Előfizetés

A Valutaalap fizetett Athén helyett

Tegnap kifizette a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) járó mintegy 750 millió eurós hitelt Görögország. Athéni illetékesek már hétfőn jelezték, hogy a kormánypárt, a Sziriza baloldali radikálisainak követelései ellenére ki akarják egyenlíteni a számlát, arra azonban csak kedden derült fény, hogy – kissé abszurd módon – épp a görög kormány rendkívüli IMF-tartalékából fizettek ki 650 millió eurót.

A kormány egyik illetékese szerint a betétet „néhány héten belül” feltöltik. A tranzakciót az IMF is engedélyezte. Mindenesetre ez a kényszermegoldás is azt igazolja, hogy egyre nagyobb a baj Görögországban.

Ismét élesen bírálta a görög kormányt Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter. Kifejtette, hogy a januárban hatalomra került, Alekszisz Ciprasz miniszterelnök által fémjelzett kabinet több tekintetben is rossz lépéseket tett. Elismerte, bár mióta új tárgyalóküldöttséget neveztek ki Cipraszék, a megbeszélések hangulata javult, tartalmi előrelépés azonban nem történt.

Az athéni SKAI televízió kommentátora szerint senki sem bízik benne, hogy júniusban lezárulnának a tárgyalások a hosszú távú megoldásról. A megbeszélések augusztusig is elhúzódhatnak. S mind valószínűbbnek tűnik, hogy egy esetleges megállapodásról népszavazást rendeznek Görögországban.

Janisz Varufakisz pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, a referendum kiírása nem prioritás a kormány számára, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne napirenden a kérdés. A pénzügyi tárcavezető elismerte, hogy néhány hét múlva csődbe mehet Görögország.

Új állítások Bin Laden haláláról

Elekes Éva
Publikálás dátuma
2015.05.13. 07:32
Oszama bin Laden abbottabadi házát azóta lerombolták a pakisztániak FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Visszautasítja a Fehér Ház Seymour M. Hersh veterán tényfeltáró újságíró állításait Oszama bin Laden halálának körülményeiről. Hersh a London Review of Books brit hetilap friss számában megjelenő, vasárnap közzétett cikkében meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Pakisztán – az eddig ismert verzióval ellentétben – tudott az al-Kaida Abbottabadban rejtőzött vezetője elleni amerikai kommandós akcióról. Az újságíró megkérdőjelezte a bin Laden haláláról közzétett hivatalos változatot.

A leleplező újságíró azt írta, az Obama-kormányzat verziója olyan, mintha a híres angol író, Lewis Carroll fogalmazta volna, a Fehér Ház ugyanezt állítja Hersh megalapozatlan kijelentéseiről. „Túl sok pontatlanság, megalapozatlan állítás van a cikkben ahhoz, hogy mindegyiket egyenként cáfoljuk” – mondta az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője, Ned Price.

Azt azonban határozottan állította, hogy Washington egyetlen államot sem értesített előre az akcióról, s kifejezetten úgy döntöttek, hogy a pakisztáni vezetést sem tájékoztatják előzetesen. Josh Earnest fehér házi szóvivő hétfőn egy CNN-elemző, Peter Bergen mondását idézte: „Ami igaz a történetből, az nem új, ami pedig új benne, az nem igaz.” Earnest szerint Hersh cikke tele van „pontatlanságokkal és hamisításokkal”. Idézte Mike Morrellt, a CIA volt igazgatóhelyettesét is, aki ugyanúgy kategorikusan fogalmazott: a cikk minden mondata hamis.

Magukat megnevezni nem kívánó amerikai hírszerzési források alapján Hersh azt állítja, hogy Washington egy magas rangú pakisztáni forrásból kapta az első értesülést bin Laden rejtekhelyéről. A leleplező újságíró állítása szerint a Fehér Ház által közreadott történet, amelyet a Zero Dark Thirty (A bin Laden-hajsza), Katryn Bigelow Golden Globe-díjas filmje feldolgozott, merő kitaláción alapszik.

