Előfizetés

Fa Nándor már egyedül halad a cél felé

Publikálás dátuma
2015.04.03. 16:38
Forrás: Facebook/Barcelona World Race
Körülbelül két hét múlva ér célba a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen Fa Nándor, aki az elmúlt napokban társa, Conrad Colman sérülése miatt egyedül irányította a Spirit of Hungaryt.

A magyar hajós pénteken reggel a fedélzeti videokonferencián keresztül adott interjúban elmondta: új-zélandi sporttársa vállsérülést szenvedett. Így újra szólóban vitorlázik, ez azonban nem zavarja, sőt, kifejezetten jól érzi magát, ugyanis a hajót is eredetileg így tervezte, s neki sem volt korábban társa. A vitorlás már elhagyta az Egyenlítőt, jelenleg az északi féltekén hajózik. Fa Nándor, aki nyolcadszor hajózott át az Egyenlítőn, jelezte, némi nehézséget okoz, hogy a víz rendkívül hínáros az időjárás pedig meleg, és a szél sem kedvező.

Fa Nándor beszélt a hajóról is, véleménye szerint a Spirit of Hungaryban komoly potenciál van, ezen a versenyen azonban még előjöttek a "gyermekbetegségek", de a szerkezeti és egyéb lehetőségek nagyon erősek, könnyen és jól vitorlázható. A magyar hajós beszámolójából kiderült, hogy a századik versenynaphoz közeledve hiányzik neki a szárazföld. Elmondta, Barcelonában ha kikötnek, egy étteremben, kellemes társaságban szeretne vacsorázni egy jót.

A Spirit of Hungary a hetedik helyen halad a versenyben, amelyet eddig három hajó fejezett be.

Duplázók európai klubja

Publikálás dátuma
2015.04.03. 07:54
A Bayern a 2013-as évhez hasonlóan idén is három trófeát nyerne FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/LENNART PREISS
A  bajnokságban listavezető Videoton egy lépéssel közelebb került a duplázáshoz azután, hogy szerdán kiverte a Magyar kupából a Pécset. A székesfehérvári együttesen kívül azonban még egy sor olyan csapat van Európában, amely vezeti hazája bajnokságát, s a kupa megnyerésére is jó esélye van. Összeállításunkban közülük szemezgettünk.

Barcelona

A katalánok tavaly minden fronton elbuktak. Idén ez másképpen alakulhat, hiszen a Király-kupában már a döntőben járnak a gránátvörös-kékek, ahol az Athletic Bilbao vár majd rájuk. A fináléig vezető úton többek között a Real Madridot is búcsúztató másik fővárosi gárdát, az Atléticót is kettős győzelemmel ejtették ki. A bajnokságban az El Clásico megnyerése után négy pontra növelte előnyét a Reallal szemben Luis Enrique gárdája, és a Bajnokok Ligájában is talpon van még, ahol a nyolc között a PSG vár majd rájuk. Így akár a triplázás is meglehet még.

Basel

Talán nem meglepő, hogy a svájci csapat hét ponttal vezeti hazája bajnokságát, így nagy eséllyel pályázik az újabb címvédésre. Az elmúlt öt szezonban letaszíthatatlan volt az alpesi ország pontvadászatának trónjáról. Ugyanez nem mondható el a Svájci Kupával kapcsolatban a Baselről, ahol legutóbb 2012-ben diadalmaskodtak. Azóta nem sikerült megnyernie azt a sorozatot, pedig az elmúlt két évben is döntőzhettek. Idén még csak a négy között járnak, de jövő héten újabb lépést tehetnek a felé, hogy a bajnokság mellett a kupát is elhódítsák.

