csúszott be hiba is, de rendszerint a vendégek futottak a címvédő után. Így ment a 19. percig, ekkor Parrondo büntetőjével először vezetett a Szeged (8-9), majd egy újabb bekapott gól után időt kértek a hazaiak. A Tisza-partiak folytatták jó sorozatukat, 11-8-ra megléptek, Sierra parádézott a kapuban.

A túloldalon Mikler állt be, és hétméterest fogott emberhátrányban, ám társa, Alilovic nem igazán tudott védeni. A 25. percben már 13-9 volt az állás, és a szünetig sikerült kivédekezni egy emberhátrányt is a roppant motivált és elszánt vendégeknek.
Fordulást követően nagyobb sebességre kapcsolt a Veszprém, és Mikler védéseinek hála megkezdte a felzárkózást. Amikor sikerült utolérni a riválist (40. perc: 18-18), akkor időt kértek a vendégek. De már nem tudták megállítani az ismét lendületbe jött hazaiakat, akik hosszú idő után fordítottak.

Megroppant a Szeged, rengeteg labdát szórt el, így nem maradt esélye a végjátékra. Az 55. percben 26-23-ra vezetett már a címvédő, és nem engedte ki kezéből a győzelmet.

A második mérkőzést kedden rendezik Szegeden, és ha szükséges, akkor a harmadik összecsapásnak, május 24-én, pünkösdvasárnap Veszprém ad otthont.

A Veszprém 1985-ben, 1986-ban, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben, 1995-ben, 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben nyert bajnoki címet. A Szeged 1996-ban és 2007-ben diadalmaskodott.

korábban:
A 3. helyért, 1. mérkőzés:
Grundfos-Tatabánya - Csurgó 24-22 (13-9)

a 7-12. helyért:
Sport36-Komló - PLER Budapest 22-26 (9-10)
Mezőkövesd - B.Braun Gyöngyös 25-26 (13-13)
Kőnig Trade-Balmazújváros - Cegléd 32-26 (13-16)

Római tenisztorna - Sarapova nyerte az orosz csatát

Az orosz Marija Sarapova két játszmában nyert a selejtezőből a főtáblára jutott honfitrársa, Darija Gavrilova ellen, ezzel bejutott a döntőbe a római salakpályás tenisztorna női versenyében.

Eredmények:
nők (2,4 millió dollár összdíjazás):

Sarapova (orosz, 3.)-Gavriolva (orosz) 7:5, 6:3
korábban:
Suarez Navarro (spanyol, 10.)-Halep (román, 2.) 2:6, 6:3, 7:5

korábban:
egyes, elődöntő:
férfiak (3,3 millió euró összdíjazás):

Djokovic (szerb, 1.)-Ferrer (spanyol, 7.) 6:4, 6:4
később:
Federer (svájci, 2.)-Wawrinka (svájci, 8.)

női páros, elődöntő:

Babos, Mladenovic (magyar, francia, 3.)-Alla Kudrjavceva, Anasztaszija Pavljucsenkova (orosz, 8.) 6:2, 6:3

Megerősítette második helyét a Ferencváros

 A Ferencváros egygólos győzelmet aratott Pakson a labdarúgó NB I 28. fordulójában.

A fővárosi csapat - amely immár sorozatban 18 bajnoki találkozón maradt veretlen - megerősítette második helyét, mivel előzőleg közvetlen üldözője, az MTK kikapott az Újpesttől.
A mindössze harmadik hazai vereségét elszenvedő Paks az Európa Liga-indulást érő negyedik helyért küzd, de a két ponttal előtte álló Debrecen vasárnap növelheti vele szemben az előnyét, a mögötte következő Újpest pedig pontszámban beérte őt.

OTP Bank Liga, 28. forduló:
Paksi FC-Ferencváros 0-1 (0-1)

Paks, 3287 néző, v.: Pintér
gólszerző: Gyömbér (45+1.)
kiállítva: Cukic (87.)
sárga lap: Kulcsár (79.), illetve Cukic (71., 87.), Nagy Á. (88.), Dilaver (91.)

Paks:

Molnár P. - Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Báló - Kecskés (Balázs, 64.), Kesztyűs (Hahn, 79.)- Haraszti, Bertus, Bartha - Könyves

Ferencváros:

Dibusz - Dilaver, Nalepa (Batik, 8.), Pavlovic, Ramírez - Varga R. (Nagy D., 76.), Cukic, Lamah, Gyömbér, Ugrai (Nagy Á., a szünetben) - Böde

A Ferencváros futballozott mezőnyfölényben, de a Paks játszott kapura veszélyesebben az első félidőben. A hazaiak többször is egészen közel álltak a gólszerzéshez, míg az FTC ritkán találta el a paksi kaput. Végül mégis a fővárosiak szereztek vezetést, mégpedig a ráadáspercben egy szabadrúgást követően. A második félidőben jobbára a mezőnyben folyt a játék, mindkét oldalon esett egy-egy gól, melyet les miatt nem adott meg a bíró. Kiegyenlített mérkőzésen fontos három pontot szerzett a Ferencváros.