Előfizetés

Hiába sértődött meg Zeman

Andrew Shapiro, az Egyesült Államok prágai nagykövete hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Milos Zeman cseh államfő sértésnek vette azt a megjegyzését, amellyel tervezett moszkvai útját bírálta a közelmúltban.

Az amerikai diplomata hétfőn a CTK cseh hírügynökségnek nyilatkozva ugyanakkor megismételte: továbbra is úgy véli, helytelen, hogy a cseh államfő májusban Moszkvában részt kíván venni a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából megrendezendő ünnepségeken.
"Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagykövet tanácsot adna az amerikai elnöknek, hová utazzon. Külföldi útjaim terveibe semmiféle nagykövet nem fog beleszólni" - válaszolta erre Milos Zeman a Parlamentní listy hírportálnak adott, vasárnap megjelent interjújában.

Andrew Shapiro előzőleg a cseh közszolgálati televízióban felhívta a figyelmet arra, hogy Zeman lehet az egyetlen európai uniós államfő, aki részt vesz a moszkvai ünnepségeken. A nagykövet ezt "eléggé kényes" helyzetnek minősítette, de megjegyezte: nem az ő feladata megmondani a cseh elnöknek, mit tegyen vagy ne tegyen.

"Attól tartok, hogy e nyilatkozat után Shapiro nagykövet előtt bezárultak a Hradzsin kapui" - mondta reagálásában Zeman.
"Sajnálom, hogy kijelentésemet az államfő sértésnek vette. Inkább azt vártam volna, hogy olyasvalaki, aki azt állítja, becsüli az egyenes beszédet, méltányolni fogja őszinteségemet" - nyilatkozott hétfőn Andrew Shapiro. Hozzátette: nem az ő feladata megmondani a cseh elnöknek, mit tegyen vagy ne tegyen, de korábbi nyilatkozatát fenntartja.

"Értem, hogy (Zeman) le akarja róni tiszteletét a második világháború áldozatai előtt. Ennek ellenére úgy vélem, szerencsétlen lenne, ha Zeman elnök, nagy valószínűséggel mint egyetlen európai uniós államfő, részt venne a katonai díszszemlén egy olyan időszakban, amikor az orosz hadsereg a nemzetközi joggal ellentétesen destabilizálja a szomszédos országot" - mondta a nagykövet.

A moszkvai megemlékezést a nyugati politikusok többsége az ukrajnai helyzet miatt bojkottálja. Orosz források szerint a megemlékezésen Milos Zemanon kívül az EU-ból csak a ciprusi és a görög államfő lesz jelen.

Zeman tervezett útját élesen bírálja a cseh ellenzék és a kormánykoalíciós pártok néhány politikusa is. Bohuslav Sobotka miniszterelnök azonban ismételten kijelentette, hogy a kormány nem lát problémát az elnök moszkvai látogatásában. A Právo című napilap szombaton azt írta, hogy a külügyminisztérium az út jóváhagyását javasolta a kormánynak.

Milos Zeman korábban úgy fogalmazott, hogy oroszországi látogatása "a hála kifejezése lesz azért, hogy ebben az országban (Csehországban) nem kell németül beszélnünk".
"Oroszországba azért megyek, hogy lerójam tisztelem a Csehszlovákia felszabadításában elesett 150 ezer szovjet katona előtt" - mondta a cseh államfő a Frekvence 1 rádióállomásnak adott interjújában.

Rajongók fogadták Harryt Ausztráliában

Publikálás dátuma
2015.04.06. 13:36
Forrás: Getty Images
Megérkezett Ausztráliába a brit trónörökös kisebbik fia. Harry herceg négy hétig szolgál az ausztrál védelmi erőknél. A 30 éves Harryt rajongók hada fogadta Canberrában, amikor megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját. „Éljenek a vörös hajúak!” – ezzel a felirattal üdvözölték Wales kapitányt, ahogy a négy hetes szolgálat alatt szólítani fogják a brit királyi család egyik legnépszerűbb tagját. 

Az ausztrál fegyveres erőknál közzétették, hogy Harryt úgy kezelik, mint egy átlagos katonát. Ehhez képest, számolt be róla a The Guardian, a herceget Sir Peter Cosgrove, Ausztrália brit főkormányzója, s Mark Binskin, a légierő marsallja fogadta. Károly herceg kisebbik fia II. Erzsébet királynőtől, a nagymamájától hozott levelet a marsallnak. A királynő a levélben reményét fejezte ki, hogy Harry herceg szolgálata tovább erősíti majd az ausztrál és a brit fegyveres erők közötti kapcsolatokat.

Harry tíz év után idén júniusban leszerel a brit fegyveres erőktől, egyelőre még nem döntötte el, utána mivel foglalkozik majd, de annyi bizonyos, hogy ahogy néhai édesanyja, Diana hercegné, jótékonysági, humanitárius feladatokat teljesít majd a jövőben is.

Tűzszünetet sürget a Vöröskereszt Jemenben

Két repülőgéppel segélyszállítmányt indított a Nemzetközi Vöröskereszt Jemenbe, ahhoz azonban, hogy a fővárosból, Szanaából el tudják juttatni a segélyt Adenbe, 24 órás tűzszünetre lenne szükség. ENSZ-források szerint az elmúlt két hét harcaiban már legalább 500 ember veszítette életét Jemenben.

A jemeni síita huszi lázadók letartóztatták egy szunnita iszlamista párt, a Muzulmán Testvériség jemeni ágának számító Islah több mint 120 tagját, köztük a párt két vezetőjét, Mohammed Kahtant és Hasszan al-Jerit – ezt a tömörülés vasárnap közleményben jelentette be. Az Islah párt támogatja a megbuktatott elnök hatalmának helyreállításáért fellépett, a síita huszik elleni légicsapásokat végrehajtó, Szaúd-Arábia vezette koalíciót.

A huszik tavaly szeptemberben vették be a jemeni fővárost, Szanaat, ezt követően az államfő, Abd Rabbo Manszúr Hadi Ádenbe, Jemen második legnagyobb városába menekült, majd nemrégiben Szaúd-Arábiában keresett menedéket. Ahmed Asiri szaúdi szóvivő vasárnap közölte, hogy a szaúdi gépek a huszik állásait és utánpótlás-útvonalait bombázták. A szaúdiak azzal vádolják a huszikat, hogy megpróbálnak elrejtőzni a civilek között. Hétvégén is intenzív harcok folytak Ádenben a lázadók és a Hadi elnökhöz hű erők között. A koalíciós erők légihídon dobtak le fegyvereket az elnököt támogató csapatoknak.

Az orosz külügyminisztérium a hétvégén „abszurdnak és felelőtlennek” nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint Moszkva fegyvereket szállít a huszi lázadóknak. Oroszország részt vett a Jemenben tartózkodó állampolgárai és más államok polgárainak evakuálásában, de nem avatkozik be a jemeni belső válságba, közölte Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő. Vasárnap érkezett meg Oroszországba a negyedik utasszállító gép, amely orosz, ukrán, üzbég, kubai és iraki állampolgárokat mentett ki a polgárháborúba süllyedt Jemenből. Ezt a moszkvai kormányzathoz közelálló RT hírtévé honlapja közölte.

Hét közben az ENSZ is kimenekítette alkalmazottait Jemenből, bezárták az Egyesült Államok, Törökország és Japán szanaai nagykövetségét is. Pakisztán vasárnap 170 állampolgárát szállította el Szanaából, korábban már 800-an távoztak. Kína, Egyiptom és Szudán is repülőt küldene saját állampolgárai kimenekítésére.