Orbán: Szólogatnak egymásnak az urak

Orbán Viktor kormányfő kedden az M1 Az este című műsorában felvételről sugárzott interjúban arról is beszélt, hogy nem tulajdonít nagy jelentőséget a fideszes politikusok közti vitáknak. A Fidesz népszerűségvesztéséről és az elmúlt hónapok demonstrációiról szólva a felidézte az előző ciklus tüntetéseit - például a fegyveres szervek dolgozói korkedvezményes nyugdíjának megszüntetése ellenit -, amelyekhez képest most csak "verbális durvaságot" lát. Hangsúlyozta: demokráciában a kormánnyal egyet nem értőknek joguk van kifejezni véleményüket. 

Vezető fideszes politikusok vitáiról azt mondta: nem tulajdonít nagy jelentőséget ezeknek, teljesen mindegy, hogy a Fidesz politikusai kedvelik-e egymást, mert a politika nem személyes ügy, nem a politikusokról szól, hanem az országról, az emberekről. Hogy közben "szólogatnak-e egymásnak az urak", mindig érdekes, mert "a politikában is a peep show a legizgalmasabb", de valójában ez nem fontos - fogalmazott, megjegyezve, hogy ez is egy munkahely, és minden munkahelyen vannak súrlódások.

Azt elismerte, hogy vannak generációs különbségek a Fideszben, de úgy példázott: "ha az ember egy tisztességes házban akar lakni, akkor nem érdekli, hogy a kőműves, a burkoló meg az épületgépész kedveli-e egymást (...), hanem azt szeretné, hogy legyen villany, fűtés meg víz, meg működjenek a nyílászárók". Orbán Viktor nemmel válaszolt arra a kérdésre, tervez-e kormányátalakítást. Megjegyezte, van egy feltörekvő nemzedék a politikában, ahogy az egész országban is, és ezeket a fiatalokat támogatni kell, mert tehetségesek, szorgalmasak, "bátor fiúk", hazafiak, "hagyni kell őket dolgozni", ezért "egyelőre inkább mindenkit bátorítanék, nem pedig cserélnék".

A következő évekről szólva a kormányfő azt mondta: 2014-18 között a cél a bérből és fizetésből élő családok anyagi biztonságának megerősítése, ami magában foglalja a rezsicsökkentés megvédését, a devizahitelesek ügyét, a béremeléseket, az életpályamodelleket. A következő négy évben szerinte azokra kell összpontosítani, akik ma "a létre alsóbb fokain állnak", hogy évente egy-egy fokkal feljebb kapaszkodhassanak.

Úgy látja, a szegénység elleni legjobb politika a munkahelyteremtés, amelyben az államnak igenis van feladata. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi törvényhozási munka - benne a vasárnapi pihenőnappal - elősegíti-e a munkahelyteremtés folyamatát, úgy reagált: "legjobb tudásunk szerint igen". Jelezte végül, azt várja, hogy a magyar gazdasági növekedés 2015-ben is az európai átlag felett legyen. Ha pedig a magyar gazdaság jól teljesít, indokolt lehet bizonyos adófajták csökkentése - mondta.

Kövér hétfő este azt mondta erre, hogy ilyen formán ő is elmondhatná ugyanezt a fiatalabb generációknak, ha úgy érezné, hogy ez egy értelmes vita. "Nem vagyok hajlandó magamra venni, szerintem amiről Lázár beszél, az nincs. Most viszont azzal, hogy Lázár kimondta, közelebb jutottunk ahhoz, hogy ez létezzen" - fogalmazott a Fidesz országos választmányának elnöke, aki azt is hozzátette: szeretné, hogy a párton belüli kommunikáció visszatérjen a régi mederbe és a párton belül maradjanak az esetleges konfliktusok.

A házelnök szerint négy embert próbáló éven vannak túl, és nagyon kemény munkát végeztek azok, akik a Fidesz politikáját komolyan meghatározták ebben az időszakban. "Pokorni Zoltán a XII. kerület polgármestereként és én házelnökként beszélünk azokról, akik nagyon keményen dolgoztak az utóbbi években, ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy ilyen stresszes helyzetben az ember könnyebben elveszti a fejét. Remélem, azzal, hogy kimondta, ez a feszültség most levezetődött Lázár Jánosban, és örülök, hogy éppen rajtunk vezetődik le, és nem máson. Számomra a lojalitás az egyik legfontosabb politikai erény, és az is lehet, hogy követtünk el hibákat. Ugyanakkor Pokornit és engem sem az ártó szándék vezérelt, hanem egy olyan véleménynek adtunk hangot, ami a pártban létezik" - fogalmazott Kövér.

A Habony Árpáddal, a kormányfő és a Fidesz - munkaviszony nélküli - főtanácsadójával kapcsolatos kérdésre Kövér elmondta, Habony nem ad neki tanácsot, és nem is tekinti a személyét problémának. Úgy fogalmazott: "Habony egy a tízmillió magyar közül. Az, hogy a fideszesek kérnek tőle tanácsot, az olyan, mint ha én a szomszédommal beszélgetnék politikáról".

Szerző

Az MSZP három javaslat vétóját kéri Ádertől

Az MSZP elnök-frakcióvezetője azzal fordult a köztársasági elnökhöz, hogy ne írja alá a jövő évi költségvetést megalapozó törvényt, a vasárnapi zárva tartásról elfogadott jogszabályt, valamit az újabb trafikmutyi lehetővé tevő törvényt - írják közleményükben a szocialisták.

A költségvetés megalapozásáról szóló törvény a végrehajtása esetén visszafordíthatatlan társadalmi károkat okozna, és a rászorulók támogatási rendszerének brutális megvágásával az ötmillió szegény ember hazáját hozná Magyarországra.

A vasárnapi nyitva tartás korlátozása indokolatlan beavatkozás az emberek magánéletébe. Emellett a kormány munkahelyvédelmi programjának céljával ellentétben újabb munkahelyek megszűnéséhez vezetne, a kereskedelemben maradó dolgozók pedig egyhavi megélhetésüket vesztenék el évente. A KDNP javaslata még a költségvetésnek is káros lenne, csak a kormánypártokhoz közel álló CBA üzletlánc járna jól vele.

A dohánytermék-kiskereskedelemről szóló törvény pedig a fideszes trafikmutyi folytatását lehetővé tevő jogszabály.

Tóbiás József a fentiek tükrében felszólította Áder Jánost, hogy lépjen fel az urizálás ellen, lépjen fel a visszafordíthatatlan társadalompolitikai lépések ellen.

Tóbiás József levele elérhető: http://mszp.hu/sites/default/files/ader_level_elnoki_fejleccel-1.pdf