Előfizetés

Barcelona: újítók csatája

Publikálás dátuma
2015.05.08. 08:00
Fernando Alonso nagy vágya, hogy új csapatában a hazai futamán szerezze meg első vb-pontjait FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DAN I
A mai szabadedzésekkel hivatalosan is megkezdődik a 2015-ös Formula 1-es világbajnokság európai állomássorozata Barcelonában. A Mercedes és a Ferrari rengeteg újítást hozott a spanyol futamra, amitől mindkét gárda a másik legyőzését reméli. A hazai nézők kedvence, Fernando Alonso mindenképpen pontszerzőként zárna a versenyt az egyébként még a színeiben is megújult McLarenjével.

Megérkezett Európába a Formula 1. Ez a tény általában azzal egészül ki immár évek, évtizedek óta, hogy a csapatok itt vetik be először nagyobb fejlesztési csomagjukat. Most sem lesz ez másként, és idén a két legerősebb alakulat, a Mercedes és a Ferrari az élen jár az újítások terén.

A Mercedes Barcelonába új alvázzal, új fékrendszerrel és javított első szárny-véglappal érkezett, viszont a motor maradt a régi. Sőt, az ellenfelek nagy bánatára még mindig az első használja az egy évre megengedett négyből. Ugyan a Ferrari sem tesz autójába új erőforrást, ám az olaszok már Bahreinben beszerelték a második egységet. Így ebben a kérdésben a Mercedesnek van előnye.

A Ferrari ugyanakkor új szárnyakat, új alvázat, új diffúzort és egy javított motorszoftvert vitt a Spanyol Nagydíj helyszínére. Jó hír a rajongóknak, valamennyi hozta is az elvárt eredményt, amikor Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen kipróbálta valamennyit a szimulátorban.

„Ezektől az újításoktól három-négy tizedmásodperc javulást remélünk körönként, de ez mindenképpen szükséges, ha utol akarjuk érni a Mercedest” – árulta el Vettel.  Mindezzel a német istállónál is tisztában vannak. „Nagyon komolyan vesszük a Ferrarit. Minden fejlesztést a lehető leghamarabb felszerelünk az autóra, és azt reméljük, ennek már Barcelonában meg lesz a kézzel fogható eredmény” – közölte a Mercedes Motorsport főnöke, Toto Wolff a Sport Bildnek.

Szintén nagy változásokon ment át az önmagát keresgélő McLaren. Számos technikai fejlesztés mellett egy sokkal erősebb és megbízhatóbbnak tűnő Honda-motort is bevetnek a hétvégén, mindezt tetézték, hogy vadonatúj festéssel gurul ma pályára Fernando Alonso és Jenson Button.

„Felülvizsgáltuk a festésünket és javítottunk annak vizuális hatásán, valamint a napsütéses időjárás mellett az éjszakai futamokhoz is igazítottuk. Az eredmény egy vad, grafitszürke dizájn, ami a McLaren kulcselemeivel egészül ki és csökkenti a tükröződéssel kapcsolatos problémákat, melyek a króm-ezüst esetében merültek fel” – jelentette meg az istálló szóvivője az új festésről a csapat hivatalos közösségi oldalán.

Mindenesetre Alonso nagyon készül a hazai futamára, és abban reménykedik, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően megszerezheti a csapat első idei vb-pontjait. Legutóbb Bahreinben már a 11. helyen intették le, igaz, a csapat helyzetét „némiképp” árnyalja az a tény, hogy Button mindeközben el sem tudott indulni autója energia visszanyerő rendszerének meghibásodása miatt.

„Versenyről versenyre vannak újításaink, és ez most sem lesz másként. Nagyon remélem, hogy a hazai közönségem előtt sikerül olyan eredményt elérnem, amire a továbbiakban bátran alapozhatunk majd. Sajnos a futamgyőzelemre vagy a dobogóra nincs reális esélyünk, de abban maximálisan hiszek, hogy meglehetnek első pontjaink az idei szezonban” – fogalmazott Alonso.

