Előfizetés

Drogstratégia: prevenció helyett forráscsökkentés és járványveszély

Publikálás dátuma
2015.05.16. 08:21

Amikor éppen nem az a cél, hogy hangzatos ígéretekkel kábítsák a választókat, vagy ostoba ötletekkel (kötelező drogteszt) eltereljék az emberek figyelmét elhibázott döntésekről, mutyikról vagy éppen az országot beláthatatlan függőségi helyzetbe hozó, oroszokkal kötött paksi paktumról, akár komolyan vehető anyagok is születhetnek. Ilyen például a most kiszivárgott drogügyi koncepció tervezete is. Május 20-án, kormányülésen döntenek majd erről az új drogstratégiáról, amely az eddigieknél jóval konstruktívabb elképzelésekkel kecsegtet. A drogkérdéshez való kormányzati hozzáállásra ugyanis az elmúlt években a tudatlanság, az álszentség és az elavult módszerek erőltetése volt a jellemző.(...) Mielőtt még azt gondolhattuk volna, hogy a 2013-as stratégia szerzője valamilyen kábítószer befolyása alatt írta a képtelen koncepciót, Kocsis Máté még rátett egy lapáttal. Tavaly év végén teljesen elszállt, és bedobta az iskolákban és bizonyos szakmák dolgozói körében alkalmazandó kötelező vizeletteszt észbontó ötletét. A dolog persze valószínűleg csak porhintés volt, a felvetést előbb finomították és önkéntességről kezdtek beszélni, végül pedig gyorsan le is lett rágva a gumicsont.

Rocksztár for prezident

Lengyelország vasárnap nekifutott az elnökválasztásnak. A „varsói gyors” előbb-utóbb befut Budapestre is, a változások iránya gyakran hasonló.

Sajnos nem meglepetés, hogy ott a baloldal labdába sem rúgott, de az igen, hogy mintha a pályáról is leszorult volna. Már korábban kiütötte magát a korrupciós gyanúkkal, a pártszakadással, de leginkább azzal, hogy nem volt képes tartalommal megtölteni baloldaliságát. Most alig több, mint két százalékot értek el.

Nem volna nagy szellemi mutatvány a kínálkozó analógiákon siránkozni. A magyar baloldal azért minden baja ellenére ma is tízszer erősebb a lengyelnél. Nyugalomra még sincs ok. Ami Lengyelországban már tény, az nálunk is veszély: a váltógazdaság a jobboldali térfélen zajlik. Csakhogy ott nem egy lengyel Fidesz és egy lengyel Jobbik viaskodik. A jelenleg kormányzó Polgári Platform nem azonos a nálunk kormányzó jobboldallal. Van mit a szemére vetni, de demokrata és európai karakterét nem lehet megkérdőjelezni. A radikális populista Jog és Igazság Pártja, a Kaczynski-féle társaság sem a Jobbik hasonmása, sokkal inkább a Fideszé. Lelkesebb hívei nem véletlenül csatlakoztak a békemenetekhez – mindaddig, amíg az egyoldalú orosz-barátsággal nem sikerült őket is elvadítani. Ami sok, az nekik is sok.

Az első fordulóban a Kaczynski-párt jelöltje pár százalékkal megelőzte a biztos befutónak tekintett jelenlegi polgári platformos elnököt. Utóbbi megnyerheti ugyan a második fordulót, de sorsa a harmadik helyezett híveinek kezében van, azon múlik, ők hova szavaznak. Mert az első forduló után a legtöbb gratulációt és ünneplést nem a továbbjutók kapták, hanem a kieső harmadik. Egy 52 éves, volt rockzenész. Rá szavazott a választók több, mint 20 százaléka, minden ötödik ember. A harmincon aluli korosztályban egyenesen tarolt. Ott ő az abszolút győztes, kétszer annyi voksot kapott, mint a populista párt favoritja és háromszor annyit, mint Komorowski, a mérsékelt polgári elnök. Pedig politikával korábban nem foglalkozott, csak négy hónapja jelentette be indulását, és nem is kampányolta halálra magát. Ha valaki, hát ő ül a felénk robogó varsói gyorson. A nem-politikus, akinek éppen az az előnye, hogy nem politikus. A közéleti múlt nélküli ember, akinek éppen az az előnye, hogy nincs múltja. Nem lehet elhelyezni a pártok koordináta-rendszerében, és éppen az az előnye, hogy rendszeren kívüli. Ami a varsói gyorson felénk jön, az az eddigi politika és az eddigi politikai elit tagadása.

