Előfizetés

Megszólalt a kormány reklámadó-ügyben

A kormány az elmúlt hetekben megbeszéléseket folytatott a luxemburgi székhelyű Bertelsmann-csoporttal, ezeken fontos szerep jutott a reklámadó miatt az Európai Bizottság előtt folyó vitáknak - közölte pénteken a Kormányzati Információs Központ (KIK).

A találkozók alkalmával közösen tekintették át a cég magyarországi befektetéseinek helyzetét - olvasható a közleményben, amely szerint mindkét fél számára fontos európai érték a sajtó szabadsága és a média függetlensége, ezért a megbeszéléseken az RTL magyarországi műsorpolitikája fel sem merült.

A Bertelsmann-csoport a világ egyik meghatározó médiavállalata, fontos befektető Magyarországon, értékeit, így a kiegyensúlyozottságot és a semlegesség elvét a kormány is nagyra becsüli - szerepel a kommünikében.

Magyarország számára kiemelt érdek, hogy az igazságos közteherviselés jegyében a különadók rendszere fennmaradjon, ugyanakkor a kormány kész mérlegelni a Bertelsmann-csoport megfontolásra és méltánylásra alkalmas véleményét - írta a KIK.
A kormányt képviselő Lázár János miniszter a megbeszélésekről a jövő heti Fidesz-KDNP-frakcióülésen a parlamenti többségnek részletes tájékoztatást ad - zárta közleményét a Kormányzati Információs Központ.

Módosított útvonalon jár a 15-ös és a 115-ös busz

Péntek délután várhatóan 15 óra és 16 óra 30 perc között módosított útvonalon jár a 15-ös és a 115-ös busz, mert autós demonstrációt tartanak a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK közleménye szerint a tüntetést az M3-as autópálya-Kacsóh Pongrác út-Kós Károly sétány-Hősök tere-Andrássy út-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalon tartják meg. A várható forgalomkorlátozások miatt a 15-ös és a 115-ös busz módosított útvonalon közlekedik, elkerülve az Alkotmány utca környékét. Hozzátették: az autósokat is arra kérik, hogy ezt a környéket kerüljék el.

Közölték: a demonstráció útvonalán megpróbálják a közúti forgalmat legalább egy sávon fenntartani. Ha a demonstrálók száma indokolja, a vonulás útvonalán a keresztirányú forgalmat szakaszosan öt-tíz percre lezárják.

A demonstráció miatt a 15-ös és a 115-ös busz várhatóan 15 óra és 16:30 között módosított útvonalon jár. A Boráros tér felé a buszok nem érintik a Szent István körút és a Markó utca megállót, a 9-es busz Nyugati pályaudvari megállójánál és a 70-es, valamint a 78-as troli Báthory utcai megállójánál lehet rájuk felszállni. A két buszjárat a Gyöngyösi utca és az Árpád híd felé a Markó utca megállót nem érinti, itt a Báthory utcánál, valamint a Nyugati pályaudvarnál szállhatnak fel az utasok - írták.

LMP: A kormány szüntesse meg a letelepedési kötvényeket!

Az LMP azt várja a kormánytól, hogy szüntesse meg a letelepedési kötvény intézményét, és az alaptörvényt betartva  ne juttasson több tízmilliárd forintnyi közpénzt offshore cégeknek.

Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője közleményében azt írta: az elsősorban a közvetítő cégek és nem az állam számára kedvező üzleten eddig mintegy 60 milliárd körüli összeget "kaszáltak" átláthatatlan hátterű cégek, amelyek - mint írta - egy fillért sem adóznak ez után.

Szerinte joggal merül fel a gyanú, hogy az egész modell célja nem az államkötvények értékesítése, hanem fideszes politikusok magánvagyonának gyarapítása offshore cégek hálózatán keresztül.