Előfizetés

Ez a teljesítmény sajnos nem volt ötös

H. T.
Publikálás dátuma
2015.04.21. 07:54
Ritka pillanat: nagyüzem a kazah kapu előtt FOTÓ: MTI/MUDRA LÁSZLÓ/MJSZ
Sajnos, amilyen jól zárult a japánok elleni első mérkőzés a magyar férfi jégkorong-válogatott számára, amelyet az utolsó percekben nyertek meg a mieink 4-2-re, olyan pocsékul indult a bivalyerős kazahok elleni második forduló a krakkói divízió I/A-s világbajnokságon.

Alig egy percet követően már kettős emberhátrányban játszott Rich Chernomaz gárdája, amit a kazahok ki is használtak és Rudenko révén megszerezték a vezetést a második percben. A kanadai származású szövetségi kapitány a japánok elleni győzelem után azt nyilatkozta, hogy az volt a siker alapja, hogy nem gyűjtöttek be büntetéseket.

Nos, a tegnapi, kazahok elleni találkozó után nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a vereség legfőbb oka a rengeteg emberhátrány volt. Természetesen rögtön hozzá kell ehhez tenni, hogy a kazah csapatból tizenöten a világ második legerősebb bajnokságában, a KHL-ben pallérozódnak, így magasan ők voltak a találkozó esélyesei. Az első húsz percben ennek ellenére a magyarok a korai gólt követően jól tartották magukat.

A második harmadtól viszont érvényesült a papírforma: a kazahok három alkalommal is kihasználták emberelőnyüket, és a zárófelvonásra már 4-0-s vezetéssel fordultak, végül a 49. percben Puskarjov találata állította be az 5-0-s végeredményt. Ma szünnap következik, amelyen rendezheti a sorokat Chernomaz, ugyanis holnap komoly erőfelmérő vár a fiúkra, mert ha az olaszokkal szemben sikerülne a bravúr, akkor szépen is alakulhat a lengyelországi kaland. Mindenesetre jó hír, hogy németországi klubjában összeszedett eltiltása után a taljánok ellen már Sofron István is bevethető lesz.

Fociban is jó a portói

Publikálás dátuma
2015.04.21. 07:53
Suárez kettőt lőtt az első meccsen FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/LARS BARON
A Bayern Münchennek fel van adva a lecke a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. Pep Guardiola legényei egy héttel ezelőtt 3-1-es vereséget szenvedtek idegenben a Porto ellen. Egy esetleges búcsú akár a vezetőedző bukásához is vezethet. A másik mérkőzés, a Barcelona-PSG párharc gyakorlatilag eldőlt, a párizsiaknak csodára lenne szükségük, ha ott szeretnének lenni az elődöntőben.

Amikor az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni központjában kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosítását, mindenki kész tényként kezelte a Bayern München továbbjutását a Porto ellen. Aztán elérkezett a párharc első felvonása, és a portugál csapat remek játékot bemutatva, no meg a bajorok óriási védelmi hibáit kihasználva, 3-1-re legyőzte a német együttest. Ma mindenképpen legalább kétgólos győzelemre lesz szükségük Lahméknak, ha az elődöntőbe szeretnének jutni, ráadásul egy esetleges kiesés, akár Pep Guardiola fejébe is kerülhet.

Quaresma duplázni tudott otthon a Bayern ellen FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MIKE HEWITT

Quaresma duplázni tudott otthon a Bayern ellen FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MIKE HEWITT

A katalán vezetőedző nehéz helyzetben van, ugyanis továbbra sem számíthat Arjen Robben, David Alaba, Medhi Benatia és Javi Martínez játékára, s nagy valószínűséggel Franck Ribéry sem léphet pályára. A középpályás Bastian Schweinsteiger és a csapatkapitány Philipp Lahm ugyanakkor ott lehet a kezdő tizenegyben.

„Kedd este a legfontosabb BL-meccs vár ránk, amit természetesen nagyon nehéz lesz megnyerni, de akkor is ez a célunk. Hat napunk volt felkészülni a visszavágóra, és mindent megteszünk azért, hogy jobban játsszunk a második meccsen. Thiago gólja természetesen fontos volt a számunkra, de nem csak ezen múlhat a visszavágó”- nyilatkozta Guardiola, a bajorok vezetőedzője.

A Porto remek formában várja a visszavágót, ebben az idényben még nem kapott ki a BL-ben, s most 2004 után először lehet ismét elődöntős. A portugál együttes 11 évvel ezelőtt nemcsak a legjobb négyig, hanem egészen a győzelemig menetelt. Jolen Lopetegui vezetőedzőnek komoly nehézséget jelenthetnek a hiányzók. „A müncheni találkozó azért is lesz különösen nehéz, mert két fontos játékosomra, Danilóra és Alex Sandróra nem számíthatok, ezt a problémát pedig meg kell oldanom”- mondta a portugál csapat spanyol trénere, aki ugyanakkor számíthat az odavágón két gólt vágó, ezzel meccs hőse címet kiérdemlő Quaresmára.

