Bulik hatvanon túl

Publikálás dátuma
2015.04.23. 07:45
Angélique Litzenburger az egyik lányával, mindketten önmagukat alakítják a fi lmben FORRÁS: VERTIGO MEDIA
Az elsőfilmesek Arany Kameráját kapta meg a francia Party Girl című film három fiatal rendezője tavaly a Cannes-i Filmfesztiválon, az igazi érdekesség azonban az, hogy a film egyikük saját édesanyjáról és testvéreiről szól, akik önmagukat játsszák a történetben.

Az öregedő nő boldogságkeresése nem új téma a filmművészetben, sokan, sokféle változatban vitték már vászonra, akár nagy sztárokkal is a középpontban. A francia Party Girl azonban egy dologban biztosan különbözik az elődöktől. És ez az egy dolog akár tabudöntögetésnek is mondható, ha a családi ügyek kiteregetését még tabunak tekinthetjük.

Ne gondoljunk szennyesládára, aminek a kiborogatása annál keményebb műfaj, mint amit ez a film felvállal. De azt is tabu-döntögetésnek gondolhatjuk, ha kibeszéljük anyánkat, aki egy éjszakai mulatóban dolgozik, gyakran eszméletlenre issza magát és még hatvanévesen is az éjszakai élet, a bulik, a férfinépség társasága és a szórakozás vonzza, ezen kívül más nem nagyon érdekli. Élvezi, hogy az a dolga, hogy a bárpultnál minél több vendéget csábítson piálásra.

A Party Girl ilyennek mutatja hősnőjét, Angélique-ot, akinek a ráncait és megereszkedett bőrét nem fedi el (sőt, kiugratja) az erős smink, és nem fiatalít rajta a miniszoknya, a párducmintás cucc és a rengeteg csili-vili gyűrű meg fülbevaló sem. De Angélique nem szembesíti magát azzal, hogy vén húsnak nézik, de ami ennél lényegesebb: egyfajta belső szabadságból fakadó tartással vállalja-viseli megvénült önmagát.

A rendezés és a történet erős érdeme, hogy se nem nevetséges, se nem szentimentális az, hogy egy kivénhedt bártündér úgy éli az életét a francia-német határ mentén álló kisvárosi mulatóban, mintha női vonzerejének teljében lenne. Meglepő, a film mennyire nem leplezi a figura valódi énjét: eszméletlen piásan ismerjük meg a bárban, és nem is egyszer bizonyosodik be a szemére hányt igazság: dühös részeg, erőszakos és agresszív.

Mindez azért kivételesen érdekes, mert Angélique önmagát alakítja a filmben, a történet pedig jórészt a saját élettapasztalatain alapul. Még meglepőbb, hogy az a felállás, hogy a tavaly a cannes-i Arany Kamerával díjazott elsőfilmes rendezőhármas - Samuel Theis, Claire Burger és Marie Amachoukeli-Barsacq - egyike a hősnő fia. Samuel Theis maga is szerepel a filmben, mint Angélique fia jelenik meg, tehát szintén saját magát alakítja, ahogy Angélique másik három igazi gyermeke, (a nevük szerint két apától született) Mario, Séverin és a még csak kamasz Cynthia. Ők ugyancsak saját nevükön, önmagukat alakítják a gyakran láthatóan improvizált jelenetekben.

A dokumentarista stílusban, sok közelivel dolgozó operatőr, Julien Poupard úgy jár a szereplők nyomában, úgy figyeli az arcukat, mintha valóban dokumentumfilm készülne arról, hogy az idős nőnek sikerül-e változtatni az életén, elfogadja-e a kétszintes házzal járó, biztos anyagiakon alapuló élet kispolgári formáját. Angélique életében ugyanis megjelenik a szerelmes férfi, egy nyugdíjas bányász személyében, aki feleségül kéri őt. Ekkor keresi meg hősnőnk a gyerekeit, - a legkisebbet a határ túlsó felén, nevelőszülőknél találja -, az ő véleményük nyom végül is erőteljesen a latba, hogy elfogadja az ajánlatot.

A Parti Girl innen akár lehetne romantikus komédia is, vagy pszichológiai dráma, de egyik útra sem tér rá a film, martad a szürke realitásoknál. Ami olykor gellert kap egy-egy nehezen hihető mozzanaton, hiszen a már jó ideje együtt élő „ifjú párról” kiderül, hogy minden látszat ellenére nem mennek teljesen rendben a dolgok olyankor, amikor este eloltják a villanyt. A szerelmes vőlegényre meglehetősen egyszínű szerepet osztottak a forgatókönyvet is együtt író rendezők, ő az, aki nem tartozik a filmes családba.

Joseph Bour játéka ugyanúgy magán viseli a természetes közvetlenséget, mint a többieké. Eleven alakot formál, aki türelmesen vár, aki az esküvői előkészületeket derekasan végigcsinálja, aki még akkor sem kezd gyanakodni, hogy tán valami mégsem stimmel, amikor a menyasszony inkább poharazgat és bulizik, semhogy hazatérne vele a szerelmi fészekbe. Teljesen meggyőző a durvaságig fokozódó haragja is, amikor úgy érzi, átverték, rászedték. Pedig nem is más, ő maga csapta be magát a boldogság csalóka álomképével.

