Egy nem létezett szerződés

Amikor Szijjártó Péter a Mandiner hírportálon csütörtöki keltezéssel megjelent interjúját adta, úgy beszélt, mintha még nem tudta volna, hogy az Euroatom – illetve az Európai Unió Bizottsága – gyakorlatilag leállította a paksi erőmű bővítését, mert kifogásolja a fűtőanyag-beszállítás orosz monopóliumát. Estére azonban a Financial Times beszámolt erről a fejleményről, és bár a kormányszóvivő gyorsan cáfolta, hogy az meghiúsítaná az új blokkok felépítését, nem kétséges: a most kialakult zsákutcából sem egyszerű, sem olcsó nem lesz kijutni. A fűtőelemek kérdésén kívül ugyanis az unió vizsgálja az orosz-magyar szerződés más pontjait is, és ebből még jócskán származhatnak bonyodalmak. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a Roszatommal kötött megállapodás lényeges pontjainak titkossága eleddig elfedte a hazai közvélemény elől azokat a valószínűsíthető problémákat, amelyek csak ezután kerülnek majd nyilvánosságra - hiszen Brüsszel már korában világossá tette: csak a dokumentáció teljes ismeretében adja jóváhagyását az üzlethez.

A külügyminiszter ehhez képest ezt mondja az interjúban: „Mindig ellenezni fogjuk azt, ha kihagyják a magyar nyilvánosságot a döntésekből”. Itt az olvasó szeme elkerekedik, és erős kísértést érez, hogy többé Szijjártó egyetlen szavára se legyen kíváncsi. Pedig igazán nagy kár volna kihagyni a folytatást. Ugyanis a következő kérdésre – hogy tudniillik tavaly januárban, amikor a paksi bővítésről döntöttek, vajon nem hagyták-e ki a nyilvánosságot –, a tárcavezető emelt fővel azt válaszolja, a kormány igenis a parlament elé terjesztette a szerződést. „Miután már megállapodtak az oroszokkal.” – jegyzi meg az interjúkészítő Stumpf András. És mit felel erre Szijjártó? „Nem létező megállapodást nehéz lett volna a nyilvánosság elé tárni.”

Ilyenkor szokás azt mondani: no comment. De noha a fokozhatatlan miniszteri cinizmus csakugyan elveszi az ember kedvét az ilyesféle abszurditás boncolgatásától, tegyük fel, hogy nem mindenki emlékszik vissza, miként történt a „nem létező” megállapodás nyélbeütése. Orbán Viktor egyszer csak elutazott Moszkvába, majd meglepetésként hazahozta a paksi bővítés kormányközi egyezményét; mint megtudtuk, az „évszázad üzletét”. Csak éppen a bombaelőny részleteiről nem tudtunk semmit, noha nem akármilyen árút vásároltunk az orosz piacon. És a parlament sem tudott többet, amikor szavazásra került a sor - a Fidesz képviselőinek sem volt fogalmuk róla, milyen paramétereket fogadnak el. Mert vagy nem voltak hatástanulmányok, vagy senki sem ismerhette meg azokat.

De most azt állítani, hogy mielőtt a miniszterelnök megkötötte Putyinnal a kontraktust, nem is volt mit a hazai nyilvánosság elé tárni – nos, ez vagy súlyos hazugság, vagy valami mértéktelen felelőtlenség beismerése. Lehetséges, hogy a magyar kormányfő úgy utazik Moszkvába egy ekkora horderejű politikai és gazdasági elkötelezettség vállalására, hogy ne volna birtokában a szerződés legkényesebb tartalmainak is? Elképzelhető, hogy ott helyben improvizálták volna a megállapodás részleteit? Márpedig, ha nem így volt, akkor már jóval az aláírás előtt léteznie kellett egy pontos szerződésszövegnek, amelyet nyilvánosságra lehetett és kellett volna hozni. De ezt nemhogy akkor nem tették meg, hanem később, a parlament előtt sem; most pedig harminc évre titkosították a dokumentációt. Persze, a minden rendű-rangú kormánykorifeusok tagadásban vannak: váltig hajtogatják, hogy csupán a nemzetbiztonság szempontjából érzékeny részek kerülnek a titokkörbe. Az elfogadott törvény azonban nem ezt mondja. Valójában olyan tetszés szerint tágítható gumifogalmakkal kodifikálták, hogy a titkosítás bármire érvényesíthető legyen.