Amit a Spanyol Nagydíjról tudni kell…
Pálya neve – Circuit de Catalunya
Körszám – 66
Pálya hossza – 4655
Körrekord – 1:21.670 (Kimi Räikkönen, Ferrari – 2008)
2014-es rajtelsőség – 1:25.232 (Lewis Hamilton, Mercedes)
2014-es futamgyőztes – Lewis Hamilton
Előzési zóna – az FIA két előzési zónát jelölt ki a barcelonai aszfaltcsíkon: az első mérési pontot a kilences kanyar előtt helyezték el, magát a DRS-t pedig a kilences és a tízes kanyar közötti egyenesben lehet aktiválni, míg a második zóna mérési pontja a biztonsági autós vonalon lett elhelyezve, az állítható hátsószárnyat pedig a célegyenesben lehet működésbe hozni.
Gumik – a hétvégén a narancssárga jelölésű kemény és a fehér oldalfalú közepes gumiabroncsokat használhatják majd a versenyzők.
Kiállási taktika – a szakemberek szerint a legtöbb csapat két kiállással szeretné teljesíteni a vasárnapi futamot.
Érdekesség – a jelenlegi mezőnyből csak Fernando Alonso és Kimi Räikkönen mondhatja el magáról, hogy egynél több győzelmet szerzett Spanyolországban – mindketten két alkalommal diadalmaskodtak Barcelonában. A még aktív pilóták közül Lewis Hamilton, Pastor Maldonado, Sebastian Vettel, Jenson Button és Felipe Massa nyert még az európai szezonnyitó helyszínén.



Nem mindig csak a látvány számít

Hortobágyi Tibor
Publikálás dátuma
2015.05.08. 07:56
A labdarúgóknál az eredményességet megelőzték a stadionépítések FOTÓK: NÉPSZAVA, EUROPRESS/GETTY IMAGES
A kormány döntésének következtében a 2010-es évtől öt látványsportág is részesülhet a társasági adókedvezményből (TAO), amelyek elsősorban az utánpótlás- és létesítményhelyzetet hívatottak javítani. Ennek a támogatási formának az első eredményei már láthatóak, igaz nem ott, ahol az ország vezetői azt látni szeretnék. Összeállításunkban annak jártunk utána, miként sáfárkodott a jégkorong, a kézilabda, a kosárlabda, a labdarúgás és a vízilabda a milliárdokkal. Talán nem meglepő, a legkevesebb eredményt a labdarúgásban sikerült elérni – bár ott kifejezetten jól haladnak a létesítménycélú beruházások –, ezzel szemben a többi sportág tényleg bebizonyította, hogy nem csupán pénzpocsékolás volt a számukra érkezett állami támogatás.

Labdarúgás

Sem a felnőtt, sem az utánpótlás terén nem sok eredményt sikerült elérni nemzetközi szinten. Tavaly nyáron, az U19-es korosztály a hazai rendezésű Európa-bajnokságon az előzetes várakozásokkal ellentétben csupán Izrael ellen nyert (2-1), míg Ausztriától (1-3) és Portugáliától is (1-6) könnyedén kikapott.

Öröm az ürömben: ez a teljesítmény is elég volt, hogy 2009 után ismét U20-as vb-n szerepelhessen a korosztály. Azonban, hogy ott mire lesz képes a júniusi új-zélandi seregszemlén a brazil, nigériai és észak-koreai trió ellen, az igencsak kérdéses.

Klubszinten egyedül a Videoton jutott el az Európa Liga csoportkörébe 2012 őszén, ahol még a továbbjutásra is jó eséllyel pályázott. Stadionok terén viszont jól áll a sportág, kérdés, mikor érdekel annyi embert a magyar foci, hogy meg is töltse az új létesítményeket.

Kiemelkedő eredmények:

2012 – Európa Liga csoportkör (Videoton)

2014 – U19-es Eb 6. hely (U20-as vb-kvalifikáció)

Kézilabda

Kézilabdában a Veszprém idén is BL Final Fourt játszhat

Kézilabdában a Veszprém idén is BL Final Fourt játszhat


Noha nem indult jól a TAO-s korszak a kézilabdások számára – a női válogatott nem jutott ki a 2012-es londoni olimpiára, míg férfi csapatainknak nem sikerült túljutniuk a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjén – azért igazi sikersportág vált belőle.

