Előfizetés

Rejtély a maláj gép körül

Népszava-információ
Publikálás dátuma
2015.01.03. 06:44
A megtalált holttestek száma péntek délutánig harmincra emelkedett FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Módosították a keresés helyszínét, újabb területeken kutatnak a vasárnap lezuhant maláj utasszállító után. Egy speciális felszerelés segítségével mostantól a víz alatt is folyhat a keresés, a gép törzsét és fekete dobozait azonban még mindig nem találták meg. Ellenben újabb holttestek kerültek elő, a legutóbbi híradások szerint pénteken 30-ra emelkedett a megtalált áldozatok száma. A szerencsétlenséggel kapcsolatban megjelentek az első összeesküvés-elméletek is.

Az eddig vélthez képest máshol valószínűsítik megtalálni az AirAsia napokban lezuhant repülőgépének törzsét, ezért a maláj királyi haditengerészet parancsnokának pénteki tájékoztatása szerint mintegy 55 kilométerrel módosították a keresés helyszínét: tegnaptól kelet felé, 5400 négyzetkilométeres felületen kutatnak tovább a roncs után. A "leginkább valószínűsíthető területet" három hajó kutatja, ezek fejlett vízalatti rendszerek alkalmazására is képesek, a munkát búvárok is segítik.

Az időjárás azonban továbbra sem kedvez a kutatásnak, vasárnapig esőre, erős szélre és akár négyméteres hullámokra kell számítani, emellett erősek az áramlatok is. Az indonéziai kutatócsoportot vezető illetékes, Bambang Soelistyo péntek reggel bejelentette, hogy a helyszínen dolgozó mentőegységek hét újabb holttesteket találtak a tengerben, ezek közül hatot egy amerikai hajó legénységének tagjai emeltek ki a vízből. Délután újabb halottak kerültek elő, a legutóbbi információk szerint eddig harminc holttestet találtak, a fedélzeten 162-en voltak. A szakemberek szerint legtöbbjük maradványai a gép törzsében vannak. Az első azonosított áldozatot tegnap temették el, a 49 éves asszonyt muzulmán szertartás szerint búcsúztatták. Az asszony családjából összesen négyen utaztak a lezuhant repülőn.

Az indonéz hatóságok tegnap azt is bejelentették, hogy francia szakembereket szállítanak a keresés helyszínére, hogy segítségükkel - többek közt hidrofonos kutatással - megtalálják a gép fekete dobozait, melyeket egy 13 500 négyzetkilométeres területen keresnek. A műveletben indonéz, maláj, szingapúri és amerikai hajók, valamint fémkereső berendezésekkel felszerelt repülőgépek vesznek részt, hozzájuk két japán helikopterszállító hajó is csatlakozik. A dobozok felkutatása azonban így sem egyszerű, több szakértő csütörtökön azt állította, akár egy hétig is eltarthat, mire találnak egyet.

A fekete dobozok nélkül továbbra sem tudni biztosan, mi történhetett, a legutóbbi vizsgálati eredmények szerint a járat lezuhanását az okozhatta, hogy 40 perccel a felszállás után sebességet vesztett, amikor meredeken emelkedve próbált elkerülni egy vihart.

Kezdenek napvilágot látni az összeesküvés-elméletek is: a brit Telegraph arról írt tegnap, hogy az AirAsia légitársaság QZ 8501-es járat eltűnésének körülményei kísértetiesen hasonlítanak annak a Boeing 777–200-as típusú utasszállító esetére, amelyik még március 8-án tűnt el a Thai-öböl felett - és azóta sincs róla semmi hír. A napilap furcsállja, hogy mindkét esetben hosszú idő telt el a repülő eltűnése és a vészhelyzet bejelentése között: az AirAsia esetében másfél órát vártak a vészhelyzet bejelentésével, a márciusi szerencsétlenségnél pedig majdnem négy óra is eltelt.

Háborgó anyatermészet

Népszava-összeállítás
Publikálás dátuma
2015.01.03. 06:40
Kína délnyugati tartományában, Jünnanban 14 éve az augusztusi volt a legerősebb földrengés, amelyet még a szomszédos tartományok
Több ezer áldozatot szedtek a természeti katasztrófák 2014-ben. A legsúlyosabb katasztrófák az Ázsiai kontinenst érintették: a legtöbb szerencsétlenséget a hetekig tartó kiadós esőzések, valamint földcsuszamlások okozták; több ezer ember lelte a halálát a romok és a sártenger alatt, milliók váltak otthontalanná.

Május 2., Afganisztán

Egyetlen nap alatt két sárlavina is végigsöpört az északkelet-afganisztáni Badahsán hegyvidéki tartományban a heves esőzések következtében: az első egy kisebb volt, amely csak néhány házat temetett be. A második, egy jóval nagyobb éppen akkor zúdult le, amikor az emberek segíteni próbáltak a bajba jutottaknak. Ez maga alá temette a segítséget nyújtókat és jóval több lakóházat. A katasztrófa másnapján a híradások arról tudósítottak, hogy Ab Barak falu térségében háromszáz családból több mint 2 100 ember vesztette életét.

A falusiak és néhány tucat rendőr ásóeszközökkel felszerelkezve folytatta a kutatást napfelkelte után, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy nincs remény túlélők felkutatására. Három nappal később a hatóságok már nem kerestek túlélőket a faluban, Waliullah Adib Sah, a provincia kormányzója a BBC-nek úgy nyilatkozott: a házak többméternyi sár alatt vannak, ezért nem tudják folytatni a kutatást. "Imádkozunk az áldozatokért és a területet tömegsírnak nyilvánítjuk" - mondta.

