Életfogytiglant is kaphat az amerikai rendőr

Vádat emeltek szerdán az amerikai Dél-Karolina államban egy fehér bőrű rendőr, Michael Slager ellen, mert egy videofelvétel tanúsága szerint agyonlőtt egy fegyvertelennek látszó fekete férfit, aki el akart menekülni előle.

A rendőrt, ha bűnösnek találják, 30 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.
Keith Summey, North Charleston polgármestere szerdán közölte, hogy a 33 éves Slagert elbocsátották a rendőrség kötelékéből. Bejelentette azt is, hogy az eredetileg tervezett 101 testkamerán túl további 150-et rendelt a város rendőrei számára.

Az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium emberi jogi részlege külön nyomozást indított.
Slagert azután tartóztatták le, hogy szövetségi nyomozók megnéztek egy amatőr videofelvételt a szombaton történt esetről. A rendőr azért állította félre az autójával közlekedő, 50 éves Walter Lamer Scottot, mert nem működött az egyik féklámpája.
A felvétel tanúsága szerint Slager meg akarta fogni a gépkocsiból akkor már kiszállt Scottot, és eközben egy tárgy - egy feltételezés szerint egy sokkoló - a földre hullott. A fekete férfi futni kezdett, a rendőr pedig anélkül, hogy megállásra vagy megadásra szólította volna fel, nyolcszor rálőtt a menekülőre, aki összeesett. Slager megbilincselte a földön fekvő férfit, visszalépett tőle, majd mellé dobott egy tárgyat, amelyről a felvételen nem állapítható meg, hogy micsoda.

A videón egyébként nem látható, hogy Scottot elsősegélyben próbálták volna meg részesíteni, ahogy az a rendőrségi jegyzőkönyvben szerepel. Az agyonlőtt férfi apja egy televíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy fia azért próbált meg elmenekülni, mert elmaradása volt a gyerektartás fizetésében, amiért Dél-Karolinában akár börtön is járhat.

A rendőr ügyvédjének hétfői közleménye szerint védence fenyegetve érezte magát, és a megállított autós megpróbálta elvenni tőle a kábító pisztolyát. A rendőr kedden már azt mondta kollégáinak, hogy Scott elvette tőle a kábító fegyvert. Slager jogi képviselője egyébként a felvétel nyilvánosságra kerülése nyomán ejtette ügyfelét.

A dél-karolinai esetnek nagy jelentősége lehet, mert az Egyesült Államokban az utóbbi hónapokban többször megtörtént, hogy fehér rendőrök indokolatlanul vagy vitatott körülmények között fegyvertelen feketék halálát okozták. A 18 éves Michael Brown tavalyi megölése Fergusonban országszerte erőszakos tiltakozásokat váltott ki.

A North Charleston-i polgármester szerdai sajtóértekezletét, amelyen Eddie Driggers rendőrfőnökkel együtt igyekezett csitítani a kedélyeket, többször is tiltakozók szakították meg, akik követelték a politikus távozását. Summey polgármester és Driggers rendőrfőnök egyébként a nap folyamán korábban felkeresték az áldozat családját, és együttérzésüket fejezték ki.

Szerző

Kiteregették a Fehér Ház szennyesét

Publikálás dátuma
2015.04.09. 09:31
FOTÓ: Getty Images, Alex Wong
Bill Clintonnak több öltéssel kellett összevarrni a fejsebét, miután a first lady, Hillary Clinton hozzávágott egy könyvet, amikor nyilvánosságra került az elnöknek Monica Lewinsky fehér házi gyakornokkal folytatott viszonya - állítja frissen megjelent könyvében Kate Anderson Brower, aki korábban az elnöki hivatalban akkreditált tudósító volt.

Sokan tudni vélték, hogy felindult first lady egy lámpával vágta fejbe a férjét, de a tettlegesség eszköze egy, az ágy melletti éjjeli szekrényen tárolt olvasnivaló volt. Az "első pár" ágyneműje véres lett. Gáláns afférjának lelepleződése után az elnök 1998-ban három vagy négy hónapig egy irodai kanapén aludt - írta Brower a The Residence: Inside the Private World of the White House című könyvében.

A szerző a Fehér Ház alkalmazottjai, az elnöki adminisztrációk munkatársai és a államfői családok hozzátartozói közül több mint száz embert faggatott ki a kötethez, amely röviddel azt megelőzően került a könyvesboltok polcaira, hogy Hillary Clinton volt szenátor és külügyminiszter a várakozások szerint még április folyamán bejelenti majd, hogy indulni kíván a 2016-os elnökválasztáson. (A könyv állításaira a reménybeli jelölt szóvivője nem kívánt reagálni.)

Az amerikai médiában taglalt részletek szerint a Fehér Ház személyzete előtt már sokkal a lelepleződése előtt nyílt titok volt Bill Clinton és Monica Lewinsky 1995-ben kezdődött románca. A komornyikok, szobalányok és virágszállítók fültanúi voltak az elnöki pár veszekedésének is. A first lady, akit a házasságtörés lelepleződésénél is jobban bántott a sajtóhírverés, Roland Mesnier cukrász mokkatortáival vigasztalódott.

Az elnöki rezidencia alkalmazottjai szerint Clintonék már jóval azt megelőzően megszállottjai voltak a titkolózásnak, hogy kiderült: Hillary Clinton külügyminiszterként nem a hivatalos elektronikus levelezési rendszert, hanem saját e-mail-szervert használt. Mint kiderült, a 90-es években az elnöki pár átkábeleztette a Fehér Ház telefonrendszerét, hogy ne kelljen a telefonközponton keresztül beszélniük egymással.

De Browser más elnöki párok titkait is megszellőztette. Írt John F. Kennedy jól ismert hűtlenkedéseiről és arról is, hogy szeretett meztelenül úszkálni a személyzet női tagjaival. Carterék felnőtt fiai vízipipából szívták a marihuánát a Fehér Házban. A könyv szerint Jimmy Carter és családja a könyv szerint két héten át siratta, hogy 1980-ben nem sikerült az újraválasztás.

Nelson Pierce, az elnöki rezidencia teremszolgája arról számolt be a szerzőnek, hogy Nancy Reagan egyszer azért teremtette le elnök férjét, mert a késő esti híradót nézte, ahelyett, hogy nyugovóra tért volna. A személyzet kedvence az idősebb Bush házaspár volt, amely családtagként bánt az emberekkel, és arra biztatta őket, hogy korán térjenek haza a munkából családjukhoz.

A személyzet Obamáéket viszonylag távolságtartónak tartja. Worthington White teremszolga mégis szemtanúja lehetett annak, ahogy Barack Obama első hivatali estéjén az elnöki pár Mary J. Blige zenéjére táncolt a lakosztályában. A first lady trikót és melegítőnadrágot viselt.

Szerző

Elkapkodott besúgás

Benedek. Azt jelenti a név, hogy jól, szépen beszélő úr. Az EU-s képviselő Jávor Benedek viszont nem beszél, hanem megmond, árulkodik, besúg. Figyel és azonnal feljelent! Magyarország az M-4-es úttal kartellezik – súgta be legutóbb. A kormány azonnal leállította az építkezést, hisz jöhet az EU-s eljárás. Csakhogy az M-4 építkezés fura és ronda ügy, kiderült, az EU nem indít eljárást. Az ellenzéki média hangulatkelésre azért felhasználja, persze tőlük semmit nem tud meg senki. Nem írják meg, hogy a sötét oldal elsiette a besúgást, csúnyán kiszúrt a mosdatlan szájú renegát nagytőkéssel.