Beszéljünk arabusul

Ha a kormánytisztviselő olyan munkakört tölt be, amelyben idegen nyelv használata szükséges, pótlékra jogosult. (Kivéve Vida Ildikót, a magyarul adózó Tállai Andrást, és a többi intellektust. Nekik akkor sem járna egy vas sem, ha hat nyelven tudnának tolmácsot kérni, mert nem kormánytisztviselők, „csak” államtitkárok vagy e rangban lévők. Annál lejjebb meg már diploma kell. Úgyhogy túl sokat nem spórol rajtuk az egyébként igen takarékos állam.)

A nyelvpótlékra jogosultságot pedig az „egyszerű” dolgozók esetében a munkáltató állapítja meg – áll a törvényben. Ez a pénz legfeljebb az illetményalap fele lehet. Vannak azonban kivételek is. Tavalyig például aki angol, illetve francia, német komplex felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezett, annak alanyi jogon járt a 100 százalékos pótlék.

Csakhogy szépen csöndesen kitört itt is a keleti nyitás. Így automatikusan dupla pénzt kap az is, aki arabul, kínaiul, és oroszul beszél. Bár a házat sem a tetőtől kezdjük építeni, azért jó, hogy végre rájöttek, kellene néhány okosabb ember is a boltba. Sajnos az azeri nyelv tudói még nem számíthatnak extra elbánásra.

Az ő figyelmükbe ajánlom bónuszként: a rezsicsökkentés Bakuban „yerüstü azaldılması”. A fejsze pedig azeriül „balta”.

Szerző
Veress Jenő

Reklám, adó

Ha minden igaz, a kormánypártok meggondolták magukat, így Lázár János javaslatára csökkentik a reklámadót és a jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszert vezetnek be. (Azért ne vegyünk rá mérget, csak ha már Áder János is ráütötte a pecsétjét - ha van neki - az elfogadott törvénymódosításra.) Hogy mekkora lesz az új sarc, még a kormány legnagyobb hatalmú minisztere sem árulta el, mindenesetre hivatkozott az osztrák ötszázalékos reklámadóra, mint a legmagasabbra az Unióban. Ebből adódik, hogy valahol öt százalék környékén lesz, talán egy picit magasabb, lehet, hogy épp 5,3 százalék.

Lázár az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának komoly aggályaira hivatkozott és azt is mondta, hogy a kormánynak mérlegelnie kellett: "egy bizonytalan kimenetelű jogvitát, vagy egy jó egyezséget választ". Mármint az RTL Klub tulajdonosával. A Bertelsmann-csoport tett is ajánlatot - ezt is Lázártól tudjuk.

Vagyis Merkel kancellár látogatása után egy nappal "a Brüsszelt nem Moszkvának tekintő" kormány rájött arra, hogy jobb a békesség az Unióval és a RTL-lel, fölösleges az oroszlán bajszát 50 százalékos adókulccsal huzigálni, és még jól is kijöhetnek abból, ha a 8-10 milliárd összbevételre tervezett sarcból visszavesznek. Inkább fizessenek a kicsik is (mint a Népszava), és még a befektetői bizalom is nőhet. Azt a kormánypárti érvet, amit Rogántól Kurucz Éváig mindenki felhozott, hogy aki nagyobb reklámbevételt ér el, több adót fog fizetni, Lázár elfelejtette. Talán eszébe jutott, amit az szja egykulcsossá tételekor mondtak: aki többet keres így is több adót fizet.

Hogy mi az alku ára, arra nem tért ki. Pedig az igazi kérdés az, mitől hátrált meg a Brüsszellel komolyabb ügyekben is szembeszálló, a Bertelsmannál nagyobb multikat is megszorongató kabinet. A híradóiban a választások óta valóban keményen kormánykritikus RTL - úgy tűnik - most már a Fidesz szemében is többet árt, mint amit el tudnak viselni. Arra gondolni sem merünk, hogy a médiapluralizmus országában, ahol a kormányfőt is kritizálni lehet, valamilyen tartalmi alkut kötöttek a háttérben.

Nem. Csináltak egy kis reklámot az RTL-nek, de most már sokallják a hirdetés árát.

Szerző
Simon Zoltán

Idézés a túlvilágról

Múlt héten, lassan félévnyi huzavona után végre elkezdődhetett volna a már eddig is sokat szenvedett zagyvaszántói és lőrinci emberek kártérítési pere, amelyet a magyar állam ellen indítottak. Egytől-egyig a halálos azbeszt miatt betegedtek meg, mert lakóhelyük közvetlen közelében évtizedeken keresztül - állami kézben - eternitgyár működött, lassan, csendesen szennyezve a környéket a mérgező anyaggal. A tárgyalás alig tartott negyed óráig, a bíróság hivatásos borítéknyalogatója ugyanis rossz címre küldte az elsőrendű alperes - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - idézését; ha jól tudom, immáron negyedik alkalommal.