Bayern München

A német sztáralakulatnak nem újdonság egy évben kupát és bajnoki címet nyerni. Lahmék tavaly és 2013-ban is elhódították a bajnoki serleget és a DFB-kupát, sőt két évvel ezelőtt a Bajnokok Ligájában is a csúcsra értek. A Bundesliga-elsőség nem jelenthet problémát, ugyanis a bajorok 10 ponttal előzik meg a Wolfsburg csapatát. A kupa negyeddöntőjében a Leverkusen lesz az ellenfele Schweinsteigeréknek. A BL-ben is már a legjobb nyolc között járnak, így az sincs kizárva, hogy a Bayern idén is felül a triciklire.

Bruges

A felsorolt gárdák közül az FC Bruges áll a legközelebb a duplázáshoz, mert az egykori legendás kapus, Michel Preud’homme által irányított alakulat a kupát már elhódította: a fináléban március 22-én 2-1-re verte az örök rivális Anderlechtet. A bajnokság megnyerése sem tűnik reménytelen feladatnak, sőt. Az együttes négy pontos előnnyel vezeti a tabellát a Gent és az Anderlecht előtt, így a hatcsapatos rájátszás biztos résztvevője. A gárda egyik motorja a kolumbiai Izquierdo, aki majdnem minden második meccsén betalált.

Juventus

A zebrák kicsit kilógnak az összeállításunkból, mert bár három sorozatban is versenyben vannak, de az Olasz Kupában az elődöntő első meccsén hazai közönség előtt 2-1-re kikaptak a Fiorentinától. A visszavágóra jövő héten kerül sor, ahol valószínűleg nem esnek kétségbe a Juve szurkolói, ha nem jutnak döntőbe, mert már megszokhatták 1995 óta - amikor utoljára hódították el a hazai kupa serlegét -, hogy nem nyernek ebben a sorozatban. Helyette viszont a bajnokságban magabiztosan vezetnek a Roma előtt 14 ponttal, továbbá na BL-negyeddöntőjében a meglepetéscsapat Monacót kapták, így még ott is van esély a jó szereplésre.

Olimpiakosz

Görögországban az lenne az igazi meglepetés, ha az Olimpiakosznak nem sikerülne a duplázás. Megyeri Balázs együttese ugyanis már 9 ponttal vezet a bajnokságban, s akár már a 31. fordulóban bajnokságot ünnepelhet. A kupában sem találhat igazi ellenfélre, különösen azután, hogy legnagyobb potenciális ellenfelei, a Panathinaikosz, a PAOK és az Aszterasz is kiesett. A két elődöntőt áprilisban rendezik meg az Apollón Szmirnisz ellen. A szakmai munkát a spanyol Michel januári menesztése óta a portugál Vítor Pereira irányítja.

Partizan Belgrád

Bár a belgrádi csapatnak minden esélye megvan a duplázásra, mégsem felhőtlen a boldogság a fekete-fehéreknél. Miután ugyanis a gárda a 2015-ös meccsei során hat pontot vesztett a bajnokikon, már csak két pont az előnye a városi rivális Crvena Zvezdával szemben. A klub vezetése tűzoltásként leváltotta az edzőt, Marko Nikolicot, s az 1994-ben a Kispest-Honvédnál szerepelt Zoran Milinkovicra, a Vozdovac trénerére bízta a csapatot. A bajnokságból még 10 forduló van hátra. A kupa elődöntőjének jövő heti visszavágója formalitás lesz, mert az első meccset 3-0-ra nyerte a Partizan a Jagodina ellen.

PSG

Ugyan a Paris-Saint Germain csak egy ponttal előzi meg a francia bajnokságban a Lyont, nehéz elképzelni, hogy ne a messze legjobb játékosállománnyal rendelkező fővárosiak nyerjék meg a bajnokságot. Laurent Blanc együttese ráadásul ha április 8-án a kupa elődöntőjében a tabellán 5. helyen álló St. Etienne-n is túljut, majdnem biztosra vehetjük, hogy dupláznia is sikerül, hiszen a fináléban vagy a másodosztályú Auxerre, vagy a középmezőnyben szerénykedő Guingamp lesz az ellenfél. A PSG-nél most mindenesetre a Barcelona elleni BL negyedöntő a legfőbb téma.

