Normafa - Pokorni: élni kell az eséllyel

A XII. kerület polgármestere szerint élni kell a Normafa megújításának esélyével.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) szombaton újságíróknak felidézte, hogy az Országgyűlés átadta az önkormányzatnak a jogot, hogy a területen lévő erdőkről döntsön, a kormány pedig finanszírozza a helyreállítást. Értékelése szerint a terület tele van jobb sorsa érdemes, esetenként 30-40 éve használatlan műemlékekkel, amelyek felújításra szorulnak. Példaként említette a Lóvasút végállomását, ahol a későbbiekben a helytörténeti gyűjteményt helyeznék el. Szólt arról is, hogy tanösvényeket alakítanának ki, fogadóközpontot hoznának létre és visszabontanák az Olimpia Hotelt, a gyerekek tanulására pedig egy kis sípályát alakítanának ki, nem veszélyeztetve a védett fajokat.

A polgármester kifejtette, hogy sok ponton engedtek elképzeléseikből a zöld és civil szervezetek, ellenzéki pártok racionális érveinek hatására, s ezzel két és fél év alatt egy kompromisszumos javaslat jött létre. A helyi népszavazást ennek ellenére megtartják, mert megígérték - mondta.

Pokorni Zoltán beszélt arról is, hogy az önkormányzat a parlament által adott lehetőségek egy részével nem kíván élni, így ha már látszik, milyen jogosítványokra nincs szükségük, akkor maga kezdeményezi a Normafa-törvény módosítását.
A vasárnapra kiírt ügydöntő népszavazásról azt mondta: függetlenül attól, hogy hányan mennek el, magukra nézve kötelezőnek tekintik az eredményt.

A kerület vezetője reagált a Jobbik nyilatkozataira is. Meglepőnek tartotta az ellenzéki párt pálfordulását, amit az országos politikai szándékoknak tulajdonított, semmint helyi megfontolásoknak. Visszautasította, hogy a tervek között nem szerepelne a libegő vagy műemléki épületek felújítása, az Olimpia Hotellel összefüggő offshore-vádakra pedig azt felelte: a Jobbikot 20 évig nem zavarja az épület tulajdoni viszonya, s a kerület akkor juttatná haszonhoz a tulajdonost, ha mindent felújítana a hotel körül közpénzből, s nem azzal, hogy igazságügyi szakértők bevonásával kisajátítja azt.

Szerző

MSZP – Veszélyben a fonódó villamos?

A BKK-nak egy hónapra volt szüksége ahhoz, hogy rájöjjön arra, amit már minden budapesti tudott: a budai fonódó villamos nem építhető meg a Margit híd és a Batthyány tér közötti HÉV-alagút megerősítése nélkül. Érthető a kivitelezők döntése, akik nem vállalták az építkezés folytatását a nem ilyen célra tervezett alagút felett, noha ezt a döntést a BKK-nak kellett volna meghoznia, ráadásul már hetekkel ezelőtt - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Amikor egy hónappal ezelőtt megrepedt a szerkezet és betondarabok hullottak a vágányokra, egyértelművé vált, hogy az alagút nem bírja majd el az új villamos pályáját és a több tíztonnás szerelvényeket. Megfelelő előkészítéssel, szakmai tervezéssel és hozzáértő munkaszervezéssel a mostani botrány elkerülhető lett volna.

Itt már nem elég a kozmetika, el kell végezni az alagút teljes megerősítését, máskülönben a budapestiek biztonsága kerül veszélybe. Szégyen, hogy a főváros és a BKK nem gondolt erre korábban. Választ várunk a főváros vezetésétől arra, hogy a mostani leállás, illetve az alagút nyári lezárása mennyivel lassítja a budai fonódó villamoshálózat építését és veszélyezteti-e a beruházás sokmilliárdos uniós támogatását.

Horváth Csaba,
fővárosi frakcióvezető

Őrsi Gergely,
II. kerületi elnök