Lesz iskolatej, de nem minden nap

Tej mellett joghurtot, kefirt és ömlesztett sajtot is kaphatnak az óvoda- és iskolatej program keretében a gyerekek, az erről szóló földművelésügyi miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A rendelet augusztus 1-jétől a következő év július végéig öt szállítási időszakot jelöl ki. Egy héten legfeljebb négy tanítási vagy nevelési napon, gyermekenként és tanítási vagy nevelési naponként legfeljebb negyed liter tejegyenértékkel megegyező mennyiségű tejtermék osztható ki. A különböző zsírtartalmú termékek mellett a natúr és gyümölcsös joghurtok, kefirek, illetve az ömlesztett sajtok szerepelnek a rendelési listán.

A középiskolákban közösségi forrásból, az óvodások, az általános iskolai tanulók, valamint a sajátos nevelési igényű óvodások és tanulók részére pedig részben közösségi, részben pedig központi költségvetési forrásból finanszírozzák az iskolatejet.
A támogatott tejet az szállíthatja, aki rendelkezik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) előzetes jóváhagyásával. Szállítási szerződést kettő, három vagy öt időszakra lehet kötni. A szállítók rangsorolása esetén - egyebek mellett - előnyben kell részesíteni azt a szállítót, amely a teljes tanévre szállít, illetve  engedélyezett tejipari feldolgozó üzemmel vagy tejtermelést folytató tenyészettel rendelkezik.

Szerző

Elszállították a robbanótestet Angyalföldről

Elszállították az Angyalföldön talált világháborús robbanótestet - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.

Várkonyi Melinda azt mondta: a XIII. kerületi Forgách utcában földmunkák közben egy 82 milliméteres szovjet aknavetőgránát került elő.
A tűzszerészi munkálatok idejére egy négyemeletes társasházat kiürítettek. Emiatt mintegy húsz embernek kellett átmenetileg elhagynia otthonát. A lakók mostanra visszatérhettek lakásukba. A robbanótestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik

Szerző

Robbanótestet találtak Angyalföldön

Világháborús robbanótestet találtak pénteken Budapesten, Angyalföldön - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.

Várkonyi Melinda elmondta: a XIII. kerületi Forgách utcában földmunkák közben került elő egy aknavetőgránát. A tűzszerészi munkálatok idejére egy négyemeletes társasházat kiürítenek.
Emiatt mintegy húsz embernek kell elhagynia otthonát - tette hozzá a kommunikációs tiszt.

Szerző