Előfizetés

Magyar Kupa - Négy között az Újpest és a Videoton

 A címvédő Újpest és a Videoton biztosította helyét szerdán a legjobb négy között a labdarúgó Magyar Kupában.

A lila-fehérek a másodosztályú Gyirmót ellen az első félidőben eldöntötték a mérkőzés és a továbbjutás sorsát, míg a székesfehérváriak a Pécs ellenében mentek tovább kettős sikerrel.

Negyeddöntő, visszavágók:

Újpest FC-Gyirmót (II.) 4-0 (3-0)
Továbbjutott: az Újpest FC 4-0-ás összesítéssel.
PMFC-Matias - Videoton 0-3 (0-1)
Tj.: a Videoton kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

kedden játszották:
Csákvár (II.)-Ferencváros 0-5 (0-3)
Tj.: a Ferencváros kettős győzelemmel, 10-0-s összesítéssel.
Szolnoki MÁV FC (II.)-Kisvárda (II.) 1-1 (1-0)
Tj.: a Szolnok 4-2-es összesítéssel.

Az elődöntőben:
Újpest FC-Videoton, Ferencváros-Szolnok

Quaestor - Az Együtt az önkormányzatokat kérdezi

Az Együtt szerint Győr városának egymilliárd forintja, míg Vecsésnek 200 millió forintja került veszélybe a Quaestornál tartott állampapírjaik miatt. A győri önkormányzat szerint megvannak a város Quaestornál jegyzett államkötvényei.

Pataki Márton, az ellenzéki párt elnökségi tagja szerdán, Budapesten - Juhász Péterrel, az Együtt társelnökével közösen tartott sajtótájékoztatón - elmondta, ugyan nem törvénytelen, hogy állami, illetve önkormányzati szervezetek - a tranzakciók után jutalékot felszámoló - brókercégek szolgáltatásait vegyék igénybe az állampapír-vásárláshoz, az gazdálkodási és erkölcsi szempontból mégis megkérdőjelezhető, mivel az államkincstár ugyanezt a feladatot teljesen ingyenesen látja el.

Az Együtt önkormányzati képviselői ezért országszerte kérdéssel fordulnak a települések vezetőihez, hogy kiderítsék, hol vontak be brókercégeket az állampapír-vásárlásba - fejtette ki a politikus, aki Pintér Sándor belügyminisztert is hasonló vizsgálat lefolytatására szólította fel.
Pataki Márton közölte, ahol kiderül, hogy vagyonvesztés kísérte az ilyen befektetéseket, ott feljelentést tesznek a felelősökkel szemben.
Juhász Péter elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány egy hete nem tudja megnevezni azon minisztériumokat és más állami szervezeteket, amelyeknek befektetései voltak a brókerházaknál.

Az ellenzéki párt társelnöke a tájékoztatás hiányára hivatkozva vérlázító, cinikus hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már február 25-én felszólította a tárcákat a brókercégeknél tartott megtakarítások kivételére. Ez alapján pedig megállapítható, hogy a kormányfő "bennfentes kereskedésre bujtotta fel az alatta dolgozókat", ami miatt egyértelműen le kell mondania - fogalmazott.

Juhász Péter megkérdőjelezte annak a levélnek a valódiságát is, amelyet a kormány kedden tett közé. Az Együtt politikusa szerint a Tarsoly Csaba Quaester-vezető miniszterelnöknek írt leveleként bemutatott dokumentum hamisságára utal, hogy azon szerepel egy március 10-i érkeztetésről szól pecsét, amely azonban nem látható azon az elméletileg megegyező levélen, amelyet Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap vitt az ATV stúdiójába. Emellett józan paraszti ésszel az sem fogható fel, hogy a Népszava információi szerint Orbán Viktor már március 9-én, vagyis Tarsoly Csaba levelének hivatalos érkezése előtt egy nappal válaszolt a Quaestor tulajdonosának - fűzte hozzá.

Domanyik Eszter, a győri városháza szóvivője szerda este azt közölte az MTI-vel: január közepén vásároltak mintegy egymilliárd forintnyi államkötvényt a Quaestor Értékpapírkezelő Zrt.-n keresztül, a Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt. pedig március 11-én hivatalosan visszaigazolta, hogy az önkormányzat nevére szóló államkötvények tulajdonában vannak.
Hozzátette: a város kizárólag államilag garantált állampapírba fekteti azon, átmenetileg szabad pénzeszközét, amelyeket nem a számlavezető pénzintézete által vezetett számlán köt le. Győr nem rendelkezik vállalati kötvénnyel egyetlen brókercégnél sem - hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve, "a politikai pártok kizárólag önös politikai érdekeiket szem előtt tartva félretájékoztatják az embereket".