És akkor Szijjártó Péter arról delirál, hogy „mindig ellenezni fogjuk azt, ha kihagyják a magyar nyilvánosságot a döntésekből”. Ráadásul ez a megfogalmazás egyszerűen értelmezhetetlen – mert ugyan kivel szemben kellene ellenezniük a nyilvánosság kizárását? Hiszen saját döntéseiket csak önmaguk kezelhetik, vagyis eltitkolni is egyedül ők képesek azokat. Sem a szakmai, sem a tágabb közvéleményt nem tájékoztatják a szándékaikról, nem tartanak igényt senki véleményére - és persze úgy tűnik, többnyire maguk a döntéshozók sincsenek birtokában a szükséges adatok és szempontok teljes körének. Nyilvánvalóan azért, mert mérlegelési feladatuk sincs – a legfelső politikai akaratot követik, minden érdemi beleszólás lehetősége nélkül.

Történetesen a paksi atomerőmű bővítésének racionalitása a majdani kétséges energiaáraktól kezdve a műszaki megoldásokkal szemben támasztott kételyekig számtalan hivatkozással megkérdőjelezhető. De nem utolsó sorban azoknak a csapdáknak a költségvonzatával, amelyeket éppen a nyilvánosság számára megismerhetetlen szerződések rejtenek. Ha például a fűtőelemek beszállításának diverzifikálását kell megoldani – ami egyébként éppen a nemzetbiztonsági rizikót csökkentené -, az a tervezetthez mérten egyelőre szinte felbecsülhetetlen pluszkiadással jár.

Egyszóval most - legalábbis a nyilvánosság számára váratlanul - olyan helyzet állt elő, amelyben újragombolandó az egész kabát. A társadalomnak joga van számot vetnie minden józan számítással, és nem fogadhatja el többé azt a titkosítási gyakorlatot, amivel a kormány továbbra is kibújna a nyílt felelősségvállalás alól.

Szerző
Mészáros Tamás publicista

Kabaré

Szóljon már valaki a hatalom birtokosainak, hogy vegyék észre magukat. Ne másokra mutogassanak, amikor bajt észlelnek. De ami még fontosabb: ne csináljanak állandóan bajt. És legyenek tisztában azzal is, hogy amit művelnek, az nem csupán róluk állít ki (nem túl kedvező) bizonyítványt, hanem az egész országnak rossz. Vagyis végső soron - a mostanában divatos kifejezéssel élve - a keményen dolgozó emberek szívják meg a hibáikat.

Azt mondja Majtényi László a vele készült (és a 12. oldalon olvasható) interjúban, hogy ami itt megy, az kabaré. És mintha a vezető kormánypárt emberei és szervezetei az utóbbi 24 órában ezt az állítást igyekeznének vállvetve igazolni.

Elég baj az is, hogy Brüsszel két ügyben is beintett a magyar kormánynak. Előbb - példátlan szankcióval - felfüggesztette a reklámadó alkalmazását. Mivel úgy ítélték meg, hogy netán uniós jogokat sérthet. És nem hajlandók megvárni, amíg a budapesti illetékesek - többszöri ígéretük nyomán - végre hajlandók megváltoztatni a törvényt. Aztán kiderült az is, hogy Paks-2 terveiben is hibát találtak. Helytelenítik ugyanis, hogy Magyarország kizárólag Oroszországtól akarja beszerezni a fűtőelemeket. Ez a döntés már a múlt héten megszületett, a magyar uniós biztos, Navracsics Tibor tudott is róla, tehát megerősítette az értesülést, amely egyébként a tekintélyes Financial Times-ban jelent meg.

