Előfizetés

Újabb Airbus-baleset: lecsúszott a futópályáról

Az Air Canada Torontóból Halifaxba tartó 624-es járata, egy Airbus A320-as landoláskor csúszott le a leszállópályáról - írja a 444.hu.

A gép komoly károkat szenvedett és kiütött pár távvezetéket is, de emberek nem estek áldozatául a balesetnek. A gépen 133 utas és 5 fős személyzet volt, többen megvágták magukat, mások sokkot kaptak, de súlyosabb vagy életveszélyes sérülést senki sem szenvedett. 

Forrás: 444.hu

Veszprém: SEHA rosszabb kézis végeredményt

Teljes magyar sikerrel zárult az idei SEHA Liga. Még a veszprémiek döntőbeli szereplése előtt nyilatkozott elégedetten a férfi kézilabda SEHA Liga eddigi fejlődéséről Mihajlo Mihajlovski ligaelnök. A szakember elmondta, a bajnokságban szereplő tíz csapattól, azok nemzeti szövetségeitől, valamint az európai szövetségtől (EHF) is pozitív kritikákat kaptak, amelyekre nagyon büszkék és így elégedettek lehetnek az eddig elvégzett munkával.

A ligaelnök szerint a Bajnokok Ligájában lassan véget ér a német és spanyol csapatok uralma és a közép-kelet európai térségbeli, azaz éppen a Ligában is érdekelt klubok vehetik át helyüket. Ennek egyik jele, hogy a Final Four három csapata, a Veszprém, a Zagreb és a Szkopje is negyeddöntős a BL-ben.

Mihajlovski elárulta, közel a megállapodás a névadó Gazprommal egy újabb, négyéves szerződés megkötéséről, ami biztonságot ad a folytatást illetően, valamint az idei szezonban a BL főtábláján szereplő török Besiktas is csatlakozna a regionális ligához, de a 2015/16-os kiírásról június 15-ig lesz döntés.

Tegnap sor került az idei szezon utolsó két meccsére. A bronztalálkozón az egyaránt BL-negyeddöntős horvát Zagreb és a macedón Vardar Szkopje feszült egymásnak. A végig nagy csatát vívó csapatok meccsét végül 26-23-ra a horvát csapat nyerte, ezzel harmadik helyen végzett a SEHA Ligában.

Ezt követően következett a Veszprémben zajló négyes döntő csúcstalálkozója. A hazai nézők által tüzelt és támogatott MKB-MVM Veszprém valami egészen extra játékkal lepte meg a fehérorosz Meskov Breszt gárdáját. Utóbbi tavaly is eljutott a fináléig, ám akkor nem sikerült az utolsó lépést megtenniük. Akárcsak most, ugyanis Mikler Roland remekül védett, a szélsők gólerősen játszottak, Nagy László igazi kapitányként fogta össze csapatát.

A veszprémiek végül 32-21-es győzelmet arattak, így a sorozatban idén debütáló Carlos Ortega együttese az első olyan csapat lett a SEHA Liga történetében, amely alapszakaszt és a Final Four-t is megnyerte. Erre mondják: SEHA rosszabb bemutatkozást…

Győré a Magyar Kupa
Sorozatban 11. alkalommal nyerte meg a női kézilabda Magyar Kupát a Győr, amely a tegnapi döntőben hazai pályán 29-23-ra legyőzte a második félidőben 12 percig gólképtelen Ferencvárost. A sikerrel az örökrangsorban az ETO beérte fővárosi riválisát, és már csak a Vasas van előttük 12 sikerrel.
„Fantasztikusan teljesítettek ma a lányok, nagyon elégedett vagyok mind a támadással, mind a védelemmel, de legfőképpen azzal a mindennapos kemény munkával, amelyet a csapat napról-napra végez. Azt hiszem, ma egy kicsit jól laktunk, a szezon első fontos pontjához érkeztünk, kicsit ünneplünk, aztán megyünk tovább az utunkon” – értékelte tanítványai teljesítményét a győriek mestere, Ambros Martín.
A Fradi trénere kicsit csalódott az ezüstérem, és a döntőbeli vereség miatt, ám lélekben már a bajnoki hajrára, valamint a KEK elődöntőjére készül. „A második játékrészben mutatott teljesítményünk megpecsételte a mérkőzést, sajnos sok olyan hibát vétettünk, amely végzetes volt. Mindenképpen többet vártam a csapattól, hiszen az elmúlt időszak jobb teljesítményre adott volna okot. A vereség ellenére mennünk kell tovább, fontos célok vannak még előttünk a szezonban” – jelentette ki Elek Gábor.
Török Bódog női Magyar Kupa
Döntő: Győri Audi ETO KC– FTC-Rail Cargo Hungaria 29-23
3. helyért: Érd–MTK Budapest 26-21