Senkiföldjén

Vit Jedlicka nevét múlt hét közepéig talán csak a legelvakultabb oroszpártiak ismerhették. A fiatalember ugyanis egy Moszkva-barát weblapot tart fenn, amelyen lelkesen támogatja a német iszlámellenes mozgalom, a Pegida tüntetéseit, támadja Hillary Clintont és nácinak ábrázolja Petro Porosenko ukrán elnököt. A cseh fiatalember azonban nem érte be honlapjának szerkesztgetésével, a szenzációhajhász cikkek írásával, gondolt egy merészet, s valahol a szerb-horvát határszakasznál, a senkiföldjén, létrehozott egy államot Liberland néven. A hét négyzetkilométeres, Magyarországtól 20 kilométerre található területen valóságos Kánaánt ígért, ahol „a tisztességes emberek anélkül érvényesülhetnek, hogy az állam felesleges szabályokkal és adókkal keserítené meg az életüket” – mondta az államalapító. Liberlandnak már saját zászlaja és címere is van.

Ilyen furcsa enklávék az Európai Unión belül is léteznek. Előfordul, hogy egyes politikusok a földi paradicsomot ígérik a választóknak, de hamar kiderül: ez csak hitegetés, egy ördögi terv része, a hatalom megszerzésének eszköze volt. Az EU-ban is voltak-vannak olyan országok, ahol fittyet hánynak a közösségi politikára, az alapszabályokra, az előírásokra, mert a hatalmon lévők azt mondják: „az állam én vagyok!”

Még rosszabb, ha ellenségképet is kreálnak, egy démont hibáztatnak az ország gondjaiért, aki „el akar nyomni bennünket”, de „mi nem hagyjuk magunkat!” Ismerősen csengenek ezek a jelszavak. Mostanság Görögországból hallhatunk hasonló, forradalmi hevülettel megfogalmazott, az Európai Uniónak és a Nemzetközi Valutaalapnak, az IMF-nek címzett szólamokat. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök és hűséges fegyverhordozója, Janisz Varufakisz pénzügyminiszter naponta mondják el választóiknak: hiába a rajtuk lévő, a nemzetközi hitelezők felől érkező nyomás, ők nem fogadnak el újabb megszorításokat, nem sanyargatják az embereket.

A görögök mindig híresek voltak találékonyságukról. Az adók megkerülésének terén pedig kivételes kreativitásról tettek tanúbizonyságot. Ötleteknek most sincsenek híján, abból a szempontból biztosan nem, hogyan lehetne elkerülni a hitelek visszafizetését. Sokáig adósságelengedést emlegetett a januárban hatalomra került kormány. Amikor azonban Berlin már kifejezetten ingerülten mondott nemet a felvetésre, s úgy tűnt, a szócsata odáig fajul majd, hogy szépen kitessékelik Athént az euróövezetből, ismételten új felvetésekkel állt elő a görög kabinet. Új reformprogramot emlegetett, az adók szigorúbb behajtását, a korrupció elleni kemény küzdelmet helyezett kilátásba. A hitelezők, a németekkel az élen, azonban nem hittek nekik, s az eltelt évek tapasztalataiból kiindulva megállapíthatjuk: ez nem is csoda. Miért éppen Cipraszéknak sikerülne a lehetetlen, a görögök adózási szokásainak megváltoztatása? Na és mi a biztosíték arra, hogy a feketegazdasággal szembeni fellépés ezúttal sokkal hatékonyabb lesz, s eurómilliárdokat hoz majd a konyhára? Nyilván semmi.

A görög kormány mondhatni tökélyre fejlesztette a kettős beszéd stratégiáját. Ha elhangzik egy brüsszeli bírálat, Cipraszék hevesen bólogatnak: igen, mi is reformokat akarunk, s már készen is vagyunk a listával, már csak át kell néznünk a reformprogramot, s küldjük is el Brüsszelbe. Otthon viszont azt mondják, nem engedünk a megszorítások politikájának, Berlin diktátumának, és így tovább.

