Japán aggódik a túsz sorsa miatt

Japán és Jordánia mindent elkövet azért, hogy elérjék két, az Iszlám Állam (IS) fogságában lévő túsz kiszabadítását. Az IS azzal fenyegetőzött ugyanis, hogy újabb japán túszát és egy jordániait is kivégez.

Kisida Fumio japán külügyminiszter azt közölte, hogy egy kedden a világhálóra felkerült videofelvételen a japán újságíró, Goto Kendzsi látható.

A riporter azt közölte, fogva tartói 24 órán belül kivégzik őt, amennyiben nem a jordániai hatóságok nem engednek el egy iraki iszlamista szélsőségest. „Mondják meg a japán kormánynak, hogy politikai nyomást kell gyakorolnia a jordániai kormányra ez ügyben” – hangzott a felvételen elhangzott üzenet.

Tokió mindent elkövet, hogy az ügyben együttműködjék az ammani hatóságokkal, s elérje a japán túsz elengedését – mondta a japán külügyek irányítója. Részleteket azonban nem közölt. Abe Sinzo japán miniszterelnök undorítónak nevezte a keddi felvételt. Az IS a japán újságíró mellett Muat al-Kaszeszbeh jordániai pilótát is fogva tartja.

Az IS múlt héten végezte ki másik japán túszát, Jukava Harunát. Eredetileg 200 millió dolláros váltságdíjat követeltek az IS fegyveresei Tokiótól. 

Szerző

Pótában bízhatunk

Publikálás dátuma
2015.01.28. 06:59
Fáradtan is dobogón végezne Póta FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Ma rajtol az újjávarázsolt Tüskecsarnokban az asztaliteniszezők World Tour-sorozata, ahol 342 induló lép asztalhoz. A népes mezőnyben 21 férfi és 20 női magyar versenyző is található, akik közül a a tavalyi évben a világranglistán a 14. helyig menetelő és a World Tour-döntőben harmadikként záró Póta Georgina (4. kiemelt) tűnik a legesélyesebbnek az éremszerzésre. Még akkor is, ha nem túl kipihenten érkezett a versenyre.

„Szombaton még Isztambulban játszottam, majd vasárnap kora délután már Berlinben álltam asztalhoz, végül hétfő hajnalban jöttem haza, így rám fért volna ma egy délig tartó alvás” – mesélte nevetve lapunknak, a Bundesligában légióskodó Póta.

A jelenlegi legjobb magyar asztaliteniszező a tegnapi sajtótájékoztatón elárulta, hogy régen nem szeretett itthon játszani, de Németországban már megszokta, hogy sokan szurkolnak neki, így bizakodva tekint a budapesti verseny elé még úgyis, hogy tudja, nagy vele szemben az elvárás.

„Negyedik kiemelt vagyok, így szeretnék legalább az elődöntőbe bejutni, de nehezebb lesz mint tavaly, mert jóval erősebb az idei mezőny” – árulta el a 2014-es magyar World Tour állomás ezüstérmese.

Legnagyobb ellenfele az osztrák színekben versenyző Liu Jia lesz, aki már sok borsot tört Gina orra alá, tavaly éppen a döntőben nyert a magyar lány ellen 4-3-ra. Pótán kívül a 27. kiemelt Madarász Dóra juthat a legtovább a nőknél magyar részről.

A férfiaknál Pattantyús Ádám (19.) és Kosiba Dániel (22.) várhatja a főtáblán a küzdelmeket, de Pázsy Ferenc, a férfiak szövetségi kapitány szerint más is odaérhet melléjük a fiatalok közül, aki utoljára irányítja a válogatottat, mert január 31-én lejár a szerződése, amit a szövetség nem hosszabbított meg.

„Kicsit csalódott vagyok, hogy másfél év után be kell fejeznem a munkát, hiszen úgy gondolom az utóbbi időben jó eredményeket értünk el. Ennek ellenére az utolsó pillanatig segítem a játékosokat, remélem jól teljesítenek majd, ami itthon különösen is fontos lenne. Ha a két kiemeltünk a tizenhatba vagy esetleg tovább is eljut, akkor azzal már elégedett lennék” – nyilatkozta lapunknak a leköszönő szakvezető.

Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke a verseny előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez a World Tour állomás tulajdonképpen a jövő évi asztalitenisz Európa-bajnokság főpróbája, amit ugyancsak a Tüskecsarnokban rendeznek majd. Az idei WT-sorozat 23 viadalból áll, aminek a 35 ezer dollár összdíjazású budapesti torna lesz a nyitóállomása.

