Előfizetés

Szegedé a 2019-es vb

Publikálás dátuma
2015.03.23. 06:53
Nemcsak a vízen, hanem a zöld asztalnál is a németek előtt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CAMERON SPENCE
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) igazgatótanácsa szombaton a marokkói Marrákesben tartott ülésén úgy döntött, Szegeden lesz a riói játékok után kezdődő olimpiai ciklus legfontosabb versenye, a 2019-es kvalifikációs világbajnokság.

„Kiélezett verseny volt, ezért hatalmas fegyvertény, hogy éppen az örök rivális Németországot sikerült legyőznünk” – mondta Baráth Etele, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke, aki maga prezentálta a pályázati anyagot. A németek legutóbb 2007-ben rendeztek olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, szemben a magyarok 2011-es házigazdaságával.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a csongrádi város nagyon szoros versenyben tudott győzni. Jelentkezett a rendezésre Duisburg, Moszkva és egy kanadai város is, de utóbbi kettő az erőviszonyok ismeretében az utolsó pillanatban visszalépett. Baráth szerint hihetetlen csapatmunka zajlott: az előkészületek során és Marokkóban is rengeteget segített Schmidt Gábor főtitkár, aki a 2006-os és a 2011-es világbajnokság szervezőbizottságát vezette, valamint Vékássy Bálint, aki az említett két vb versenyizgatója volt.

„A háttérben élveztük Vaskuti Istvánnak, az ICF első alelnökének támogatását is, aki nagyon sokat lobbizott az igazgatótanácson belül azért, hogy révbe érjen a magyar kandidálás. A legfontosabb, hogy ezzel a döntéssel az ICF újra elismerte, hogy Magyarország vezető nagyhatalom a gyorsasági szakágban, ez pedig a kiváló versenyzőinknek, a sok-sok ezer magyar szurkolónak, valamint a kormányzatnak köszönhető” – mondta a sportvezető.

A Magyar Közlöny február végén megírta, hogy a rendezési jog elnyerése esetén a kormány az MKKSZ-nek a vb megvalósítására már 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is biztosítja a szükséges forrást, konkrétan a rendezési költségekre pedig 2018-ban 160 millió forint, 2019-ben 633 millió forint állami támogatást nyújt majd. A legutóbbi szegedi világbajnokságon, 2011-ben a magyarok 6 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzéremmel az összesített éremtáblázat második helyén végeztek, csupán egy ezüsttel lemaradva a németektől. Az idei olimpiai kvalifikációs vb-nek Milánó adhat otthont.

Férfi kézilabda BL - Nagy bravúrral negyeddöntős a Szeged

Publikálás dátuma
2015.03.22. 20:51
Balogh Zsolt (j) és Uwe Gensheimer MTI Fotó: Kovács Anikó
Nagy bravúrt vitt véghez a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata azzal, hogy kettős győzelemmel búcsúztatta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a világ legerősebb pontvadászatában, a német Bundesligában az aranyéremért hajtó Rhein-Neckar Löwent.

Az MKB-MVM Veszprém már szombaton kivívta a továbbjutást, így a keddi, bécsi sorsoláson akár össze is kerülhet a két magyar együttes.

Balogh Zsolt (j) és Uwe Gensheimer MTI Fotó: Kovács Anikó

Balogh Zsolt (j) és Uwe Gensheimer MTI Fotó: Kovács Anikó

Férfi BL, nyolcaddöntő, visszavágó:
MOL-Pick Szeged - Rhein-Neckar Löwen (német) 31-29 (16-13)

gól: Bombac 9/4, Balogh 8/1, Källman 3, Vranjes 3, Robledo 3, Parrondo 2, Ilyés 1, Ancsin 1, Zubai 1 

A legjobb RN-góldobó: Gensheimer 11

Továbbjutott: a Szeged, kettős győzelemmel, 65-59-es összesítéssel.

A mannheimi összecsapáson szinte végig remekelt a Tisza-parti együttest, és 34-30-ra nyert. A szegedi visszavágón a vendégek megpróbálták gyorsítani a játékot, ráadásul rendkívül agresszívan védekeztek, így a 10. percben már 7-4-re vezettek. Balogh és Källman találataival előbb egyenlített, majd emberelőnyben a vezetést is átvette a Szeged. Csakhogy a házigazda is megfogyatkozott, ekkor a Rhein-Neckar fordított. Vranjes - aki az első felvonáson eltiltása miatt hiányzott - góllal mutatkozott be, erre időt kértek a mannheimiek. A Szeged azonban lendületben maradt, főleg Balogh volt elemében, és a szünetre - mivel a Löwen hét percig nem talált be - tovább nőtt az előny.