Ez a stratégia egyelőre működik. Már ha nem azt tekintjük a működőképesség alapjának, mennyire sikeres gazdaságilag egy ország, hanem azt, hogy mekkora népszerűségnek örvend a kabinet. Alekszisz Ciprasz kormányának támogatottsága még mindig hetven százalék körüli. Ez bizonyos fokig érthető, mert az embereknek elegük lett a megszorításokból, a rohamos életszínvonal-csökkenésből, sokan még mindig hajlamosak illúziókba ringatni magukat, s elhinni azt, hogy a válságból ki lehet evickélni unortodox módszerekkel, a megszorítások elkerülésével.

Cipraszék valószínűleg arra számítanak, hogy a fenyegetőzések ellenére az EU nem engedi el a kezüket, s nem hagyják kiesni őket az euróövezetből. Úgy vélik, megtehetik azt, hogy a végletekig feszítik a húrt, mert az utolsó pillanatban úgyis megkönyörülnek rajtuk ugyanúgy, mint februárban, amikor az Eurogroup lényegében egy fércmunkára mondta azt, hogy rendben, ideiglenesen elfogadjuk. Az akkori egyezség azonban egy olyan kitételt is tartalmazott, amely szerint az euróövezet április végi üléséig el kell fogadnia a görög reformprogramot. Tehát már ezen a héten döntésnek kellene születnie. Erre azonban nincs esély. A javasolt görög intézkedések ugyanis továbbra is messze vannak attól, amit a hitelezők elfogadhatónak tartanak.

Az élet azonban megy tovább, mintha mi sem történt volna. Kérdés azonban, meddig. A következő hetekben az athéni kormányzatnak majdnem egymilliárd eurónyi hitelt kellene visszafizetnie, így az ország lassan, de biztosan kezd kifogyni a pénzből. A hazárdjátéknak mihamarabb véget kellene vetni.

Vit Jedlicka nevéhez hasonlóan néhány hónapja még Alekszisz Cipraszról sem hallottak sokan a világon. Reméljük, nem úgy vonul be a történelembe, mint aki inkább a populizmust, az azt eredményező államcsődöt, a szavazatok maximalizálását választotta a kompromisszum, az ország megmentése helyett.

Szerző
Rónay Tamás

A Wallenbergben tanulta

Egy alkalommal ápoltja voltam egy karakán nővérkének, aki nem félt vitába szállni szakmai felettesével betege érdekében. Kezelőorvosom, már mindegy is miért, mást gondolt állapotomról mint amit az én romló tüneteim és ama nővérke jeleztek. A reggeli nagyvizitnél aztán kiborult a pohár. A doktor sziszegve utasította rendre a vitatkozó ápolónőt, aki szembeszállt az orvos beavatkozást odázó, meglehetősen bizonytalan döntésével. Érvek mentén és a doktor emelkedő hangjával tartva a magasságot védte álláspontját, az én felépülési esélyeimet. "Hol tanítják ezt a feleselést, kisasszony?!", kérdezte felpaprikázva az orvos. "A Wallenbergben tanultam a kórtant doktor úr, a megszólításom pedig kolléganő vagy nővérke ". Ebből is kitűnik, van a Wallenbergben valami, ami annál is több mint amit egy olyan iskolában tanulni lehet ahol most már reménytelen helyzetű szakma, szegénységre vagy kivándorlásra ítélt növendékei készülnek hivatásukra.

Most pedig az ideológiai rendész-kormány telekterjeszkedéssel vakítva kiüresíti az iskola szellemiségét, szétbombázza tagozatait, megszünteti értékét. A rádióban Lázár János nyilasozza a Jobbikot, szavakat mond az antiszemitizmusról, eközben szellemi nagytakarítást végeznek a svéd embermentő kultikus katedráján, ahol az emberi bátorságot és vegytiszta elhivatottságot tanítják. A "megszálló" egyetem hallgatói talán mit sem gondolnak arról, hogy karrierjük, öregedésük, betegségeik istápolására kijelölt Állami Egészségügyi Központot már csak azok az ápolónők tartják működésben, akiktől elveszik egyik nagyszerű iskolájukat. Amelyben azt tanulják a hozzájuk képest koldus fizetéssel sorozott közalkalmazott ápolók, miként gyakoroljanak szakmát ott, ahol nincs elég szakanyag. Hogyan ne hibázzanak holt fáradtan ezer túlóra után, és mit találjanak örömtelinek abban a világban, ahol még a falióra is beléjük törli a lábát. De ha egyszer visszaszólnak, hát akkor összedől világbéke és deresért kiállt a vármegye.

