Előfizetés

Chelsea: nagy lépés az arany felé

Egyvalami mindenképpen kiderült az olasz bajnokság szuperrangadóján, a Juventus-Lazio mérkőzésen. Méghozzá az, hogy a Juve egyszerűen túl erős a Serie A-hoz.

Olaszország

Hiába játszanak remek futballt a rómaiak, hiába nyertek nyolc meccs óta folyamatosan, nem volt esélyük arra, hogy Torinóban megszorongassák a zebrákat. Tévez kiváló egyéni akció után szerezte meg a vezetést a Juve számára a 17. percben, majd Bonucci növelte az előnyt a 28. percben. A találkozó végéig maradt is a 2-0. Massimiliano Allegri, a Juve trénere teljes joggal dicsérte együttesét.

Mint mondta, a torinóiak az egész szezonban remekbe szabott teljesítményt nyújtottak. „Nemcsak a Lazio elleni győzelmük miatt vagyok boldog, az egész szezon örömet szerzett számomra” – fejtette ki a tréner. Valóban félelmetes évet produkálnak Tévezék: a héten folytathatják menetelésüket a Bajnokok Ligájában, s az olasz kupa fináléjába is bejutottak már. Biztosra vehető, hogy az öreg hölgy sorban negyedik bajnoki címét is megszerzi.

Olasz bajnokság, 31. forduló. Sampdoria-Cesena 0-0, Juventus-Lazio 2-0, Sassuolo-Torino 1-1, AS Roma-Atalanta 1-1, Chievo-Udinese 1-1, Empoli-Parma 2-2, Palermo-Genoa 2-1, Cagliari-Napoli 0-3 Az Internazionale-AC Milan mérkőzés lapzártánk után ért véget.

Az élcsoport 1. Juventus 73, 2. Lazio 58 (58-30), 3. AS Roma 58 (42-23).

Anglia

A Chelsea nyerte az angol labdarúgó bajnokság, a Premier League 33.fordulójának rangadóját: Hazard találatával verték a kékek a Manchester United, amely előzőleg hat mérkőzést nyert meg sorozatban. A londoniaknál Diego Costa, a vendégeknél több védő is hiányzott. A MU majdnem hetven százalékban birtokolta a labdát, ez azonban inkább meddő mezőnyfölénynek bizonyult. „Sosem foglalkozom a statisztikákkal, különösen nagy öröm így nyerni” – hangoztatta a meccs után a Chelsea trénere, José Mourinho, aki azt is elmondta, nyolc pont elég számukra a bajnoki arany megszerzéséhez.

Angol bajnokság, 33. forduló. Eredmények. Crystal Palace-West Brom 0-2, Everton-Burnley 1-0, Leicester-Swansea 2-0, Stoke-Southampton 2-1, Chelsea-Manchester United 1-0, Manchester City-West Ham 2-0, Newcastle-Tottenham 1-3

Az élcsoport: 1. Chelsea 76, 2. Arsenal 66, 3. Manchester United 65 (a Chelsea és az Arsenal egy meccsel kevesebbet játszott.)

Közekép - Kiváltságos helyzetben

Aki szépen beszél magyarul, segíti a nyelv ápolását és fejlesztését, az sokáig él. Bár aligha valószínű, hogy az életkor és a szép beszéd egyenes összefüggésben lenne egymással, a Kazinczy-díjak tegnapi kiosztása mégis felvetette ezt a lehetőséget. 

Ketten kapták meg a díj arany fokozatát: a 94 éves Bencédy József, a nyelvtudományok kandidátusa és a 90 éves Szathmári István, az ELTE nyugalmazott professzora. Mindketten sokat tettek a magyar nyelvészeti hagyományok ápolásáért és a nyelvművelésért. (A díjat 1960-ban megalapító Péchy Blanka színművész is 94 évet élt). Az idén Kazinczy-díjas lett két pedagógus is, ami azért fontos, hiszen az iskolákban ők tehetnek a legtöbbet a szép magyar beszéd elterjesztéséért.

A harmadik díjazott pedig a Magyar Rádió nyugalmazott bemondója, Szalóczy Pál. Ez pedig amiatt öröm, mert a médiában megszólalók érik el a legtöbb embert és így szolgálhatnak mindig jó példákkal arra, miképpen lehet igazán szépen beszélni. Szalóczy megtette, amire - képletesen - felesküdött. Hosszú évtizedekig a rádióban és a tévében olvasta a híreket, amíg engedték. Azóta a pályaudvarokon és a metróban hallani a hangját, valamint ismétlődő és nagyon szép előadóestjein, amelyeken a magyar irodalom nagyjainak műveiből készült összeállításokkal áll a közönség elé.

A "szakma" pedig, amelyet ő és annyi kollégája oly nagy hozzáértéssel művelt, kissé átalakult. Klasszikus bemondóból egyre kevesebb van, a korszerűség jegyében hírszerkesztők és műsorvezetők mondják a híreket, fájdalom, nagyon változó színvonalon. Ezért is kellene jobban megbecsülni azokat, akik még pontosan tudják, hogyan kell szépen beszélni. Persze tény, hogy a magyar nyelv művelése, ápolása nem díj-függő. Vagyis a nyelv helyes használata nem azon múlik, jár-e érte elismerés, vagy sem. Mégis érdemes tisztelegni az új díjazottak előtt, hiszen ők jól kamatoztatták a nagy többségnél kiváltságosabb helyzetüket. Sokat tettek azért, hogy beszédünk megőrizhesse szépségét.