Az Obama-kormányzat által a sikeres akció után néhány órával nyilvánosságra hozott hivatalos verzió szerint az amerikai hírszerzés sokéves aprómunkával talált rá bin Laden postására, Ahmed al-Kuvaitira, aki a terroristavezér üzeneteit hozta-vitte, bejáratos volt a pakisztáni Abbottabadban lévő, magas kőkerítéssel körülvett komplexumba. E leleplezés nyomán kezdték tervezni a kockázatos kommandósakciót.

Ezzel szemben Hershnek egy amerikai forrás azt mesélte, hogy egy évvel az amerikai akció előtt egy visszavonult pakisztáni hírszerző sétált be az iszlámábádi amerikai nagykövetségre, a CIA ottani rezidenséhez, s közölte, a 25 millió dolláros vérdíjért cserébe elárulja bin Laden rejtekhelyét. Az amerikai hírszerzés bizonyítékot követelt, s a későbbiekben meg is kapta, a pakisztáni orvos, aki az állítólag súlyosan beteg bin Ladent rendszeresen kezelte – a 25 millió egy részéért cserébe – megszerezte az al-Kaida vezérének DNS-mintáját. Csak ezt követően vették komolyan a bejelentést.

A leleplező újságíró emlékeztet, pakisztáni források mindig is kétségbe vonták az amerikaiak hivatalos verzióját. Idézi Aszad Durani nyugalmazott pakisztáni tábornokot, aki az al-Dzsazira hírtévének bin Laden megölését követően azt nyilatkozta, lehetséges, hogy a pakisztáni hírszerzés semmit nem tudott az akcióról, de sokkal valószínűbb, hogy tudtak róla. „A pakisztániak nagyon hálásak lesznek önnek” - mondta Durani, amikor Hersh felkereste, és elmesélte az általa valósnak vélt verziót.

Ezek szerint bin Laden, a világ akkori legkeresettebb embere már 2006 óta élt Abbottabadban, a pakisztáni hírszerzés tartotta fogságban. Az erődszerű ház, ahol feleségeivel és gyerekeivel rejtegették, csupán néhány kilométerre volt a pakisztáni katonai akadémiától, s 15 perc helikopterútra a pakisztáni hírszerzés egyik bázisától. A CIA házat bérelt a városban, s legalább egy évig figyelték az al-Kaida vezér rejtekhelyét, mielőtt döntöttek a támadásról.

A Fehér Háznak azért is nehéz volt meghozni a döntést, mivel tartottak attól, hogy az 1980-as teheráni fogolyszabadításhoz hasonló gikszer történik, s egy évvel a 2012-es elnökválasztást megelőzően félresikerülhet kockázatos akció. Obama nem akart második Jimmy Carter lenni, írta Hersh. (Gikszer azért történt, de nem végzetes: a támadáshoz használt két helikopter közül az egyik balesetet szenvedett, de az akciót ennek ellenére sikeresen végrehajtották.)

Kínos szaúdi szála is van az amerikai újságíró történetének. Hersh – a pakisztáni hírszerzési forrás információi alapján - azt is állítja, hogy Szaúd-Arábiának tudomása volt arról, hogy bin Ladent a pakisztániak tartják fogva. Mivel bin Laden szaúdi volt, a sivatagi királyság nem akarta, hogy az információ elfogásáról nyilvánosságra kerüljön. Állítólag súlyos összegekkel járultak hozzá bin Laden és családja eltartásához, s azt kérték a pakisztániaktól, hogy „vonják ki a forgalomból” a terroristavezért. Hersh szerint attól tartottak, ha bin Ladent bíróság elé állítják, olyan dolgok is kiderülhetnek, amelyek kényesek a szaúdi vezetés számára.

Hersh szerint kizárt, hogy két amerikai helikopter úgy juthatott el Abbottabadba, hogy a pakisztáni légvédelem ne vette volna észre. Állítása szerint a pakisztáni vezetés két magas rangú tagja - Asfak Pervez Kajani tábornok, vezérkari főnök, illetve Ahmed Sudzsa Pasa, a pakisztáni hírszerzés, az ISI főigazgatója - előzetesen értesítést kapott az amerikai haditengerészet különleges egységéhez (Navy SEAL) tartozó kommandósok érkezéséről.

