Előfizetés

Áll a bál Ronaldóéknál

R.T.
Publikálás dátuma
2015.03.12. 06:53
Huntelaar mindent megtett, ám két gólja is kevés volt a gelsenkircheniek nagy bravúrjához FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ALEX GRIM
A győzelmet, mint tudjuk, nem kell magyarázni. A labdarúgó Bajnokok Ligájából negyeddöntőjébe való továbbjutást azonban a Real Madrid esetében mindenképpen. Arra ugyanis senki sem számított, hogy a gelsenkircheni biztos, 2-0-s idegenbeli győzelem után otthon az utolsó pillanatig rettegnie kell a királyi gárdának a továbbjutás miatt.

A vendég Schalke minden mutatóban felülmúlta a hazaiakat, akik a meccs egyes szakaszaiban mintha nem lettek volna a pályán. Marcelo ugyan a magasba emelte a karját a hármas sípszó után, amikor kiderült, hogy a német alakulat „csak” 4-3-ra nyert Madridban, ami még Ronaldóék továbbjutását jelentette, de ez a gesztus is mindent elárul a Real jelenlegi helyzetéről: már egy hazai vereségnek is örülni kell. A szurkolók lelkesedése azonban elmaradt.

Fülsiketítő füttyszóval fogadták kedvenceik újabb szégyenteljes produkcióját. Még a hétvégi bukást sem emésztették meg: a Bilbao elleni idegenbeli vereség után a madridiak a tabella második helyére szorultak, s épp a nagy rivális Barcelonának kellett átadniuk az első helyet.

Ami a mérkőzés alakulását illeti, a Schalke Fuchs révén szerezte meg a vezetést, amit Ronaldo kiegyenlített. A 40. percben Huntelaar ismét vezetést szerzett a vendégeknek, de Ronaldo újabb gólt fejelt. A második félidő elején aztán úgy tűnt, helyreáll a világ rendje, mert Benzema már a Realt juttatta előnyhöz.

Négy perc múlva azonban Sane egyenlített, majd Huntelaar ismét a vendégeket juttatta előnyhöz (3-4), így Roberto Di Matteo együttese egy találatra került a továbbjutástól. Bár két nagy helyzet is adódott Huntelaarék előtt, a csereként beállt 19 éves német utánpótlás-válogatott, Sane a meccs hőse lehetett volna, Real nagy szerencséjére már nem tudott újabb gólt szerezni a Schalke.

Mindig bebizonyosodik, a Real Madrid Ronaldóról szól. Akár jól játszik, akár nem. Ha igen, ünneplik, hiszen újabb gólrekordokat állít fel, ha nem, azt találgatják, miért nem ment neki. Ezúttal ő volt a pozitív és a negatív hős is. Megszerezte 78. nemzetközi gólját, amire még Raúl és Messi sem volt képes, a BL-ben pedig 75 találatnál jár, s ezzel beállította Messi rekordját. A 2014-2015-ös idényben mindketten 41 találatnál járnak.

A szurkolók azonban nem voltak elragadtatva az újabb rekordoktól. Ronaldo annyira megsértődött a nézők lefújás utáni reakcióján, hogy egyből be akart menni az öltözőbe, láthatóan nagyon feldúlt állapotban. Aztán csak Casillas hívó szavára tért vissza a gyepre, hogy együttesen mondjanak köszönetet a szurkolóknak, a portugál arcára azonban nem az volt írva, hogy nagyon hálás lenne a biztatásért. A kamerák azt is megörökítették, hogy még a Schalke vezetésénél ezt súgta Benzemának: „szégyen”. Hogy sajátjai játékára értette-e, vagy a szurkolókra, ez már sosem derül ki.

Ronaldótól, legalábbis biztosan nem tudhatjuk meg. A lefújás után ugyanis bejelentette, az idei szezon végéig nem hajlandó több nyilatkozatot adni az újságíróknak. Az internetes reakciókból ítélve a szurkolók nagyon nem értettek egyet ezzel a döntéssel. A goal.com olvasóinak 34,28 százaléka szerint Carlo Ancelottinak a Real következő meccsén kispadra kell ültetnie a sértődős sztárt.