Válogatott szinten mind a férfiak, mind a nők bravúrosan szerepeltek, míg klubszinten nem telt el év 2011 óta, hogy valamelyik csapatunk ne nyert volna nemzetközi kupasorozatot. 2013. július 28-án megkezdte a munkát az első évfolyam a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián, valamint a győri csapat immár minden igényt kielégítő csarnokban játszhatja a meccseit.

Kiemelkedő eredmények:

2011 – KEK-győzelem (FTC)

2012 – olimpiai 4. hely (férfi válogatott), Eb-3. (női válogatott), KEK-győzelem (FTC)

2013 – BL-győzelem (Győr)

2014 – BL-győzelem (Győr), BL Final Four (Veszprém), EHF Kupa-győzelem (Szeged)

2015 – BL Final Four (Veszprém)

Jégkorong

Jégkorongban már bizonyított az utánpótlásképzés

Jégkorongban már bizonyított az utánpótlásképzés

A hokisok elsősorban annak kapcsán kerültek be az öt látványsportág közé, hogy 2008-ban kiharcolták a divízió I-es világbajnokságon az élvonalba jutást, ahol 70 év után először szerepelhettek. Bár ezt követően nem sikerült megragadni a világelitben, de ezzel elindított egy folyamatot a szapporói győztes csapat. A korábbiakhoz képest nagyságrendekkel több pénz áramlott a sportágba, amelynek kézzelfogható eredményeit is tapasztalhatjuk: a szabványméretű pályák száma ma már 19, jelenleg 4400 igazolt hokis található az országban.

Az utánpótlás-nevelés jó példája az idei krakkói diadal, ahol a magyar válogatott ismét kiharcolta a világelitbe jutást: hat olyan játékos is ott volt Lengyelországban, akik a szapporói csoda idején még csak az U14-es, illetve U16-os korosztályban korongoztak. Klubszinten az Alba Volán a 2007/2008-as idénytől pallérozódik az osztrák ligában (EBEL), ahol az idei évben már az elődöntő is karnyújtásnyira volt.

Kiemelkedő eredmények:

2012 – EBEL-negyeddöntő (Alba Volán)

2014 – EBEL-negyeddöntő (Alba Volán)

2015 – Divízió I/A vb-2. (válogatott), EBEL-negyeddöntő (Alba Volán)

Kosárlabda

A kosarasoknál a Szolnok (fehérben) a zászlóshajó

A kosarasoknál a Szolnok (fehérben) a zászlóshajó

A 2000-es évek első évtizedében klubszinten elsősorban a női sikerektől volt hangos a sportág. A 2010-től számított érában viszont a férfiak vették át a zászlóshajó szerepét. Azon belül is a Szolnok sikereiről hallani elsősorban. A Tisza-partiak 2012-ben és 2014-ben is bejutottak a harmadik számú európai kupasorozat, az EuroChallenge négyes döntőjébe, továbbá a 2012/2013-as szezontól az Adria Ligában is elindult az együttes, ahol idén már az előkelő hetedik helyen végzett.

A nőknél az anyagi gondoktól terhes időt követően kezdenek ismét magukhoz térni, ezt bizonyítja a Sopron az Európa Kupában elért negyeddöntőjével. Válogatott szinten ugyan nem sikerült kijutni egy világversenyre sem, de a nők és férfiak számára is csak egy hajszálon múlott az Eb-kvalifikáció. A nők idén júniusban viszont hazai közönség előtt bizonyíthatnak a román-magyar közös rendezésű kontinensviadalon. Létesítmények tekintetében a kézilabdához hasonlóan a kosárlabdázók is új csarnokokkal gazdagodtak.

