Jön a Veszprém–Zagreb

A PPD Zagreb játszik majd a házigazda Veszprémmel a férfi kézilabda SEHA Liga elődöntőjében, mivel legyőzte a Tatran Presovot. A regionális sorozat 2013-as horvát győztese simán verte szlovák ellenfelét, pedig az alapszakaszban az eperjesiek kétszer is megverték a zágrábiakat.

A játéknap másik mérkőzésén a Meskov Breszt érvényesítve a papírformát legyőzte a Nexe csapatát, így találkozhat a Vardar Szkopjével fináléba jutásért. A tavaly ezüstérmes fehérorosz csapat az első félidőben jórészt hátrányban volt, a szünetig azonban utolérte horvát ellenfelét. A második játékrészben aztán fokozatosan ellépett, és magabiztos győzelmet aratott, azzal együtt is, hogy a Nexe a végére négy gólra felzárkózott. A Meskov az alapszakaszban is mindkétszer nyert a horvátok ellen.

Megvan a BL-meccsek időpontja

Április 12-én kezdi meg negyeddöntős szereplését a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában az MKB-MVM Veszprém (17.30, Párizs) és a MOL-Pick Szeged is (19.30, Szeged). Az európai szövetség honlapján tegnap tette közzé, hogy a visszavágón a veszprémiek április 18-án fogadják a francia PSG-t (20.10), míg a Tisza-partiak április 19-én lépnek pályára a német kikötővárosban, Kielben (19.30). A meccseket élőben közvetíti a Digisport.

Eredmények, SEHA Liga
PPD Zagreb (horvát)-Tatran Presov (szlovák) 33-26
Meskov Breszt (fehérorosz)-RK Nexe (horvát) 28-24
Mai program, elődöntők
Vardar Szkopje (macedón) - Meskov Breszt (fehérorosz) 17.45 (élőben a Digisport1)
MKB-MVM Veszprém - PPD Zagreb (horvát) 20.15 (élőben a Digisport1)



Szerző
Frissítve: 2015.03.26. 20:39

Alonso, Bottas, Manor: igen

Publikálás dátuma
2015.03.27. 06:53
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MARK THOMPSON
Nagyon úgy tűnik, hogy Bernie Ecclestone és a teljes Formula 1 fellélegezhet, ugyanis a hétvégi Maláj Nagydíjon teljes lehet a mezőny. Egyrészt Fernando Alonso (McLaren) és Valtteri Bottas (Williams) visszatérése biztossá vált, miután mindketten átmentek az FIA ilyenkor kötelező orvosi vizsgálaton. Alonsónak a 2007-es Brazil Nagydíj óta ez lesz az első versenyhétvégéje a McLarennel – s a legelső a Hondával, míg Bottas is teljesítheti idei első futamát.

„Az FIA orvosi csapatának végső jóváhagyását követően örömmel jelentjük be, hogy Valtteri ezen a hétvégén visszaül az FW37-esbe a Maláj Nagydíjon” – állt a Williams közleményében. Ráadásul minden esély megvan arra, hogy ismét húsz autó álljon a rajtrácson, ugyanis a Manor pályára küldené végre az autóit Malajziában, azaz Roberto Merhi élete első, míg Will Stevens pályafutása második F1-esversenyét teljesítheti.

„Sepang mindig sajátos kihívásokat tartogat számunkra a hőség és a jól időzített záporok miatt, de már nagyon várjuk, hogy bemutatkozzon az autónk, valamint hogy a két új versenyzőnk is pályára gurulhasson” – jelentette ki John Booth, a Manor csapatfőnöke. A 2015-ös Maláj Nagydíj a mai szabadedzésekkel veszi kezdetét.

Szerző
Frissítve: 2015.03.26. 20:35

Magyar-görög:Vanczák is sérült, Szolnoki a keretben

Vanczák Vilmos, a magyar labdarúgó-válogatott védője sérülés miatt nem léphet pályára a görögök elleni vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőn.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja arról számolt be, hogy a svájci Sion légiósának vádlijában a Ferencváros elleni szerdai edzőmérkőzésen beszakadt egy izom, így a játékos nem állhat Dárdai Pál rendelkezésére. A szakember - akinek korábban Korcsmár Zsolt és Lovrencsics Gergő játékáról is le kellett mondania sérülés miatt - Vanczák helyére Szolnoki Rolandot, a Videoton futballistáját hívta be a keretbe.

Csütörtök délelőtt a szakember frissítő jellegű edzést vezényelt a keretnek, délután pedig taktikai elemzésre hívta össze a játékosokat. Az elméleti foglalkozáson külön megbeszélést tartottak a védőjátékosoknak, a középpályásoknak és a támadóknak, a stábtagok minden labdarúgóval átvették a vasárnapi feladatukat.

A vasárnapi összecsapás 20.45 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

Szerző