Ezzel a 25,95 százalékot elért Bale-t is maga mögé utasította, pedig a walesi tényleg teljesen formán kívül játszik hetek óta. Ám nemcsak ő. Varane, Arbeloa és Khedira ismét igen gyenge napot fogott ki. Az egyedüli pozitívum, hogy Modric az 58. percben visszatérhetett hosszú sérülése után.

A BL keddi játéknapjának másik keddi nyolcaddöntőjén a 2004-es BL-győztes FC Porto magabiztosan jutott tovább a Videoton korábbi trénere, Paulo Sousa által irányított svájci Basel ellen. A hazaiak góljait Brahimi, Herrera, Casemiro és Aboubakar szerezte. Ezzel 5-1-es összesítéssel kerültek tovább a portugálok. A Porto mexikói középpályása, Hector Herrera, azt közölte, céljuk a BL döntőjébe való bekerülés.

BL-nyolcaddöntő, visszavágók
Kedd
Real Madrid-Schalke 2-0, 3-4
Porto-Basel 1-1, 4-0
Szerda
Chelsea-PSG 1-1, lapzártánk után
Bayern München-Sahtar Donyeck 0-0, lapzártánk után

Radnóti-emlékszobát avattak Újlipótvárosban

Publikálás dátuma
2015.03.12. 06:45
Az emlékszobát a Radnóti házaspár hagyatékából rendezték be FOTÓ: TÓTH GERGŐ
"Radnótiné belépett a szobába és rátette a kávét egy régi, értékes kéziratra, amelyet éppen vizsgálgattam. Megrökönyödésemre könnyedén válaszolt: ez csak papír" – emlékezett vissza egy találkozásukra Tóth József.

A XIII. kerület polgármestere a Radnóti Miklós Művelődési Központban (RaM) helyet kapó Radnóti Emlékszoba átadásán mondott beszédében kiemelte: a szoba lehetőséget enged arra, hogy bepillantást nyerhessünk a Radnóti házaspár otthonába. A tavaly elhunyt Gyarmati Fanni, aki annyira elzárkózott a nyilvánosságtól, hogy egyenesen kegyeletsértőnek tartotta az őt és férjét ábrázoló szegedi szobrot, úgy rendelkezett: halála után kiadhatják Naplóját és egyéb hagyatékát, férjének kéziratait pedig a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta.

A szoba létrejöttét Radnótiné örököse és unokahúga, Vári Györgyné Milch Hermina kezdeményezte, aki 2014 augusztusában ajándékozta a XIII. kerületi önkormányzatnak Gyarmati Fanni hagyatékát. Valamennyi átvett tárgy az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteménybe került, majd az önkormányzat támogatásával restaurálták őket. Ezekből készült el a RaM aulájában található szoba, amelynek célja élethűen rekonstruálni az eredeti lakrészt és annak berendezését, vagy, ahogy a polgármester fogalmazott: "egy olyan szoba, amelyben visszatükröződik az akkori világ".

"Ez a szoba ad igazán értelmet a RaM-nak" – hangsúlyozta Ferencz Győző, a Radnóti-hagyaték gondozója és az emlékszoba szakmai kurátora. Hozzátette: "a költő lakását így egy más szellemi területre emelték; kultuszhellyé vált". Ferencz kiemelte, hogy a rekonstrukció legfőbb szempontja a hitelesség volt: a fogas és az újraszőtt szőnyeg kivételével ugyanis minden tárgy eredeti.

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni 1935 augusztusában, házasságkötésük után költöztek a Pozsonyi út 1-be, ahol a második emeleti egyszobás, erkélyes lakásban Radnóti 1944-es bevonulása után Gyarmati Fanni további hetven éven át élt, 2014 február 15-én bekövetkezett haláláig. Az emlékszoba szerdától a RaM nyitva tartási idejében állandó kiállításként szabadon látogatható.