Minderre persze mondani kellett valamit. Mégpedig úgy, hogy kisebbítsék a brüsszeli döntéseket, éreztessék a lakossággal, hogy urai a helyzetnek, továbbá hogy a nyilatkozat megfeleljen a kedves vezető magas kívánalmainak és iránymutatásainak is. Ez kétségkívül embert próbáló feladat, még ha arról nincs is szó, hogy az igazságnak legalább egy része is fellelhető legyen a kommentárokban. Ezek után például a paksi botrányt egy államtitkár azonnal letagadta, a kormányszóvivő pedig cáfolta. Közben azonban Lázár János főminiszter elismerte, hogy történt valami, de jelezte, hogy nincs baj, hiszen mindkét ügyben - tehát a reklámadóról is - bőszen egyeztetnek az unióval. Ez utóbbi állítása egyúttal azt is jelenti, hogy Brüsszel ezt a konzultálgatást nem tartotta elegendőnek, miután mindkét esetben szükségesnek tartotta, hogy lépjen, vagy legalább állást foglaljon.

A reagálások csúcsát ezúttal is a Fidesz érte el, miután közleményükben - szokásuk szerint - az egész botrányt igyekeztek a baloldal nyakába varrni. Mondván, hátba támadják Magyarországot, továbbá a nemzeti érdekek ellen küzdenek és főleg mert kárörvendtek. A baloldal kétségkívül hálás lehet a kormánypártnak, hiszen állandóan piedesztálra emeli és a jelenlegi erejénél sokkal nagyobbat tulajdonít neki. Az pedig, hogy azt sugallják, Brüsszel már megint a gonosz nemzetellenesek hatására döntött úgy ahogy, már valóban a kabaré kategóriája.

Bizony, nagyon igaza volt a kedves vezetőnek, amikor néhány napja azzal szórakoztatta a külképviselet-vezetőket, hogy önálló külpolitikát folytatni sokszor kényelmetlen. Talán észre kellene már venni, hogy Magyarország az unióhoz tartozik és ez nem csak azt jelenti, hogy annyi pénzt szerez Brüsszeltől, amennyit csak tud. Esetleg mérsékelni lehetne az unortodox lépéseket, a pávatáncot, a szabadságharcot, mindent, ami az utóbbi években csak kárt okozott az országnak. Talán nem kellene hülyének nézni sem az uniót és tagállamait, sem a magyar közvéleményt.

Meglehet, egyszerre ez túl sok kívánság. Maradjunk annyiban: vegyék már észre magukat.

Szerző
Sebes György

Kapuzárási pánik

Az üzletek vasárnapi kapuját a KDNP lábacskáival úgy berúgta a kormány, hogy az csak úgy döngött. (Ha a kutyafarok „csóválódásáról” beszélünk, azt is a kutyára „kenjük”.) Ettől aztán valamennyi érintettet elfogta a pánik.

Leginkább maguk az üzletek kezdtek el pánikolni, és az ilyen esetben szokásos reakcióval válaszoltak. Az első a siránkozás volt: majd boltokat kell bezárni, alkalmazottakat utcára tenni, aztán következett a második fázis, a kiskapuk keresése. Ebben mi magyarok utolérhetetlenül tehetségesek vagyunk. Igaz, hogy a leginkább érintett nagy üzletláncok tulajdonosai a Lajtán túl laknak, de az itteni embereiket nem kell félteni. Nekem leginkább annak a cégnek a reakciója tetszett, amelyik a gordiuszi megoldást választva, az utcákat járó autóinak sofőrjeit egyéni vállalkozóvá tette, ettől a hűtőkocsik „családi boltokká” avanzsáltak, amelyekben vasárnap a „tulajdonos személyesen dolgozik”. A másik megoldás is jól indult: az élelmiszerlánc boltokat nyitott a benzinkutaknál, ahol akár éjjel-nappal nyitva lehetett volna…

Na de ettől már a kormány is pánikba esett. Rá kellett jönnie, hogy ha nem vigyázz, hülyét csinál magából, aztán egy szép vasárnapon azt veszi észre, hogy a boltok nyitva vannak, mi vásárlók pedig hússal-kenyérrel-zöldséggel megpakolt szatyrokkal rohangálunk, ahelyett, hogy a templomban ájtatoskodnánk. Olyan jogszabály-alkotási kapkodás kezdődött erre, amilyenre legutóbb csak a "gránitszilárdságú" toldozása-foldozása esetében láttunk példát.

Bevallom, engem, megszállott vasárnapi bevásárlót is elkapott a pánik. Megint úgy szóltak bele az életembe, hogy a kutya(farka) sem kérdezte meg, mit gondolok erről az egészről.

Szerző
Somfai Péter