Halálbüntetés az egyház szemével

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2015.05.13. 07:32
Ferenc az emberi méltóságot védelmezi FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/FRANCO ORIGLIA
Ferenc pápa radikálisan ellenzi a halálbüntetést, ebben a kérdésben az egyházi tanításnál is keményebben fogalmaz. Már több ízben is kifejtette a legsúlyosabb büntetést a legszigorúbban elítélő álláspontját, illetve azt, hogy az életfogytiglani büntetést is rossz megoldásnak tartja. A katolikus egyházban először II. János Pál hívta fel a figyelmet a halálbüntetés igazságtalan voltára.

Mit is tanít az egyház a halálbüntetéssel kapcsolatban, s miért juthatunk arra a következtetésre, hogy Ferenc pápa e tekintetben is új álláspontot képvisel, s mindenek felettinek tartja az emberi élet védelmét?

Az egyház tanítása csak a 20. században kezdett megváltozni a halálbüntetés kapcsán. A Szentírásban, az Ószövetségben még a „szemet szemért” elve érvényesült. Az Újszövetségben Szent Pál apostol is alapvetően jogosnak feltételezi a halálbüntetést, mert a kardot viselő államhatalmat Isten szolgájának ismeri el – írja a Magyar Katolikus Lexikon. Hasonlóképpen vélekedett a kérdésről Alexandriai Szent Kelemen, Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás is.

Először az úgynevezett valdiak, a lyoni szegények eretnek mozgalma vitatta a legszigorúbb büntetés jogosságát. III. Ince pápa (1198-1216) azonban kiállt a halálbüntetés mellett. „A világi hatalommal kapcsolatban elismerjük, hogy halálos bűn nélkül végrehajtható a halálos ítélet, ha ezt nem gyűlöletből, felelőtlenül teszik, hanem megfontoltan járnak el” – fejtette ki.

Évszázadokon keresztül nem változott az egyház álláspontja, illetve a pápák nem is igazán foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Már a XX. században XI. Piusz (1922-1939) és XII. Piusz (1939-1958) kimondta, hogy az ötödik, „ne ölj” parancsolat nem vonatkozik azokra, akik „halálra méltó bűntettet” követtek el. Úgy vélték, a tettes „bűncselekményével önmagát fosztja meg az élethez való jogtól, s ennek következményeként veszi el tőle az állam az életet”. Az állami törvényhozó kötelességének nevezték annak megjelölését, hogy milyen esetekben alkalmazható a legsúlyosabb büntetés.

A Vatikánban egyébként 1929-től 1969-ig elvileg lehetséges volt a halálbüntetés végrehajtása, amelyet elvileg legalábbis, a pápa meggyilkolása esetén alkalmazhattak volna. Kivégzésre azonban sosem került sor. Először VI. Pál pápa bírálta a kivégzéseket, szót emelt az ellen, hogy a legsúlyosabb büntetést akarják végrehajtani Spanyolországban és a Szovjetunióban. Néhány cikkben 1971-ben képmutatással vádolták az egyházfőt, mondván: a Vatikánban még mindig létezik a halálbüntetés, s csak ekkor derült fény arra, hogy két évvel korábban már eltörölték azt.

II. János Pál hozta a fordulatot

Az egyházban II. János Pál pápasága idején kerekedett felül az a vélemény, amely szerint el kell utasítani a halálbüntetést. II. János Pál 1995-ös, Evangelium Vitae kezdetű enciklikájában azt fejtette ki, miért ellenkezik a keresztény tanítással, ezzel együtt egy keresztény embernek miért kell egyértelműen elutasítania a halálbüntetést. „Az emberi élet szent, mert kezdetétől fogva magán hordozza ’Isten teremtő cselekvését’ és mindig különleges kapcsolatban marad a Teremtővel, egyetlen céljával.

Az életnek kezdetétől a végéig egyedül Isten az ura: senki semmilyen körülmények között nem ragadhatja magához az ártatlan emberi élet közvetlen kioltásának jogát. A Ne ölj parancs formája szerint kifejezetten tiltó törvény: megvonja a határt, amit soha nem szabad áthágni. Bennfoglaltan azonban olyan pozitív magatartásra sarkall, amely föltétlenül tiszteli az életet, és elfogadva, megőrizve és elajándékozva gyarapítja azt a szeretet útján.”