Július 19-24., Délkelet-Ázsia

Több száz halottat hagyott maga után az elmúlt négy évtized legerősebb szupertájfunja Kínában, Vietnamban és a Fülöp-szigeteken. A trópusi ciklon a tengeren hatalmas hullámokat verve, felhőszakadásokkal kísérve, árvizeket és földcsuszamlásokat idézett elő. Kínában több mint 11 millióan szenvedtek kárt, 62-en életüket vesztették, 21-en pedig eltűntek. A Rammasun a szomszédos Vietnamban is folyókat léptetett ki a medrükből, házakat, veteményeket rombolt, villanyvezetékeket szakított le, utakat tett járhatatlanná. Akkori helyi jelentések szerint mintegy harminc ember meghalt, ennél jóval több embert nyilvánítottak eltűnt személynek. A legsúlyosabb veszteséget a Fülöp-szigeteken szenvedték el, ahol több mint százan haltak meg, csaknem 440-en megsérültek. A tájfun hétezer házat elpusztított, további 19 ezret megrongált, és a szántóföldeken is jelentős anyagi kárt okozott a hatóságok közlése szerint.

Július 30., India

A heves esőzések miatt egy egész falut vitt el a földcsuszamlás Indiában július végén, Mahárástra szövetségi állam Putne körzetében. A Malin nevezetű falu sodorta el az ár, az áldozatok és a túlélők keresése napokon át zajlott. A hatóságok - akik csak több órával a katasztrófa után tudtak a helyszínre érni a rossz időjárási és infrastrukturális körülmények miatt - már a kutatás megkezdésekor több százra becsülték az elhunytak számát.

Bár a térségben a júniustól szeptemberig tartó monszun idején gyakoriak a földcsuszamlások, szakértők tájékoztatása szerint a több száz emberéletet követelő katasztrófához az is hozzájárult, hogy a település környékén jelentős mértékű volt a fakivágás.

Augusztus 2., Nepál

A földcsuszamlás Szindhupalcsovk körzetben történt, a sártenger nyolc falut és öt kisebb vízerőművet árasztott el, valamint elzárta egy hegyi folyó útját, amely így mintegy három kilométeres szakaszon hatalmasra duzzadt. A földcsuszamlás által létrejött, mintegy 90 méter magas, gyakorlatilag az egész folyóvölgyet beterítő természetes gát miatt felduzzadt Szun-koszi folyó a Katmandut Tibettel összekötő autópálya egy részét is elöntötte.

A romok közül eddig 16 embert mentettek ki élve, további 40 sebesültet kórházban kezeltek. Négy nappal a katasztrófa után a nepáli kormány leállította a túlélők keresését, addig a pontig csupán 34 holttestet sikerült megtalálniuk. A körzet kormányzója ez után további 156 eltűnt személyt nyilvánított halottá.

Augusztus 3., Kína 

Nyár közepén erős földrengés rázta meg Kína délnyugati Jünnan tartományát. Az amerikai geofizikai intézet szerint a földmozgás ereje a 6,1 fokot, kínai források szerint a 6,5 fokot érte el a Richter-skálán. A rengés központja nagyjából Venping város alatt, tíz kilométeres mélységben volt. Ott és Csaotungban több ezer épület összedőlt, az emberek az utcákra menekültek. A távközlési vonalak megszakadtak, az áramszolgáltatás megszűnt.

A kínai CCTV televízió szerint Jünnanban 14 éve ez volt a legerősebb földrengés, amelyet még a szomszédos tartományokban is éreztek. A katasztrófában 398 ember életét vesztette, 1891-en megsérültek.

Szeptember 9., Pakisztán, India

Az elmúlt 22 év egyik legsúlyosabb áradásának tekintik az ősz eleji özönvizet, Pakisztánban legalább 270-en, a szomszédos India északi részén 215-en vesztették életüket. A legtöbb haláleset tetőbeomlások, áramütések és fulladás miatt történt, épületek ezrei rongálódtak meg. A rendkívüli helyzet miatt mindkét országban a hadsereget is mozgósították, amely helikopterekkel, repülőgépekkel és hajókkal vett részt az áradások által a külvilágtól elzárt települések lakosságának kimentésében.

Szrinagarban, az északi Dzsammu és Kasmír állam 900 ezer lakosú nyári fővárosában megszakadt a telefonösszeköttetés, számos térséget sokáig meg sem tudnak közelíteni. A helyi rendőrség egy tisztségviselője katasztrofálisnak, Narendra Modi indiai miniszterelnök nemzeti szerencsétlenségnek nevezte a történteket.

Október 29., Srí Lanka

Újabb földcsuszamlás: a Srí Lanka-i katasztrófavédelmi központ legutóbbi tájékoztatása szerint 190-en vesztek oda. A híradások szerint a hosszan tartó kiadós esőzések miatt omlott le egy hegyoldal a fővárostól 200 kilométerre, a sziget középső részén fekvő Haldummulla falu határában, egy teaültetvény fölött. Körülbelül 150 házat - leginkább a teaföldeken dolgozó munkások és családjaik otthonát - temetett maga alá a sárlavina, emellett egy bevásárlóközpontot, egy játszóteret és egy hindu templomot is. A lakóknak a heves esőzések miatt korábban is tanácsolták, hogy hagyják el otthonaikat, ám sokan nem tettek eleget a felszólításnak.

A katasztrófa másnapján egyrészt a rossz idő miatt felfüggesztették a túlélők keresését, másrészt a hatóságok ekkor már esélytelennek tartották, hogy valaki még élne a romok alatt. A katasztrófa után a Srí Lanka-i elnök is a helyszínre látogatott; segélycsomagokat és matracokat vitt az átmeneti szálláson élő falusiaknak.