A zenész Pawel Kukiz nézeteiről nem sokat tudni. Lehet, hogy kitűnő ember, lehet, hogy nem. A választói sem tudták. A többiről tudták, hogy kicsoda-micsoda és ez volt a baj. A régi nem kellett. Kukiz programját egyetlen nagy NEM tartotta össze, nem a létező rendszerre. „Harcba szállok a rendszer ellen” – mondta. „Az országunk jelenleg politikai klánok kezében van. Az emberek nem szavazhatnak állampolgárokra, kizárólag politikai pártok között választhatnak.”. Kellő sokértelműséggel magáról csak annyit mondott: „baloldali szívvel megáldott jobboldali politikus vagyok”. De hívei nem sokat bíbelődtek a rejtélyes mondat boncolgatásával. Elég volt nekik, hogy választottjuk szemben áll a pártokkal, szemben áll a rendszerrel. Ami pedig Lengyelországban a mienknél jóval elviselhetőbb. De a bérek a magyarhoz hasonlóan valahol az uniós rangsor legalján csúszkálnak, következésképpen a társadalmi különbségek nagyok, és ott is sok fiatal keresi boldogulását külföldön. Nem véletlenül jellemezték így az elemzők Kukiz tipikus szavazóját: „fiatal, képzett és dühös”.

Nem is nagyon kell várnunk a varsói vonatfüttyre: ez a helyzet már nálunk is előállt. Sőt, itt a baj még nagyobb. A politikából való kiábrándulás, az intézmények szétverése, a programok eljelentéktelenítése élére korábban maga a Fidesz állt, erre építette 2010-es elsöprő győzelmét. Most a bűne saját fejére hull vissza. A „forradalmár” szerepét a Jobbik elorozta.

Orbán is, Komorowski is ijedten kapkod, kölcsön kérne néhány töltényt a rendszerellenesség fegyveréből. A lengyel elnök népszavazást ígért a pártok költségvetési finanszírozásának teljes megszüntetéséről, a választási rendszer gyökeres változtatásáról. Orbán legutóbbi beszédében „mozgalmi” kormányzást ígért, miután egyszer már visszaszívta, most ismét forradalomnak nevezte 2010-es győzelmüket. Újra érzelmekkel operálna: gyújtogat és bujtogat halálbüntetésre, idegengyűlöletre. Hallja a varsói vonatfüttyöt, nem vitás.

Talán nekünk is kellene. Hiszen a baloldalon a legnagyobb deficit éppen a magával ragadó érzelmekben és az új emberekben mutatkozik. Még van némi időnk megtalálni a friss mondandókat, az új, nem a párthierarchiából jövő embereket, a politikai bürokrácia lekerekített, unalmas világából kilépve elindítani a közéleti mozgalmak eleven folyamát vagy azokhoz csatlakozni. Nem a demokratikus intézmények helyett, hanem azokat élettel töltve meg. Mert nem szeretnék olyan gyorsvonatra szállni, ahova a mozdonyvezetőt az indulatok vak véletlenje ültette, és nem tudni, merre megy a szerelvény. Ehhez kicsit sokan ülünk rajta.

Rocksztár for prezident

Lengyelország vasárnap nekifutott az elnökválasztásnak. A „varsói gyors” előbb-utóbb befut Budapestre is, a változások iránya gyakran hasonló.

Sajnos nem meglepetés, hogy ott a baloldal labdába sem rúgott, de az igen, hogy mintha a pályáról is leszorult volna. Már korábban kiütötte magát a korrupciós gyanúkkal, a pártszakadással, de leginkább azzal, hogy nem volt képes tartalommal megtölteni baloldaliságát. Most alig több, mint két százalékot értek el.

Nem volna nagy szellemi mutatvány a kínálkozó analógiákon siránkozni. A magyar baloldal azért minden baja ellenére ma is tízszer erősebb a lengyelnél. Nyugalomra még sincs ok. Ami Lengyelországban már tény, az nálunk is veszély: a váltógazdaság a jobboldali térfélen zajlik. Csakhogy ott nem egy lengyel Fidesz és egy lengyel Jobbik viaskodik. A jelenleg kormányzó Polgári Platform nem azonos a nálunk kormányzó jobboldallal. Van mit a szemére vetni, de demokrata és európai karakterét nem lehet megkérdőjelezni. A radikális populista Jog és Igazság Pártja, a Kaczynski-féle társaság sem a Jobbik hasonmása, sokkal inkább a Fideszé. Lelkesebb hívei nem véletlenül csatlakoztak a békemenetekhez – mindaddig, amíg az egyoldalú orosz-barátsággal nem sikerült őket is elvadítani. Ami sok, az nekik is sok.

