Előfizetés

Ipsos: a magyarok támogatnák az olimpiát

A BOM a Magyar Sportért Alapítvány (BOM) megbízásából az Ipsos által elkészített reprezentatív felmérés szerint a magyar lakosság 60%-a támogatná, ha Budapest megpályázná a nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogát. 

Ezzel közel azonos arányban, a megkérdezettek 54%-a képesnek is tartja Budapestet arra, hogy 20 éven belül megrendezze a világ legnagyobb sporteseményét. Mindez egyre reálisabb lehetősségé kezd válni: a Magyar Olimpia Bizottság pénteki határozatában kezdeményezte, hogy a 2024-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének lehetőségét vizsgálják meg a hazai döntéshozók és kerüljön felülvizsgálatra a 6 évvel ezelőtt elkészült megvalósíthatósági tanulmány. A BOM szerint – teljes összhangban a MOB pénteki döntésével – elengedhetetlen, hogy konszenzus szülessen a kérdésben és már a pályázati szakaszban prioritás legyen, hogy Magyarország nemzetgazdasági szempontból is profitálhasson az esetleges rendezésből.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly év végén fogadta el az Agenda2020 névre keresztelt reform koncepcióját, melynek lényege egy gazdaságosabb, kisebb városok számára is elérhető olimpia. A bejelentést követően, az új lehetőségek ismeretében természetesen több ország is érdeklődést mutatott a játékok megrendezésével kapcsolatban. A BOM egy évtizede elkötelezett támogatója egy budapesti olimpia megrendezésének, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy széles társadalmi támogatás nélkül elképzelhetetlen egy ilyen nagy volumenű projekt megvalósítása. A most elkészült lakossági felmérés célja éppen ennek a támogatásnak a felmérése, az attitűdök megismerése volt.

A BOM által megrendelt, elmúlt hetekben készített kutatás arra kereste a választ, a hazai lakosság körében milyen megítélése van az olimpia pályázatnak, mennyire tartjuk elérhető célnak a rendezést és milyen áldozatokat hoznának a magyarok e cél érdekében. Az eredmények azt mutatták, hogy a hazai lakosság 60%-a támogatná a budapesti pályázatot, és 54% képesnek is tartja a fővárost a rendezésre. A jelentős sportesemények kapcsán érzett „nemzeti büszkeség” mértékét is vizsgálta a kutatás. Ebből a szempontból például a nemrég elnyert, 2020-as labdarúgó EB négy mérkőzése 65 pontot, míg a 2021-es úszó VB 85 pontot ért el a 100 fokozatú skálán. Mindez jól jelzi, hogy azokkal az eseményekkel kapcsolatban, ahol szurkolhatunk a magyar versenyzőknek, illetve a sikeres szereplésre is van remény, kifejezetten pozitív a hazai lakosság hozzáállása.

A kutatás rákérdezett az olimpia anyagi támogatására is, a kapott eredmények ebben a kérdésben is kifejezetten érdekesen alakultak. A magyar lakosság kétharmada szívesen támogatná a budapesti olimpia megrendezését: a megkérdezettek 60%-a például évi párezer forinttal, illetve adója 1%-ával is támogatná a rendezést, míg azok aránya, akik a pénzbeli hozzájárulást kizárták, de az 1%-ot felajánlanák 7% volt. Az olimpiai rendezés legnagyobb lehetséges előnyeire, pozitív hozadékára is rákérdezett a kutatás. Ebből a szempontból a négy legfontosabb lehetőség a megkérdezettek szerint az infrastruktúra fejlesztése (100 fokú skálán 71 pont), a történelmi siker ténye Magyarország számára (71 pont), a regionális vezető szerep átvétel a játékoknak köszönhetően (65 pont) és a nemzeti összetartozás erősítése (65 pont) voltak.

A lehetséges akadályok közül a kutatásban részt vevők 73%-a jelölte meg az ország gazdasági helyzetét. Ez utóbbi adatból is jól látható, hogy létfontosságú a minden szempontból átgondolt, az Agenda2020 előnyeit maximálisan kihasználó pályázat elkészítése.

Együtt: Hende Csaba mondjon le!

Azonnali lemondásra szólította fel Hende Csabát az Együtt, amely szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, hogy a honvédelmi miniszter éveken keresztül házasságon kívüli viszonyt folytatott egyik beosztottjával.

Kónya Péter hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, egy NATO-tagország honvédelmi miniszterének olyan életmódot kell folytatnia, hogy az esélye se vetődhessen fel annak, hogy egy külföldi titkosszolgálat megzsarolja. A független képviselő szerint ha a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat nem tudott a kapcsolatról vagy elmulasztotta jelenteni azt a miniszterelnöknek, akkor felelősség terheli, ha viszont a kormányfő tudott a viszonyról, de nem mentette fel Hende Csabát, akkor ő hibázott.

Kónya Péter megjegyezte: éppen Hende Csaba minisztersége alatt egészítették ki a katonák jogállásáról szóló törvényt azzal a passzussal, hogy aki katonához méltatlan magatartást vagy életvitelt folytat, azt azonnal le kell szerelni a honvédségtől. A miniszternek pedig "kutya kötelessége" példát mutatni - mondta.