A második játékrész elején Parrondo - az első meccs egyik hőse - büntetőt rontott, az őrült rohanásban lévő vendégek pedig a 37. percben megint utolérték (18-18), majd "e is hagyták" riválisukat (18-19). Időt kért a Tisza-parti alakulat, amelyet spanyol kapusa, Sierra lendített át a holtponton nagyszerű védéseivel. Ezt követően sorozatban négyszer talált be a Szeged, és kétgólos előnyre (23-21) tett szert. 

A folytatásban felváltva potyogtak a gólok, ami a hazaiaknak kedvezett. Az 54. percben, 27-25-nél, azaz összesítésben mínusz hatgólos hátrányánál még egyszer időt kért a német gárda, hátha sikerül feltámadnia, de rengeteget hibázott, így nem volt esélye. A tavaly EHF Kupát nyert szegediek célja az volt, hogy a nyolc közé kerüljenek a BL-ben, azonban a nyolcaddöntőben mutatott játék alapján merészebb álmokat is szövögethetnek. Ezzel az is eldőlt, hogy egyedül Magyarország ad két csapatot a negyeddöntőbe.

Korábban:

Kolding (dán)-RK Zagreb (horvát) 23-21 (11-9)

Tj.: Zagreb, 43-40-es összesítéssel.
PSG (francia)-Dunkerque (francia) 23-22 (15-15)
Tj.: a PSG kettős győzelemmel, 46-43-as összesítéssel

Később:

Barcelona (spanyol)-Aalborg (dán) 18.50 (31-11) 
THW Kiel (német) - Flensburg-Handewitt (német) 19.30 (30-21)

Szombaton játszották:

MKB-MVM Veszprém - La Rioja (spanyol) 37-31 (18-15)
Tj.: a Veszprém, kettős győzelemmel, 68-54-es összesítéssel.

Kielce (lengyel)-Montpellier (francia) 31-33 (14-15)
Tj.: a Kielce, 60-58-as összesítéssel.

Vardar Szkopje (macedón)-Wisla Plock (lengyel) 31-20 (14-10)

Tj.: Szkopje, 57-52-es összesítéssel.

Labdarúgó NB I - Ferencváros lendületben

A Ferencváros hazai környezetben 2-0-ra nyert az MTK ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának vasárnapi rangadóján.

Thomas Doll együttese ezzel 11 mérkőzésesre nyújtotta veretlenségi sorozatát, ráadásul egy pontra megközelítette a tabella második helyén álló kék-fehéreket. Ez volt a 206. bajnoki örökrangadó, a zöld-fehérek 84. alkalommal diadalmaskodtak, korábban 46 döntetlen mellett 76 MTK-siker született.

OTP Bank Liga, 21. forduló:
Ferencváros-MTK Budapest 2-0 (1-0)

Groupama Aréna, 8973 néző, v.: Erdős

gólszerzők: Mateos (36., 11-esből), Busai (89.)

sárga lap: Lamah (40.), Gera (76.), Mateos (90.), illetve Vass Á. (31.), Baki (35.), Vadnai (58.)

Ferencváros:

Dibusz - Dilaver, Nalepa, Mateos, Ramírez - Gera, Somália - Lamah (Gyömbér, 86.), Hajnal (Busai, 74.), Varga - Lauth (Böde, 69.)

MTK Budapest:

Hegedüs - Nagy T., Baki, Thiam, Vadnai - Vass Á., Pölöskei - Horváth Zs., Kanta, Csiki (Bese, a szünetben) - Torghelle

Hatalmas lendülettel kezdett a Ferencváros, a vendégek csak Hegedüs kapus bravúrjainak köszönhetően úszták meg kapott gól nélkül az első negyedóra zöld-fehér rohamait. A folytatásban is Thomas Doll tanítványai irányították az összecsapást, s végül a félidő hajrájában Mateos büntetőjével meg is szerezték a vezetést. A spanyol védő az örökrangadók történetének 400. ferencvárosi gólját szerezte. A fordulást követően az MTK megpróbált változtatni, de hiába birtokolta többet a labdát, mint az első negyvenöt percben, nem tudott helyzetet kialakítani. A Ferencváros rendkívül magabiztosan őrizte előnyét - ráadásul a 89. percben a csereként beállt Busai is betalált -, így megérdemelten diadalmaskodott. A zöld-fehérek sorozatban ötödik bajnokijukat "hozták le" kapott gól nélkül.