Mintha vesztett volna vonzerejéből a magyar állampapír

Publikálás dátuma
2015.05.08. 08:27

Bloomberg

Mintha vesztett volna vonzerejéből a magyar állampapír. legalábbis erre utal, hogy a Templeton kötvényalapja, amely eredetileg 7,4 milliárd dollár értékű magyar papírt tartott kézben, érezhető tételben adott el a magyarországi befektetéseiből. Egy hónappal ezelőtt még két éves csúcsot ért el a külföldiek érdeklődése a forintban jegyzett kötvények iránt, azóta részesedésük 4,5 százalékkal csökkent. A hozamok viszont emelkednek: a 10 éves futamidejű papíroknál a szint 3,69 százalékot ért el, amire 7 hete nem volt példa. Amúgy január végén még 2,76 százalékon állt, tehát azóta csaknem 1 százalékot emelkedett. A megkérdezett szakértők a Templeton kivonulásától nem tartanak, hiszen az egyik legnagyobb piaci szereplő nem számolhatja fel egyszerre az érdekeltségét, mert az hatalmas ráfizetéssel járna számára, a cégnek nem érdeke, hogy tönkretegye a saját piacát. A következő hónapok mutatják meg, hogy a nemzetközi környezet romlása miként érinti a magyar államkötvényeket.

Szerző

Hülye trafikosok!

Lázár, Rogán, Kósa, és a többi szennyes kezű kollektív mosakodásba fogott. Mert nemzetünk felelős, megválasztott nagyjai nem csak a jövőt, a múltat is írják. Most épen a sajátjukét. Ami nem áll másból, mint a felelősség áttolásából. Másokra. Olyanokra, akiknek ezek az égbekiáltó baromságok eszükbe sem jutott volna. Már csak azért sem, mert egy valamire való kereskedő tudja, hogy boltja ékessége, külcsínye a kirakata. Kirakatot a normális világban átrendezéskor fóliáznak be, de ezt bocsánatot kérve közlik is az arra haladóval.

Nevezettek nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy Magyarország a tőről metszett hülye trafikosok országa. Ötezernek egyszerre, egy időben, a nyitás előtti pillanatokban hasított villámként az agyába, hogy valami még nincs rendben. Valami még hiányzik, hogy tökéletes legyen az alkotás, a nagy Nemzeti Dohánybolt. A sötétbarna, náci színvilágra emlékeztető szabványlogó megvan, a nemzeti színű szalagok körbe-karikába-egyenesbe megvannak, párttagkönyv a farzsebben, akkor meg minek a hiánya epeszti a szemet? És akkor - lásson a világ csodát - ötezren csaptak a homlokukra, heuréka, megvan! Hát a fólia! Hát persze, az a huncut kis fólia, csak az, már csak az hiányzik a tökéletes harmóniához.

Nevezettek így emlékeznek. Kollektíve. Íme, itt a cáfolhatatlan bizonyíték bizonyos Freud nevű, kollektív emlékezettel kapcsolatos tanaira. Még, hogy ők, vagy a kormány, vagy ne ’adj isten a Fidesz akarta volna a trafikok kirakatainak, bejáratainak a fóliázását? Vagy az említettek akarták volna a filmek minősítéséből ismert tizennyolcast az áthúzott körben, amitől a tanulatlan külföldiek egytől egyig azt hitték, hogy egy szexshop előtt flangaléroznak? Nem, határozottan nem, nevezetteknek ilyen eszükbe sem jutott!

Ezzel szemben igenis, a parlamenti vitában sok felelős fideszes meg keresztény képviselő követelte kellő határozottsággal, meg kell tiltani, kiskorúak nemhogy bemehessenek, de be se láthassanak a trafikokba. Amíg anyukájuk, vagy apukájuk jobb híján, mint a kutyákat – azokat sem szabad boltba bevinni - egy madzaggal a villanyoszlophoz erősítették. De ez sem volt elég, azt is meg kellett akadályozni, hogy a bűnös aktus közben szemmel követhessék szüléiket. Hogy otthon a szüle a gyermek előtt esik bűnbe amikor rágyújt? Az már a szent és sérthetetlen család magánügye.

Rogán, Lázár és Kósa mossák kezeiket. Ők ki se ejtették a szájukon azt a szót, hogy fólia. A hülye trafikosok, azok az okai mindennek. A százötven trafikrablásnak, erőszaknak, a kaposvári lány halálának. Nevezettek részéről az ügy ad acta. Lezárva. Nekik ebből elegük van. A hülye trafikosok, ha akarják, szedjék le a fóliát. Rakjanak helyette, amit akarnak, szalagfüggönyt vagy miegymást. Csak belátni ne lehessen. Értik, az isten fáját, csak belátni ne lehessen azon a rohadt kirakaton meg az ajtón.

Állítólag Rogán fontolgatja, hogy azon a napon, amelyiken a leggyakoribb a trafikok elleni rablótámadás, zárva kellene tartani a trafikokat. Az biztosan segítene.

Szerző
Herényi Károly közíró