A szereplők közül senkinek sem kell az egyéniségétől idegen szerepet játszania, valószínűleg ez a titka annak, hogy a film mindvégig fenn tudja tartani a feszültséget. Eleinte az Angelique életéről fokozatosan feltáruló valóság meglepetései keltenek jótékony izgalmat, majd a sejtelem, hogy a bontakozó konfliktus nem megoldódik, hanem robban. A dokumentumstílus és az improvizációk egyfajta frissességet kölcsönöznek a nem feltétlenül friss témának. A kézikamerás felvételek olykor szinte belemásznak a szereplők arcába. De valójában csak a láthatót látjuk, igazán nem ereszkedünk a sorsok mélyére.

(Party Girl ***)

Szerző

Végleg ejtik a vádat az argentin elnöknő ellen

Valószínűleg véglegesen ejtik a vádat az argentin elnökasszony ellen. A buenos aires-i fellebviteli bíróság ügyésze, Javier de Luca ugyanis úgy nyilatkozott, Cristina Fernández de Kirchner semmiféle bűntényt nem követett el, így a szövetségi fellebbviteli bíróság várhatóan lezárja a nyomozást minden idők legsúlyosabb argentínai terrortámadása ügyében.

Az argentin elnököt Alberto Nisman főügyész vádolta meg azzal, hogy egy Iránnal kötendő kedvező kereskedelmi megállapodás reményében megakadályozta a Buenos Aires-i zsidó közösségi központ ellen elkövetett 1994-es merénylet felelőseinek bíróság elé állítását. A robbantást, amelyben 86 ember veszítette életét, feltehetőleg az iráni támogatást élvező Hezbollah emberei követték el, s az öt gyanúsítottat futni hagyták.

Nisman főügyészt idén januárban - a 289 oldalas vádirat benyújtását követően - holtan találták saját fürdőszobájában. A hatóságok azt állították, öngyilkosságot követett el, de a volt felesége, Sandra Arroyo Salgado bírónő által kezdeményezett független orvosszakértői vizsgálat ezt kétségbe vonta.

Buenos Airesben nem okozott meglepetést a felmentés, mivel de Luca ügyészt Cristina Fernández emberének tartják, így a Nisman utódául kinevezett főügyész hiába igyekezett ébren tartani a vádat, első fokon már februárban elutasította a bíróság a vádemelést, s várhatóan a szövetségi fellebbviteli bíróság végleg „eltemeti” az ügyet. De Luca ugyanis úgy nyilatkozott, egy kereskedelmi szerződés megkötése nem tekinthető bűnténynek, ha pedig nincs bűntény, akkor nyomozásra sincs szükség.

Cristina Fernández de Kircher, aki férjét, a néhai Néstor Kirchnert követte az elnöki poszton 2007 óta áll a dél-amerikai ország élén. Az argentin elnökasszony második hivatali ideje az év végén lejár, s harmadszor már nem indulhat a posztért.

Szerző

Végleg ejtik a vádat az argentin elnöknő ellen

Valószínűleg véglegesen ejtik a vádat az argentin elnökasszony ellen. A buenos aires-i fellebviteli bíróság ügyésze, Javier de Luca ugyanis úgy nyilatkozott, Cristina Fernández de Kirchner semmiféle bűntényt nem követett el, így a szövetségi fellebbviteli bíróság várhatóan lezárja a nyomozást minden idők legsúlyosabb argentínai terrortámadása ügyében.

Az argentin elnököt Alberto Nisman főügyész vádolta meg azzal, hogy egy Iránnal kötendő kedvező kereskedelmi megállapodás reményében megakadályozta a Buenos Aires-i zsidó közösségi központ ellen elkövetett 1994-es merénylet felelőseinek bíróság elé állítását. A robbantást, amelyben 86 ember veszítette életét, feltehetőleg az iráni támogatást élvező Hezbollah emberei követték el, s az öt gyanúsítottat futni hagyták.

Nisman főügyészt idén januárban - a 289 oldalas vádirat benyújtását követően - holtan találták saját fürdőszobájában. A hatóságok azt állították, öngyilkosságot követett el, de a volt felesége, Sandra Arroyo Salgado bírónő által kezdeményezett független orvosszakértői vizsgálat ezt kétségbe vonta.

Buenos Airesben nem okozott meglepetést a felmentés, mivel de Luca ügyészt Cristina Fernández emberének tartják, így a Nisman utódául kinevezett főügyész hiába igyekezett ébren tartani a vádat, első fokon már februárban elutasította a bíróság a vádemelést, s várhatóan a szövetségi fellebbviteli bíróság végleg „eltemeti” az ügyet. De Luca ugyanis úgy nyilatkozott, egy kereskedelmi szerződés megkötése nem tekinthető bűnténynek, ha pedig nincs bűntény, akkor nyomozásra sincs szükség.

Cristina Fernández de Kircher, aki férjét, a néhai Néstor Kirchnert követte az elnöki poszton 2007 óta áll a dél-amerikai ország élén. Az argentin elnökasszony második hivatali ideje az év végén lejár, s harmadszor már nem indulhat a posztért.

Szerző