Kiemelkedő eredmények:

2012 – EuroChallenge 4. hely (Szolnok)

2014 – EuroChallenge 4. hely (Szolnok)

2015 – Adria Liga 7. hely (Szolnok), Európa Kupa negyeddöntő (Sopron)

Vízilabda

Vizilabdában a férfiak mellett a nőkre is számíthatunk

Vizilabdában a férfiak mellett a nőkre is számíthatunk

A 2010-es évektől generációváltáson esett át a női és a férfi szakág egyaránt, és hamar eredményeket is produkáltak pólósaink. Benedek Tibor 2013-ban már világbajnoki címig vezette fiait, míg Merész András a nőket repíti rendre a négy közé a világversenyeken. Legutóbb éppen Győrben épült uszoda, de például Szolnok, Miskolc, Szentes is gazdagodott ilyen létesítménnyel.

Ráadásul erre a szezonra, ugyancsak mindkét nemnél, hazaigazoltak a válogatott klasszisok, így a világ legerősebb bajnokságává erősödött a magyar élvonal. Reméljük, ez a tendencia nem csak az olimpia közelsége miatt alakult így, hanem ez egy folyamat része. Idén a férfiak voltak eredményesebbek, hiszen a válogatott bejutott a Világliga Szuperdöntőjébe, illetve a Bajnokok Ligájában először fordul elő, hogy két csapatunk is ott van a fináléban, míg a hölgyeknél az UVSE az Euroligában, míg a Szentes a LEN Kupában lett negyedik..

Kiemelkedő eredmények:

2012 – olimpiai 4. hely (női válogatott), Eb-3. (női és férfi válogatott), BL Final Four (Vasas)

2013 – világbajnok (férfi válogatott), vb-3. (női válogatott)

2014 – Eb-2. és Világkupa-2. (férfi válogatott), Eb-3. (női válogatott)

2015 – BL Final Six (Szolnok, Eger)

Felfüggeszthetik a spanyol bajnokságot

Publikálás dátuma
2015.05.08. 07:55
Közvetítési viták miatt áll a bál a hispánoknál FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MANUEL QUEIMADELOS ALONSO
Miközben a Barcelona és a Real Madrid, a spanyol labdarúgó-bajnokság két topcsapata a Bajnokok Ligájában vitézkedik, a hazai bajnokság körül áll a bál. Ugyanis a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) szerda késő este úgy döntött, jövő szombattól felfüggeszti a hazai pontvadászatokat, ezzel tiltakozva a kormánynak a múlt héten elfogadott közvetítésekkel kapcsolatos törvényével szemben.

A spanyol profi labdarúgóliga (LFP) viszont jogi úton igyekszik megakadályozni, hogy az RFEF felfüggessze az élvonalbeli és az alacsonyabb osztályú bajnokságok működését. A spanyol kormány által a múlt csütörtökön elfogadott, az eddiginél egyenlőbb pénzelosztást biztosító törvényt az LFP támogatta, az RFEF és a játékosok szakszervezete (AFE) viszont ellenezte.

Az RFEF ezért döntött úgy, hogy felfüggeszti a bajnokságokat. A szünet a Király Kupa fináléját – amelyet a Barcelona játszana az Athletic Bilbaóval – is érintené. A Primera Divisiónban ráadásul jövő vasárnap rendeznék a címvédő Atlético Madrid és a listavezető Barcelona rangadóját, amely a bajnoki címről is dönthet.

Az LFP a szerdán késő este kiadott közleményében úgy fogalmazott: a szövetség felfüggesztésről szóló döntése jogi értelemben érvénytelen, ezért a liga „az illetékes szervezeteknél kezdeményezte a szükséges intézkedések meghozatalát” annak érdekében, hogy töröljék az RFEF határozatát. Az LFP mindemellett rendkívüli közgyűlést hívott össze jövő hétfőre az első- és másodosztályban szereplő 42 futballklub képviselői számára.

A spanyol liga a 2016/17-es szezontól a német és az angol példát követve központilag akarja értékesíteni a közvetítési jogokat, amelyeket a spanyol klubok eddig önállóan adhattak el. A jelenlegi rendszerben a topklubok, így a Real Madrid és a Barcelona jutnak jelentős előnyhöz a többi egyesülettel szemben. Az RFEF elnökségének szerdai döntése az élvonal utolsó két fordulójával együtt 600 ezer játékost és 30 ezer mérkőzést érinthet.