A másodpilóta ördögi terve: "elpróbálta" a katasztrófát

Publikálás dátuma
2015.05.06. 15:47
A másodpilóta Andreas Lubitz. FOTÓ: Getty Images
A Germanwings német légitársaság márciusban lezuhant gépének másodpilótája előre begyakorolta a repülő megsemmisítését a katasztrófa körülményeinek vizsgálatát irányító francia hatóság (BEA) szerdán ismertetett előzetes jelentése szerint.

Német hírportálok beszámolói szerint az Airbus A320-as repülőgép fekete dobozából kinyert adatok alapján megállapították, hogy a másodpilóta a katasztrófa előtti utolsó úton, Düsseldorfból Barcelona felé több alkalommal beprogramozta a robotpilótát arra, hogy kezdjen süllyedést 100 láb (30 méter) magasságig. 

A másodpilóta ekkor egyedül tartózkodott a pilótafülkében. A Bordeaux-i földi irányítástól azt az utasítást kapta, hogy kezdjen süllyedést. A másodpilóta végrehajtotta az utasítást, a robotpilótát a meghatározott repülési magasságra állította be, de ezt többször - néhány másodpercre - átállította 100 lábra, ami a szakértők szerint arra utal, hogy begyakorolta a végzetes manővert. 

A fekete doboz adatai megerősítik a feltételezést, hogy a másodpilóta szándékosan idézte elő a katasztrófát. "Arra lehet következtetni, hogy cselekvőképes volt és valamennyi tevékenysége arra irányult, hogy lezuhanjon a gép" - mondta Rémy Jouty, a BEA igazgatója.

Az előzetes jelentés szerint megállapították azt is, hogy a másodpilóta a katasztrófa előtti percekben - amikor a gép visszafelé, Barcelonából Düsseldorf felé tartott - megmozgatta a gép kormányát, de a beavatkozás nem volt elég erőteljes ahhoz, hogy kiiktassa a robotpilótát. 

Ez előtt a másodpilóta 30 méteres repülési magasságra programozta a robotpilótát és több alkalommal növelte a repülőgép sebességét. A gép március 24-én hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban, a fedélzeten 150 emberrel. A másodpilóta a végzetes süllyedés előtt bezárkózott a pilótafülkébe.

Szerző

Eljárást indítottak a volt államelnök ellen

Publikálás dátuma
2015.05.06. 13:25
FOTÓ: Sean Gallup/Getty Images
Egy restitúciós ügy miatt indult bűnvádi eljárás Traian Basescu volt román államelnök ellen, aki a gyanú szerint bukaresti főpolgármesterként szolgáltatott vissza egy ingatlant jogtalanul egy magánszemélynek - adta hírül szerdán a román média.

A visszaszolgáltatásról szóló főpolgármesteri határozat 2003-ban született, és 2008-ban tett feljelentést egy magánszemély a volt államelnök ellen. Akkor nem indulhatott nyomozás ellene, mert mentelmi jogot élvezett államfőként. A bukaresti V. kerületi bíróság most úgy döntött, hogy hivatali visszaélés gyanújával elkezdődhet a bűnvádi eljárás Basescu ellen.A bírósági döntés jogerős.

A nyomozást a legfőbb ügyészség folytatja le. Az ügy részleteit a Basescuval szemben kritikus Antena 3 hírtelevízió ismertette, amely szerint az ingatlant egy brassói személy kapta meg, akinek az érdekeit ügyvédként Ioana Basescu, a volt elnök nagyobbik lánya képviselte ebben a restitúciós ügyben.

Ugyanakkor a Basescut támogató sajtó szerint érintettség okán nem utasíthatta el a visszaszolgáltatásról szóló döntés meghozatalát, mert a törvény szerint a főpolgármester volt köteles határozni a visszaszolgáltatási kérelmekről. Emellett azt állítják, hogy Basescu összesen mintegy 5 ezer restitúciós határozatot írt alá főpolgármesterként.

A volt elnök ellen egy zsarolási ügyben is nyomozást folytat a legfőbb ügyészség, miután Gabriela Firea szociáldemokrata szenátor feljelentette. Róla Basescu még államelnökként azt mondta, jobban tenné, ha férje ügyeire figyelne, mert azt általa vezetett polgármesteri hivatalban gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy este már nem találja otthon. Arra utalt, hogy Gabriela Firea férjét bármikor letartóztathatják. A legfőbb ügyészség januárban közölte, hogy Traian Basescu neve 68 bűnügyi aktában szerepelt az elmúlt tíz évben, és ebből hét esetben még vizsgálódik az illetékes vádhatóság.

Szerző
Frissítve: 2015.05.06. 13:37

Pusztító vihar: tornádó csapott le, egy ember meghalt

Heves esőzéssel és óránkénti több mint 100 kilométeres széllökésekkel vonult végig a Zoran nevű viharciklon Németország északi részén, a térségre kedd este lecsapó viharban Hamburgban egy ember meghalt, egy kisvárosban pedig tornádó alakult ki, amely megsebesített 30 embert .

A Zoran Németország északi részén sokhelyütt kicsavart fákat, megrongálta épületeket hagyott maga után, a nagy mennyiségű csapadék pincéket árasztott el. Hamburgban egy gépkocsira zuhant egy épület tetőszerkezetéből egy elem, az autó vezetője életét vesztette. Mellette ült terhes élettársa, akit sérülései miatt kórházba szállítottak.

A Rostock melletti Bützow-ban tornádó alakult ki. A pusztító erejű forgószél alig néhány perc alatt súlyos károkat okozott, megrongálta egyebek között a polgármesteri hivatal épületét, egy templomot és a város kórházát. A lezuhanó tetőcserepek és a tornádó által felkapott egyéb tárgyak megsebesítettek 30 embert, a sérültek többségét vágott sebek miatt kellett ellátni. A hatóságok szerda reggeli helyzetértékelése szerint az anyagi kár több millió euró lehet, a romok eltakarítása még napokig tarthat.

Szerző