Előfizetés

Nem akadályozzák meg Zeman moszkvai útját

A cseh kormány a hatalmas felháborodás ellenére sem akar akadályt gördíteni Milos Zeman moszkvai útja elé. 

A cseh köztársasági elnök bírálatokat váltott ki azzal, hogy bejelentette, részt vesz a Győzelem napján megrendezendő megemlékezésen. Bohulsav Sobotka cseh kormányfő szerint Zeman vizitjét „kontextusában” kell értékelni, s figyelembe kell venni, hogy a rendezvényen Csehszlovákia 70 évvel ezelőtti felszabadulására is emlékeznek. Hangsúlyozta, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy hetven évvel ezelőtt a Vörös Hadsereg szabadította fel az ország nagy részét. Mint mondta, az ország felszabadításáért 100 ezer orosz katona adta életét, s ilyenkor rájuk is emlékeznek.

Sobotka kifejtette, Zeman moszkvai vizitje még nem jelenti azt, hogy Prága egyetértene Oroszországnak a kelet-ukrajnai válságban játszott szerepével.

Jirí Ovcácek elnöki szóvivő azt közölte, egyelőre nem tudni, hogy Zeman részt vesz-e a katonai parádén is.

Kutyaszorítóban az elnök, de nem mond le

Nem kíván távozni a családját ért vádak ellenére sem az eddig erkölcsileg makulátlannak vélt chilei elnök, Michelle Bachelet. „Nem mondtam le, s nem is tervezem megtenni ezt a lépést” – jelentette ki újságírók előtt. Hozzátette, hogy hazájában a korrupció nem elterjedt jelenség. 

Az államfő az előtt közölte mindezt, hogy fiát szerdán ki kellett volna hallhatni egy igencsak gyanús ingatlanügyben. Sebastian Dávalos és felesége, Natalia Compagnon területeket vásárolt kedvezményes, 10 millió dolláros hitel fejében. Ezt az egyik legjelentősebb chilei pénzintézet biztosította számukra. Ezeket a telkeket aztán jóval drágábban adták tovább. Sajátos módon a hitelt éppen Bachelet megválasztását követően, 2013. december 15-én hagyták jóvá. Az eset nyomán jelentősen csökkent Bachelet népszerűsége, ezért is ment híre annak, hogy távozni készül. Ez márciusi felmérés szerint közkedveltségi mutatója 31 százalékra esett, miközben korábban még 84 százalékos volt. Az elnökségét ellenzők aránya 20-ról 61 százalékra nőtt. Közben a jobboldali UDI párt népszerűsége is zuhanni kezdett, jelenleg 11 százalékos.

Az ügy kapcsán az ügyészség márciusban számítógépeket foglalt le, valamint mobiltelefonok adatait, továbbá zároltak egy 4 millió dolláros összeget.

Vendégjárás Ferenc pápánál

Tomislav Nikolić szerb államfő április 17-én egynapos hivatalos látogatást tesz Vatikánban, és találkozik Ferenc pápával, a pápai állam fejével – erősítette meg a Tanjug hírügynökség kérdésére az államfői hivatal.

A vajma-info közlése szerint Nikolić találkozni fog Pietro Parolin bíborossal, a Vatikán államtitkárával, valamint Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán külügyminiszterével is.

A hivatalos látogatás részeként Nikolić látogatást tesz majd a vatikáni apostoli könyvtárban is.

A közlés szerint a szerb államfő és Ferenc pápa a közös érdekű témákat vitatja meg, továbbá a koszovói helyzetről és más aktuális nemzetközi kérdésekről tárgyalnak majd.

Tomislav Nikolić szerb államfő vatikáni hivatalos látogatásának híre megerősítése annak, hogy az utóbbi években jók voltak a Szentszék és Szerbia kapcsolatai, nem adódtak megoldatlan kérdések, a kapcsolatok pedig felfelé ívelnek. Ellentétben az államközi viszonyokkal, a két egyház kapcsolata sokkalta érzékenyebb, és hosszú előtörténettel rendelkezik. Nikolić államfő egyébként 2013 márciusában részt vett Ferenc pápa beiktatásán. A milánói ediktum meghozatalának 1700. évfordulója kapcsán Nišben tartott rendezvények kapcsán azt közölték, hogy azokra minden keresztény egyház vezetőjét meghívták, így természetesen a pápát is, a látogatás azonban nem jött létre.