Előfizetés

Drámai végjáték

Publikálás dátuma
2015.04.23. 00:51
Fotó: Europress/Getty Images/Gonzalo Arroyo Moreno
Hihetetlen izgalmak után jutott tovább az elődöntőbe a Real Madrid az Atlético ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a 88. percben Hernandez lőtt a kapuba. A másik szerdai meccsen nem született gól a Monaco és a Juventus között, ami a zebrák továbbjutását jelentette.

A nagy kérdés az volt a Real Madrid-Atlético Madrid összecsapáson, hogy vajon ebben a szezonban először sikerül e legyőznie a „királyi gárdának” a „matracosokat”. A mérkőzést megelőzően hét alkalommal találkozott a 2014/2015-ös idényben egymással a két csapat, s a négy Atlético siker mellett, három döntetlen született. Egy héttel ezelőtt pedig a BL negyeddöntőjében nem született gól. Az is kérdéses volt, hogy Carlo Ancelotti, a hazaiak vezetőedzője kivel pótolja majd a sérült Luka Modricot, Karim Benzemát és Gareth Balét, valamint az eltiltott Marcelót.

Erre a mérkőzés elején választ is kaptunk. Az olasz szakember Javier Hernándeznek szavazott bizalmat a csatársorba, a szélen Isco, a középső középpályás poszton Sergio Ramos kapott helyet, míg a védelem bal oldalán Fábio Coentrao szerepelt. Az első félidőt Real fölény jellemezte, de Oblak megint remekül védett. A második játékrészben is nagy mezőnyfölényben volt a királyi gárda: Carlo Ancelotti tanítványai 66 százalékban birtokolták a labdát, ám az Atlético továbbra is jól védekezett. A 75. percben váratlan fordulat következett be. Arda Turan Sergio Ramosnak lépett oda, a török játékos megkapta második sárgalapját, így az utolsó negyed órára tíz emberre fogyatkozott az Atlético. A 88. percben aztán megtört a jég: Cristiano Ronaldo átadását Javier Hernández váltotta gólra. Hangrobbanás rázta meg a Santiago Bernabeut, s mivel a meccs végéig maradt az 1-0, a címvédő Real bejutott az elődöntőbe.

A nap másik meccsén a francia Monaco, amely az első meccsen vitatható büntetővel kapott ki Torinóban a Juventustól, igyekezett bizonyítani, nem véletlenül jutott el a BL negyeddöntőjéig. Leonardo Jardim csapata nagyon stílusosan játszott, de nem volt igazán veszélyes kapura. A második félidőben mindent egy lapra feltéve támadott a Monaco, s védekezett körömszakadtáig a Juve – sikerrel. A gól nélküli döntetlen ugyanis a zebrák továbbjutását jelentette.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő-visszavágók
Real M.–Atlético M. 1-0 (Továbbjutott: Real Madrid 1-0-lal)
Monaco–Juventus 0-0 (Tj.: Juventus 0-1-gyel)
Keddi mérkőzések
Bayern München–FC Porto 6-1 (Tj.: Bayern 7-4-gyel)
Barcelona–PSG 2-0 (Tj.: Barcelona 5-1-gyel)

A Videoton otthonában harcolta ki a továbbjutást a Debrecen

A Debrecen 2-0-ra nyert a bajnokságban listavezető Videoton otthonában a labdarúgó Ligakupa negyeddöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel jutott a legjobb négy közé.

Az izgalmas találkozó egyik érdekessége az volt, hogy Bognár Tamás játékvezetőt vádlisérülés miatt le kellett cserélni.
A Debrecen az elődöntőben az MTK együttesével találkozik majd, a másik ágon pedig a Ferencváros a Budapest Honvéddal csap össze.

Ligakupa, negyeddöntő, visszavágó:
Videoton FC - DVSC-TEVA 0-2 (0-1)
Továbbjutott: a DVSC-TEVA, 4-3-as összesítéssel.

kedden játszották:
Nyíregyháza Spartacus-Budapest Honvéd 2-3 (0-2)
Továbbjutott: a Honvéd, kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel.
Szigetszentmiklós (II. osztályú)-Ferencváros 2-3 (0-1)
Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 10-3-as összesítéssel.
MTK Budapest - PMFC-Matias 1-0 (1-0)
Továbbjutott: az MTK, kettős győzelemmel, 2-0-ás összesítéssel.

Jégkorong - Magyarország-Olaszország 4-1

Publikálás dátuma
2015.04.22. 20:44
FOTÓ: Mudra László/MJSZ
A magyar válogatott a feljutás szempontjából fontos mérkőzésen 4-1-re nyert az olasz csapat ellen a krakkói divízió I/A jégkorong-világbajnokság szerdai, 3. fordulójában.

A magyarok utoljára 37 évvel ezelőtt tudták legyőzni az olaszokat vb-n.

Eredmény:
3. forduló:
Magyarország-Olaszország 4-1 (2-0, 0-0, 2-1)

gól: Kóger (11.), Magosi (18.), Sofron (44.), Vas M. (60.), illetve Egger (46.)

Az olaszok a tornán még nem kaptak ki, igaz, az ukránokat csak hosszabbítás után verték, míg a magyarok a japánok elleni sikerrel, valamint a toronymagas esélyes kazahoktól elszenvedett vereséggel a hátuk mögött érkeztek a fontos összecsapásra.
A krakkói arénában 3000 magyar szurkoló fantasztikus hangulatot teremtett. A találkozón már pályára léphetett eltiltása után a ponterős Sofron.

Kiváló első harmadot produkált Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese, agresszív letámadással sokszor korongot szerzett, és sorra dolgozta ki helyzeteit. Az első gólt emberelőnyben szerezték a magyarok: Banham erős lövésébe Kóger beleért bele, így jutott a korong a kapuba. A folytatás is hasonlóan alakult, Nagy korongelhozatalából Magosi bombázott a kapuba. Az egész játékrészben csak egyszer volt komoly védeni valója Rajnának.

A második harmad elején, emberhátrányban Kisst találta torkon a korong, le kellett cserélni, csak később térhetett vissza. Ekkor már veszélyesebbek voltak a tavaly még a világelithez tartozó olaszok, de Rajna minden esetben védett. Egyszer két csatár vezette rá a korongot - pedig a magyarok voltak emberelőnyben ekkor -, mégis bravúrral hárított.

A harmadik harmad Hári kidőlésével kezdődött, a válla sérült meg egy ütközésben. A 44. percben Sofron tartotta benn a korongot a támadózónában, és addig cselezett, amíg lövőhelyzetbe került, és nem hibázott. Kóger jól takarta a kilátást az olasz kapus elől. Gyorsan szépítettek az olaszok. Nem sokkal később kettős emberelőnybe került a magyar együttes, és ugyan több helyzetet is kidolgozott, Bernard jól védett. A hajrában is jó volt a magyarok védekezése, Rajna pedig továbbra is kiválóan védett, az utolsó pillanatokban pedig Vas Márton lőtt üres kapus gólt.

A magyar válogatott ezzel az olaszok ellen megszakította öt vereségből álló sorozatát. Vb-n ezt megelőzően utoljára 1978. március 26-án sikerült legyőzni őket.

Korábban:
Kazahsztán-Japán 7-2 (3-0, 0-0, 4-2)
Később:
Lengyelország-Ukrajna 20.00