Persze nem okolhatjuk a bíróság postását - nyilván nem ő dönti el, milyen címre küldjék az idézéseket. Ugyanakkor érdekes, hogy miután a bírók heteken keresztül képtelenek voltak eldönteni, ki képviseli az államot az ügyben, végül csak elhatározták magukat: decemberben egyértelműsítették, hogy nem a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hanem az MNV-t kell beidézni elsőrendű alperesként. Aztán januárban ismét beidézték az NFM-et. A rosszindulatú sajtó - sőt, a rosszindulatú felperes betegek - még azt feltételezhetik: szándékos időhúzás zajlik. Az államnak esze ágában sincs több százmillió forintos kártérítést fizetni a szerencsétleneknek (jobb helye is van annak a pénznek), a kottát gyorsan össze kell rakni, ki kell javítani és le kell zongorázni a háttérben, még mielőtt a törvényszék színpadára kerül.

Mondhatják, hogy ezen rosszindulatú feltételezéseket a kétségbeesés szüli; tavaly az egyik halálos beteg az újságírók előtt a fájdalomtól reszketve nyilatkozta: az állam a halálára játszik. Az ő szemszögéből mégis mi mással lehetne mindezt magyarázni? Esetleg egy kis figyelmetlenség és szórakozottság lapul a háttérben? A hivatali hanyagság miatt játszadoznak emberek életével? Vagy a már-már elviselhetetlenségig túlbonyolított bürokratikus rendszer lassítja ennyire a fogaskerekeket? Bárhogy is, egyet biztosan állíthatunk: a Nemzeti Együttműködés Rendszere immáron sokadik alkalommal bizonyította hiteltelensége mellett azt is, hogy a hatalom jelenlegi képviselői számára mennyit is ér az állampolgárok véleménye, biztonsága, egészsége, élete.

Egy szó mint száz: a tárgyaláson az állam jogi képviselője már megint nem jelent meg, a tárgyalást be kellett rekeszteni. Amikor a bírónő jelezte, hogy legközelebb február végén szíveskedjen mindenki újból megjelenni, egy asszony heves zokogásban tört ki a tárgyalóteremben; a néhai György Zsolt özvegye volt az, aki a férjét decemberben veszítette el, az embere az azbeszt okozta tüdőrákba halt bele. György Zsolt ügyét - a fentebb említett okok miatt - szeptembertől halogatta a bíróság, halála előtt néhány nappal kapott idézést: január közepén várják szeretettel.

A törvényszék folyosóján nézem, sőt csodálom az asszonyt, szemei kisírva, az újságírók gyűrűjében csak annyit kérdez: kinek a halálára vár még az állam? Amikor férje már mozdulni sem tudott a fájdalomtól, az asszony látástól vakulásig dolgozott, közben férjét ápolta, ellátta izomsorvadásban szenvedő kisfiát, intézte a peres ügyeket, újságíróknak nyilatkozott, férje elvesztésével a kártérítési eljárást ő viszi tovább. A bíróságon özvegy György Zsoltné egyszerre tűnt összetörtnek és végtelenül elszántnak - csak azért is végigcsinálja, Zsoltért és mindenkiért, aki az állami felelőtlenség okozta halálos kórban szenved vagy szenvedett. Még akkor is, ha a hatalom csupán játszadozik az olyan "kisemberrel", mint ő. Ebben azonban tévednek ott fent az elefántcsonttoronyban. Ez a csodálatraméltó asszony egy igazi hős - a folyosón nem kellett tőle kérdeznem semmit, mindent kiolvastam a szeméből. A meggyötört külső csak pillanatnyi állapot, a felfoghatatlan gyász hordaléka, ami mögött tisztán látszott a tűz, ami majd nagyban hozzájárul ügyének sikeréhez.

Hogy most már tenni kell valamit, azt az urak is érzik ott fenn. Bejelentették: 1,3 milliárd forintot költenek a selypi halálgyár romjainak eltakarítására, sőt, a mérgezett talajt is nagylelkűen kicserélik - tíz centiméteres mélységig. Legyenek ennyivel elégedettek. A semminél ez is több, gondolhatnánk, ám ne felejtkezzünk meg arról sem: ez nem csupán a jelenlegi kormányzat ügye. Ezek az emberek nem az elmúlt néhány évben betegedtek meg, az azbeszt okozta betegség lappangási ideje legalább 10-20 év. Életükért az elmúlt negyed évszázad valamennyi kormányzata és döntéshozója felelősséggel tartozik.

Ugyanakkor van abban valami sorsszerű, hogy Magyarország első azbesztpere épp az Orbán-kormány nyakába zúdult. A biztonságos távolból figyelő urak tanácsadói jól látják a helyzetet, a mérgező törmeléket haladéktalanul el kell takarítani, a mérgezett talajt is ki kell cserélni. Reménykedjünk abban, hogy a majdani selypi "nagytakarítás" némi szimbolikus erővel is bír, és hamarosan az azbeszttel együtt a narancshatalom valamennyi illiberalistája is az egészségre fokozottan veszélyes hulladékok süllyesztőjébe kerül.

S reménykedjünk abban is, hogy a tiszta, humuszos földből újból kicsírázhat a valódi jogállamiság és friss erőre kaphat a megtépázott demokrácia.

Szerző
Juhász Dániel