Salzburg

A kapus Gulácsi Pétert is a soraiban tudó Salzburg is jó úton halad afelé, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ismét két fronton diadalmaskodjon. Adolf Hütter legényei jelenleg hat ponttal vezetik a bajnokságot, míg az Osztrák Kupában a negyeddöntőnél járnak, ahol az Altach csapatával találkoznak. A triplázásra viszont nincs esély, ugyanis Gulácsiék búcsúztak az Európa Liga nyolcaddöntőjében. A spanyol Villarreal kettős győzelmet (2-1, 3-1) aratott a Salzburg felett.

Videoton

A Videoton szerda este 3-0-ra legyőzte idegenben a Pécs csapatát, ezzel kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe. A fehérvári együttesnek, így esélye nyílik a duplázásra, vagyis a bajnokság és a kupa megnyerésére. Az NB I-et magabiztosan vezeti a Vidi, kilenc fordulóval a vége előtt 10 pont az előnye a második helyezett MTK-val szemben, így vélhetően a bajnoki cím meglesz. A kupa már nehezebb feladatnak tűnik. A döntőbe jutásért a címvédő Újpest együttesével mérkőzik meg jövő szerdán. Duplázni még nem tudott a Videoton, legutóbb 2006-ban hódította el a Magyar Kupát, ám akkor harmadik helyen zárta az NB I-et.

És a többiek…
Steaua Bukarest (Románia)
Dinamo Zagreb (Horvátország)
Celtic (Skócia)
Dinamo Kijev (Ukrajna)
The New Saints (Wales)
Siroki Brijeg (Bosznia)
Trencin (Szlovákia)
Hibernians (Málta)
Maccabi Tel Aviv (Izrael)
Ludogorets (Bulgária)
Plzen (Csehország)
Skenderbeu (Albánia)
Legia Warszawa (Lengyelország)
Maribor (Szlovénia)



Csányi Sándor MLSZ-elnök marad

Publikálás dátuma
2015.04.03. 07:53
A szövetség éves közgyűlése. MTI Fotó: Illyés Tibor
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tegnapi küldöttközgyűlése újabb öt évre választotta meg elnöknek Csányi Sándort. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója - aki 2010 óta tölti be a posztot - egyedüli jelölt volt a posztra, s egyhangúlag támogatta a telki edzőközpontban tartott ülésen a 76-ból megjelent 61 küldött.

Az elnökségbe három új tagot választottak Nyilasi Tibor, Garancsi István és Török Gábor személyében. Ők Tarsoly Csaba, Vizi E. Szilveszter és Kovács Árpád helyére kerültek be. Csányi a szavazás előtti beszédében kiemelte, hogy 2010-ben egy veszteségesen működő MLSZ-t vett át, amelyet sikerült gazdaságilag stabilizálni, ennek eredményeként pedig a szervezet vagyona azóta hatszorosára, azaz 2,4 milliárd forintra nőtt, az előző évet pedig 388 milliós nyereséggel zárta.

Az elmúlt öt év egyik legnagyobb eredményeként azt említette, hogy a nyilvántartott játékosok száma 125 ezerről 215 ezerre, a csapatok száma pedig 7 ezerről 11 ezerre nőtt. Szintén sikerként emelte ki az infrastruktúrafejlesztést és a szurkolói kártya bevezetését is. Véleménye szerint zökkenőmentesebb általa a jegyvásárlás, amit a hétvégi válogatott meccs is bizonyított, viszont azt ugyanakkor elismerte, hogy a kártya bevezetésének kommunikációjában hibáztak, mert csak a biztonsági szempontokkal érveltek.

A sportvezető első ciklusa legnagyobb csalódásaként az utánpótlást említette, pedig szerinte ebbe a területbe fektetett a legtöbbet a szövetség, ehhez képest nincs jelentős előrelépés. A felnőtt válogatott teljesítményét összességében pozitívan értékelte.