Később így folytatja: „Ebbe a témakörbe tartozik a halálbüntetés kérdése is, melyre vonatkozóan az Egyházban éppúgy, mint a polgári társadalomban egyre erősödik az az irányzat, mely e büntetésfajtának csak nagyon korlátozott alkalmazását vagy teljes eltörlését követeli. A kérdést egy olyan büntetőjog keretében kell mérlegelni, amely egyre inkább illő a személyi méltósághoz s végső soron Istennek az emberre és a társadalomra vonatkozó tervéhez. A büntetésnek ugyanis, amellyel a társadalom sújtja a bűnöst elsődleges célja a bűn által okozott rendbontás helyreállítása.”

Majd megállapítja: „Nyilvánvaló, hogy éppen e célok elérése érdekében a büntetés mibenlétét és mértékét gondosan kell mérlegelni és eldöntetni, s a legsúlyosabbat, a halálbüntetést csak végső esetben szabad alkalmazni, amikor a társadalom megvédése más módokon nem lehetséges.”

„Minden esetben érvényben marad az új Katekizmusban kimondott elv, mely szerint ha a vérontás nélküli eszközök elegendőek ahhoz, hogy az emberi életet a támadó ellen megvédjék, és a közrendet s az emberek biztonságát megőrizzék, a hatóságok ezekkel az eszközökkel éljenek, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét föltételeinek és jobban illenek az emberi személy méltóságához.” – írta II. János Pál.

Bár az Evangelium Vitae egészen kivételes esetben nem utasítja el a halálbüntetés alkalmazását, az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy a lengyel származású egyházfő pápasága alatt rengetegszer figyelmeztetett az emberi élet védelmének fontosságára, több ízben is hangot adott annak, hogy a halálbüntetést rossz eszköznek tartja a bűnelkövetőkkel szemben. „Szüntessék be világszerte a néhány ország által ma is alkalmazott halálbüntetést, a büntetés ezen igazságtalan módját” – jelentette ki 2000. július 9-én, a Regina Coeli börtönben elmondott szentmiséjén.

Előző évben, 1999 januárjában, Egyesült Államokbeli látogatása során, Missouriban elmondott szentmiséjén pedig kifejtette, hogy az emberi élet védelme, méltósága mindenek felett áll, nem lehet elvenni másoktól, még akkor sem, ha „ördögi bűncselekményt hajtott végre”. II. János Pál több alkalommal is szót emelt az Egyesült Államokban halálra ítéltek életének megmentéséért, ezek a felhívásai azonban általában süket fülekre találtak az amerikai tisztségviselők részéről.

XVI. Benedek is elutasítja

XVI. Benedek is állást foglalt a halálbüntetés intézménye ellen. Igaz, pápaságának távolról sem volt központi eleme ez a téma, s ritkán is beszélt erről. 2011 novemberében egy konferencián támogatásáról biztosította a Szent Egyed bázisközösségnek a legsúlyosabb büntetés teljes beszüntetését célzó törekvéseit. Reményét fejezte ki, hogy a világban egyre több ország folyamodik a legsúlyosabb büntetés felszámolásához.

2010-ben, szintén XVI. Benedek pápaságának idején Federico Lombardi, a Szentszék sajtószóvivője nagyon egyértelmű véleményt fogalmazott meg a halálbüntetéssel kapcsolatban. „Nem akarom, hogy Kínában, Iránban, az Egyesült Államokban, Indiában, Indonéziában vagy Szaúd-Arábiában kivégzések történjenek. Sehol a világban ne alkalmazzák a halálbüntetést” – fejtette ki. „Nem akarok megkövezéseket, mások lelövését, lefejezését, felakasztását, vagy villamosszék, illetve injekció általi gyilkosságokat” – közölte. „Nem akarom ezt a büntetést a gyilkosok, a maffiózók, az önkényes vezetők számára” – tette hozzá.