Terítéken az iráni atomalku

Publikálás dátuma
2015.05.06. 11:20
FOTÓ: IIPA/Getty Images
Várhatólag már holnap szavaz a washingtoni szenátus arról a kétpárti kompromisszumos javaslatról, amely felhatalmazza a kongresszust, hogy felülvizsgálja az Irán és a Hatok - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország – által az iráni nukleáris program korlátozásáról tető alá hozott, még véglegesítésre váró megállapodást. 

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségi vezetője lezárta a vitát, s ezzel elejét vette annak, hogy további módosító javaslatokkal megpróbálják meghiúsítani a megállapodást.

Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának befolyásos elnöke reményét fejezte ki, hogy – ha semmi nem jön közbe – biztos többséggel átmehet a törvényjavaslat a csütörtökre tervezett szavazáson. A szenátus külügyi bizottsága 19:0 arányban átengedte a törvénytervezetet, republikánus részről azonban nem kevesebb mint 67 módosítást terjesztettek be, amelyek némelyike veszélyeztette volna a kétpárti kompromisszumos egyezséget.

A sok hónapos tárgyalások után a svájci Lausanne-ban április elején kötött, ám az Egyesült Államokban továbbra is hevesen vitatott nukleáris keretegyezmény lényege, hogy Irán az ellene hozott pénzügyi és gazdasági szankciók feloldásáért fejében átmeneti ideig korlátozná külföldön – különösen Izraelben – széleskörű gyanakvással kísért nukleáris fejlesztési programját, mindenekelőtt urándúsítási törekvéseit. Az Obama-kormányzat számára kínos lenne, ha a nagy nehezen tető alá hozott atomalku ügyében a szenátus megkötné a kezét és további feltételeket támasztana. Teherán a legutóbbi nyilatkozatok szerint ragaszkodik ahhoz, hogy mindenféle előzetes feltétel nélkül, haladéktalanul oldják fel a kereskedelmi és más büntetőintézkedéseket, különben nem hajlandó még a nukleáris önkorlátozás elvi elfogadására sem.

Irán és az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, Németország megbeszélései Bécsben folytatódnak: a tervek szerint jövő kedden, május 12-én ülnek legközelebb tárgyalóasztalhoz a diplomaták – jelentették be tegnap az Európai Bizottság illetékesei Brüsszelben. Az előzetes megállapodás alapján az egyezmény részleteinek kidolgozását júniusig kell véglegesíteni.

Szerző

Mentő csapódott egy kamionba az M1-esnél, többen súlyosan sérültek - Fotók!

Publikálás dátuma
2015.05.06. 11:08
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Mentőautó és tehergépkocsi ütközött össze szerda reggel a 1101-es számú úton, az M1-es autópálya herceghalmi lehajtója közelében. Az alsóbbrendű utat Zsámbék és Herceghalom között lezárták - közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az ütközésben két ember megsérült. Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a mentőautó nem szállított beteget, a baleset következtében a jármű vezetője és utasa a roncsok közé szorult. Őket törökbálinti, érdi és bicskei tűzoltók szabadították ki, majd megkezdték a műszaki mentést. Az MTI úgy tudja, hogy a mentőautóban utazók sérülései súlyosak.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Szerző
Témák
M1 karambol mentő