Előfizetés

Újabb botrány a Secret Service-nél

Vizsgálatot indított az amerikai belbiztonsági minisztérium az elnök biztonságáért felelős Secret Service két vezető beosztású ügynöke ellen, akiket azzal vádolnak, hogy gépkocsival nekihajtottak a Fehér Ház egyik biztonsági sorompójának - közölte helyi idő szerint szerda este az amerikai média.

Robert Hoback, a Secret Service szóvivője közölte, hogy az incidens március 4-én történt. Joseph Clancy, a szolgálat újonnan kinevezett vezetője a belbiztonsági minisztérium főfelügyelőjének hivatalát kérte fel a vizsgálat lefolytatására.
Az esetről elsőként beszámoló The Washington Post azt állította, hogy az ügynökök egy átitalozott éjszaka után törték össze autójukat az elnöki rezidenciánál. A lap szerint az egyik közülük Mark Connolly, az elnök személyes testőrségének második embere, másik pedig George Ogilvie, a washingtoni területi iroda egyik vezetője.

Hoback, aki nem nevezte meg az ügynököket, annyit mondott, hogy az érintetteket nem vezetői és nem operatív beosztásba helyezték át.
"Az a tény, hogy az esemény részesei vezetői szintű ügynökök voltak, nem csak kínos, de az ítélőképesség egyértelmű hiányára is rávilágított egy potenciálisan veszélyes helyzetben" - írta közös közleményben Jason Chaffetz, a képviselőház felügyelet és kormányzati reform ügyében illetékes bizottságának elnöke és Elijah Cummings, a testület rangidős demokrata tagja.

Az elmúlt fél évben a Secret Service számos vezetőjét lecserélték. Joseph Clancy, aki korábban 27 évet szolgált a szolgálat kötelékében, megbízottként októberben vette át a szervezet igazgatását, majd február 17-én annak ellenére kapta meg a végleges kinevezését az elnöktől, hogy egy független testület azt javasolta: kívülről hozzanak új vezetőt.

Clancy elődje, Julia Pierson - az első nő ezen a poszton - azért kényszerült lemondani, mert a szolgálat munkájában több botrányos hiányosságra derült fény, továbbá egy veterán katona, Omar Gonzalez szeptember 19-én egy bicskával a zsebében be tudott jutni a Fehér Házba.

Január 26-ra virradóra a fehér házi komplexum területén egy DJI Phantom márkájú, 1,27 kilogrammos kvadkopter ütközött fának és zuhant le. A szerkezet a Secret Service szerint véletlenül repült át az kerítésen, miután irányítója elvesztette felette az ellenőrzést.
A Fehér Ház kerítésén egyébként az elmúlt öt év alatt több mint negyvenen másztak át, közülük négyen tavaly.

Lemondott a rasszizmussal vádolt városvezetés

Lemondott tisztségéről a Missouri állambeli Ferguson város rasszizmussal megvádolt, 2007 óta hivatalban lévő polgármestere, John Shaw és Thomas Jackson rendőrfőnök. A polgármester lemondását a városi tanács egyhangúlag elfogadta. A vádat az amerikai igazságügyi minisztérium fogalmazta meg. 

A volt rendőrségi vezető lemondó levelét a St Louis Post-Dispatch című helyi újságban adta közzé, jelentette az AFP hírügynökség. Jackson úgy fogalmazott, „megtiszteltetés volt számára a várost szolgálni.” Lemondása annak az egy hete nyilvánosságra hozott igazságügyi minisztériumi jelentésnek a következménye, amely feltárta a fergusoni rendőrség rasszista viszonyulását. Fergusonban tavaly nyár óta, amikor egy fehér rendőr, Darren Wilson lelőtte a fegyvertelen színes bőrű fiatalembert, Michael Brownt, többször zavargásokra került sor, amelyek során helyi lakosság a rendőrség viszonyulását bírálta.

A jelentés következtében eddig hat személy veszítette el hivatalát – egy személyt elbocsátottak, öten lemondtak. Eric Holder igazságügyi miniszter bejelentette, az illegális módszerek alkalmazása és a napvilágra került rasszista belső levelezések miatt a fergusoni rendőrséget átszervezik.

Újabb magyar-román csörte – Bukarest tiltakozik

Elfogadhatatlannak nevezte a román külügyminisztérium, hogy a március 10-i budapesti Hősök terén rendezett megemlékezésen Romániát a 21. századi Európai Uniója Iszlám Államának nevezte az egyik szervező. 

A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság mintegy ötszáz ember részvételével megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén kedd este, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján. György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában, és a hatóságok igyekeznek tönkretenni épített kulturális örökségüket. Úgy fogalmazott, hogy „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama”, mert szerinte döntéseikkel hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánításai és a nemzeti identitáshoz való jog. A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról. A megemlékezésen azért is tiltakoztak, mert Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem engedélyezte a Székely Nemzeti Tanács Marosvásárhelyre tervezett felvonulását, csupán egy megemlékezést a székely vértanúk emlékművénél.

A román külügy szerint a budapesti megnyilatkozás nemcsak elfogadhatatlan, az európai szellemiségnek is ellent mond.

A magyar-román államközi viszony az Orbán-kormány hivatalba lépése óta rendkívül fagyossá vált, ezt maga a miniszterelnök és Szíjjártó Péter külügyminiszter is megerősítette egy-egy háttérbeszélgetésen.