A Vészkorszak idején Magyarországon működött egészségügyi vizsgáló központ, nagy számban hurcoltak el beteg, mankós, és valamely érzékszervi károsodással élő zsidó embereket. És mindenki emlékezhet arra, hogy a 2010-ben hatalomra került rezsim legelső intézkedéseivel a tartósan betegeken, rokkantakon kezdte a jogfosztást. Ez, úgy vélem kódolt üzenet volt arról, hogy az új hatalmi gépezet nem tiszteli az eddig biztosnak tudott értékeket és közösségi attitűdöket, hogy ne mondjam illemszabályokat, a hozzájuk köthető jogos érzékenységeket.

Balog lelkész és miniszter ötlete a szegénységi bizonyítvány újra bevezetéséről számomra egy olyan társadalmi kényszertetoválás előképét rajzolta fel, melynek a végén a sárga csillag felvarrása sejlik fel.

Immár azt sem tudom kizárólag következménynek elkönyvelni, ami az egészségügyben bekövetkezett. A rezsim szándékosan hagyta permanens forráshiányban a szakdolgozók bérállományát és a kórházak beszerzési kasszáit. A tehetősebbek hálapénzért, a még gazdagabbak magánkórházakban vásárolhatnak maguknak szolgáltatást. A szegényebb és a mélyszegénységben tengődők pedig, lassan az egészségügyi szükségállapotra készülhetnek.

Tüntessünk Wallenbergért, hogy életben maradhassunk.

Szerző
Nagy P. Zoltán, vak, fogyatékkal élő

Lázár edzésben van

Megint csak azt tudom mondani: valahol a metró mélységeiben van a fideszes politikusok tisztességküszöbe. Olyan divatja lett a gúnyos beszólásoknak, amire korábban soha nem volt példa.

E terén mostanában a főminiszter viszi a prímet. Még tavaly kezdett „bemelegíteni”, amikor a legnagyobb bank elnökén köszörülte a nyelvét, de Lázár miniszter edzésben tartja elméjét. A minap a parlamentben Szél Bernadettnek, az LMP társelnökének „szólt oda”, miután eléggé el nem ítélhető módon a képviselő asszony több témában is megszólította a minisztert. Amikor az MSZP-s Demeter Márta is újra azokat a bizonyos tisztázatlan hotelszámlákat hozta szóba, Lázárnál elszakadt a cérna, és egy kétértelmű mondattal vágott vissza: nem érzi úgy, hogy a „hölgyekkel” olyan kapcsolatba kívánna kerülni, amikor a magánéletébe is beavatja őket. Aztán a paksi fűtőelemek kapcsán megint beszólt egy szépfiúsat: Szélnek címezve úgy kezdte a mondandóját, hogy alighanem mindenről ő jut a képviselőnő eszébe, majd egy fura bocsánatkéréssel még rá is tett: persze eszébe sem jutna, hogy nőnek nézze képviselőtársát.

Az előző ciklus néhány durva szexista beszólására máig emlékszünk, azt gondolhattuk volna, hogy majd lecsitulnak a kormánypárt túlfűtött indulatai, de a Fidesznél az ilyen reakciók kiszámíthatatlanok. Ha sarokba szorulnak, ha valamire nincsenek válaszaik vagy gyurcsányoznak vagy személyében bántanak meg valakit.

Lázárnak mindegy, legyen az bankvezér, vagy képviselőnő.

Szerző
Somfai Péter