Az első fordulóban a Kaczynski-párt jelöltje pár százalékkal megelőzte a biztos befutónak tekintett jelenlegi polgári platformos elnököt. Utóbbi megnyerheti ugyan a második fordulót, de sorsa a harmadik helyezett híveinek kezében van, azon múlik, ők hova szavaznak. Mert az első forduló után a legtöbb gratulációt és ünneplést nem a továbbjutók kapták, hanem a kieső harmadik. Egy 52 éves, volt rockzenész. Rá szavazott a választók több, mint 20 százaléka, minden ötödik ember. A harmincon aluli korosztályban egyenesen tarolt. Ott ő az abszolút győztes, kétszer annyi voksot kapott, mint a populista párt favoritja és háromszor annyit, mint Komorowski, a mérsékelt polgári elnök. Pedig politikával korábban nem foglalkozott, csak négy hónapja jelentette be indulását, és nem is kampányolta halálra magát. Ha valaki, hát ő ül a felénk robogó varsói gyorson. A nem-politikus, akinek éppen az az előnye, hogy nem politikus. A közéleti múlt nélküli ember, akinek éppen az az előnye, hogy nincs múltja. Nem lehet elhelyezni a pártok koordináta-rendszerében, és éppen az az előnye, hogy rendszeren kívüli. Ami a varsói gyorson felénk jön, az az eddigi politika és az eddigi politikai elit tagadása.

A zenész Pawel Kukiz nézeteiről nem sokat tudni. Lehet, hogy kitűnő ember, lehet, hogy nem. A választói sem tudták. A többiről tudták, hogy kicsoda-micsoda és ez volt a baj. A régi nem kellett. Kukiz programját egyetlen nagy NEM tartotta össze, nem a létező rendszerre. „Harcba szállok a rendszer ellen” – mondta. „Az országunk jelenleg politikai klánok kezében van. Az emberek nem szavazhatnak állampolgárokra, kizárólag politikai pártok között választhatnak.”. Kellő sokértelműséggel magáról csak annyit mondott: „baloldali szívvel megáldott jobboldali politikus vagyok”. De hívei nem sokat bíbelődtek a rejtélyes mondat boncolgatásával. Elég volt nekik, hogy választottjuk szemben áll a pártokkal, szemben áll a rendszerrel. Ami pedig Lengyelországban a mienknél jóval elviselhetőbb. De a bérek a magyarhoz hasonlóan valahol az uniós rangsor legalján csúszkálnak, következésképpen a társadalmi különbségek nagyok, és ott is sok fiatal keresi boldogulását külföldön. Nem véletlenül jellemezték így az elemzők Kukiz tipikus szavazóját: „fiatal, képzett és dühös”.

Nem is nagyon kell várnunk a varsói vonatfüttyre: ez a helyzet már nálunk is előállt. Sőt, itt a baj még nagyobb. A politikából való kiábrándulás, az intézmények szétverése, a programok eljelentéktelenítése élére korábban maga a Fidesz állt, erre építette 2010-es elsöprő győzelmét. Most a bűne saját fejére hull vissza. A „forradalmár” szerepét a Jobbik elorozta.

Orbán is, Komorowski is ijedten kapkod, kölcsön kérne néhány töltényt a rendszerellenesség fegyveréből. A lengyel elnök népszavazást ígért a pártok költségvetési finanszírozásának teljes megszüntetéséről, a választási rendszer gyökeres változtatásáról. Orbán legutóbbi beszédében „mozgalmi” kormányzást ígért, miután egyszer már visszaszívta, most ismét forradalomnak nevezte 2010-es győzelmüket. Újra érzelmekkel operálna: gyújtogat és bujtogat halálbüntetésre, idegengyűlöletre. Hallja a varsói vonatfüttyöt, nem vitás.

Talán nekünk is kellene. Hiszen a baloldalon a legnagyobb deficit éppen a magával ragadó érzelmekben és az új emberekben mutatkozik. Még van némi időnk megtalálni a friss mondandókat, az új, nem a párthierarchiából jövő embereket, a politikai bürokrácia lekerekített, unalmas világából kilépve elindítani a közéleti mozgalmak eleven folyamát vagy azokhoz csatlakozni. Nem a demokratikus intézmények helyett, hanem azokat élettel töltve meg. Mert nem szeretnék olyan gyorsvonatra szállni, ahova a mozdonyvezetőt az indulatok vak véletlenje ültette, és nem tudni, merre megy a szerelvény. Ehhez kicsit sokan ülünk rajta.