A Barcelona sokkal kényelmesebb helyzetből várhatja a visszavágót, mint a Bayern. Lionel Messiék egy héttel ezelőtt Párizsban 3-1-re legyőzték a PSG. Ráadásul a katalánok az európai kupákban 36 alkalomból 34-szer továbbjutottak, ha az első, idegenbeli találkozójukon győztek. „Egyelőre nem beszélhetünk arról, hogy biztosan továbbjutunk, mert bármi megtörténhet kilencven perc alatt”- fogalmazott a Párizsban két gólt szerző barcelonai támadó, Luis Suárez.

A PSG-nek ambivalens érzései lehetnek, ugyanis már pályára léphet az első meccset eltiltás miatt kihagyó Zlatan Ibrahimovic és Marco Verratti is, ugyanakkor a középpályás Thiago Motta, valamint a védő Thiago Silva és David Luiz játéka egyelőre kérdéses. A Barcelonánál a brazil Dani Alves térhet vissza eltiltása után, s a katalánok abban is bíznak, hogy az első mérkőzésen megsérült Andres Iniesta szintén bevethető.

A program
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Kedd:
Bayern München-Porto (20.45, Tv: Sport1, az első mérkőzésen: 1-3)
Barcelona-PSG (20.45, Tv: Digisport1, 3-1)
Szerda:
Real Madrid-Atlético Madrid (20.45, Tv: Digisport1, 0-0)
Monaco-Juventus (20.45, Tv: Digisport2, 0-1)



Kézilabda: Veszprém-Szeged döntőt ígér a papírforma

A papírforma alapján a Szeged és a címvédő Veszprém vívja majd a férfi kézilabda Magyar Kupa fináléját, a négyes döntőnek a hétvégén, sorozatban harmadik alkalommal a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnok ad otthont.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Antonio Carlos Ortega, a Bajnokok Ligájában az elmúlt évhez hasonlóan a négyes döntőbe jutott MKB-MVM Veszprém vezetőedzője elmondta, természetesen a kupagyőzelem a céljuk, de nagy tisztelettel készülnek fel a Mezőkövesdből is.

Hasonlóképpen vélekedett a Szegedet irányító Juan Carlos Pastor, a spanyol szakember szerint a fináléban - ahol várhatóan a Veszprémmel találkoznak majd - csakis olyan játékkal lehet esélyük, mint a BL-negyeddöntőjének első felvonásán, amikor hazai környezetben legyőzték a Kiel együtetesét. Megjegyezte, nem szabad, hogy gárda "elaludjon" az elején, mert akkor úgy járhatnak, mint vasárnap a Kiel elleni visszavágón, amelyen "korán elment a meccs" és a továbbjutás.

Skaliczki László, a Mezőkövesd vezetőedzője ajándéknak tartja, hogy Veszprém ellen vezényelheti tanítványait:
"Számunkra egy igazi élmény lesz ez a találkozó. Nagyon fontos, hogy azt a kis műhelymunkát, amelyet elvégeztünk, bemutassuk. Szeretnénk a találkozó elején, amíg bírjuk erővel, tartani a lépést a Veszprémmel, hogy ne legyen már az elején nézhetetlen a mérkőzés"
A szakember hozzátette, keretéből öt-hat játékos léphetett már pályára hasonló rangos eseményen, a többieknek pedig meg kell majd érteniük, hogy ez egy olyan élmény, amely "egy életen át elkíséri őket".

Az NB I/B listavezetőjeként készül a négyes döntőre a Vác, a csapatot irányító Zsiga Gyula elmondta, szerethető és szimpatikus együttest szeretne majd pályára küldeni. Hozzátette: a nehéz helyzetben lévő, vagy már meg is szűnt kiscsapatokért és utánpótlás nevelőközpontért játszanak majd.
A gárda 45 éves veteránja, Bajusz Sándor megjegyezte, ugyan több kupadöntőben is játszott már pályafutása során, de soha nem harcolt még annyira a harmadik helyért, mint amennyire most fog.

A Magyar Kupában sorozatban negyedszer jöhet össze a Veszprém-Szeged döntő, előbbi 23-szoros győztes és a 2008-as szezon óta nem talált legyőzőre a sorozatban.

Férfi kézilabda Bomba Magyar Kupa négyes döntő (Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok) programja:
szombat, elődöntő:
MKB-MVM Veszprém - Mezőkövesd 15.45
MOL-Pick Szeged - Vác 18.00
vasárnap, helyosztók:
bronzmérkőzés 12.00
döntő 14.00