Szerző

BL: bravúrok kellenek

Publikálás dátuma
2015.01.28. 06:58
A szolnokiak esetleges győzelmükkel hatalmasat lépnének a hatos döntő felé FOTÓ: MTI/BUGÁNY JÁNOS
Rangadó vár mindkét magyar együttesre a férfi vízilabda Bajnokok Ligája-csoportkörének 4. fordulójában. A százszázalékos Szolnoknak a horvát pokolban kell bizonyítania, míg a bajnoki címvédő Eger szinte a komplett görög válogatottat látja vendégül.

A szezon eddig legnehezebb erőpróbájára készül a hazai bajnokságban és a BL-csoportkörében is százszázalékos Szolnok. A magyar gárda Dubrovnikba látogat, ahova általában nem nyerni mennek a vendégek. A csoportelsőség és a továbbjutás szempontjából viszont jól jönne legalább a pontszerzés.

„Az, hogy a Szolnok-Rijeka-Jug hármasból melyik a legerősebb együttes, majd akkor dől el, ha mindenki játszott mindenkivel. Természetesen, nekünk az a célunk, hogy mi legyünk az a csapat, amelyik legelöl áll majd a végén.” – nyilatkozta a szövetség honlapjának Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője. A szakember nem ijed meg az otthon különösen is veszélyes horvátoktól.

„Nem félve megyünk Dubrovnikba. Az ellenfelünk nagyon jó csapat, jól igazolt, és bár az ősszel még nem ment neki annyira, a Horvát Kupa elődöntője kivételével aztán minden meccsen jól játszott, így felfelé ível a szereplésük. Odahaza nagyon erősek, nehéz ellenük emberelőnyt kiharcolni, ami nem véletlen: a keretből 8-10 játékos olimpiai bajnok vagy világklasszis. Ettől függetlenül a győzelem a célunk” – árulta el Cseh a céljaikat.

Abban, hogy sikerrel járjon a Szolnok az Adriai-tenger partján, nagy szerepe lehet annak is, hogy a hazaiak világklasszis centere, Niksa Dobud eltiltása miatt, nem játszhat a rangadón. Ennek ellenére Varga Dánieléknek nem lesz könnyű dolguk.

Az Egernek sem lesz sétagalopp a görög Olimpiakosz elleni hazai derbi. A hevesiek egy részének déja vu érzésük lehet, hiszen a múlt héten a magyar válogatott éppen Görögországgal játszott sorsdöntő Világliga-meccset. Mivel az Olimpiakosz edzője lett a hellének új szövetségi kapitánya, illetve a nemzeti csapat java részét a pireuszi játékosok adják, így nem ismeretlen az ellenfél. Ennek ellenére ez egy másik csapat lesz.

„Erősebbek, mint az a görög válogatott, amelyiket a múlt héten a magyar együttes legyőzött. A tíz válogatottjukat kiegészíti egy szerb bekk és egy spanyol balkezes. Összesen tizenhárman jönnek, akkor el lehet képzelni, hogy milyen játékerőt képviselnek” – nyilatkozta Dabrowski Norbert az egriek mestere, a klub honlapjának.

Az elmúlt fordulóban a magyar bajnoki címvédő kiváló játékkal, 7-3-ra győzte le idegenben a Bresciát, amiből azért lehet erőt meríteni. „Úgy gondolom, a védekezésünk szépen összeállt. Habár azt is elmondtam a fiúknak, hogy olyan szinten szinte lehetetlen védekezni minden meccsen, mint azt Bresciában tettük. Olyan kapusteljesítmény sem mindennapos, amit ott Mitrovics bemutatott. A kapott gólok tekintetében akár a bajnokságban, akár a BL-ben a legjobb a statisztikánk. A támadásban azonban az előbb elmondottak miatt is sokat kell még fejlődni” – mondta a szakember.

Egyik magyar csapatnak sem lesz tehát könnyű dolga, de a hatosdöntőhöz a bravúrok is kellenek. Bár ezt valószínűleg ők is jól tudják.

Bajnokok Ligája, 4. forduló
A-csoport:
Eger–Olimpiakosz 18.45 (Digisport 1)
Brescia–Radnicski 20.30
Barceloneta–Pro Recco 21.00
Az állás: 1. Recco 9 pont, 2. Olimpiakosz 4 (34-33), 3. Eger 4 (18-22), 4. Radnicski 3, 5. Brescia 2 (19-23), 6. Barceloneta 2 (21-26).
B-csoport:
Partizan Belgrád–Rijeka 17.30
Jug Dubrovnik–Szolnok 19.00 (Sport 2)
Galatasaray–Spandau 20.00
Az állás: 1. Szolnok 9 pont (42-26), 2. Dubrovnik 9 (25-16), 3. Rijeka 6, 4. Partizan 3, 5. Galatasaray 0 (16-31), 6. Spandau 0 (20-37).



Frissítve: 2015.01.27. 21:52