Középdöntős a Németh-csapat!

Publikálás dátuma
2014.12.10. 06:50
FOTÓ: MTI, Vajda János
A magyar női kézilabda-válogatott megszerezte első győzelmét a lengyelek ellen a horvátokkal közös rendezésű Európa-bajnokságon, így Németh András tanítványai az utolsó spanyolok elleni találkozótól függetlenül ott lesznek a debreceni középdöntőben. Akárcsak a hispánok, és a két északi sztárcsapat, Norvégia és Dánia.

„Természetesen magyar győzelmet várok”- jött kérdésünkre a válasz a mérkőzés előtt egy pattogatott kukoricáért sorban álló szurkolótól. Egyébként Győrben ez a slágertermék a magyar-horvát közös rendezésű kézilabda Európa-bajnokságon. A mérkőzés előtt fél órával még a büfé volt a legnépszerűbb célpont a csarnok aulájában.

A győri Audi Aréna majdnem megtelt, érezték a drukkerek is, hogy elkél a bíztatás a csapatnak, hiszen a nyitómérkőzésen „csak” döntetlent játszottak Németh András lányai. A vereséggel kezdő lengyelek ellen mindenképpen nyernünk kellett. Egyrészről, hogy megszerezzük az első győzelmünket a kontinenstornán, másodszor pedig ha nyerünk, biztosan továbbjutunk a spanyolok elleni meccstől függetlenül. Ráadásul a statisztika is mellettünk szólt. A két csapat a mérkőzést megelőzően több mint öt éve találkozott egymással: 2009. november 21-én, ugyancsak Győrben 32-22-re győzött a magyar válogatott. Tétmérkőzésen 2008. március 28-án Bukarestben, olimpiai selejtezőn játszottak legutóbb, akkor 39-30-ra, míg a 2007. decemberi, franciaországi vb-n, Dijonban 28-26-ra nyertek Tomori Zsuzsannáék.

Aztán elég volt pár perc, és kiderült, ezúttal semmi idegeskedni valója nem lesz itt senkinek, aki a magyarokért szorít. Fokozatosan húzott el a csapat, és az első félidő végére Triscsukék már hét góllal vezettek (14-7). Zengett-zúgott az aréna, percenként harsant fel a „Ria, Ria, Hungária”.

A második félidőben aztán már tízzel is elhúztak a mieink, ám ekkor jött egy nyolcperces rövidzárlat, ám Bíró Blanka remekül védett, így a lengyelek nem tudták kihasználni a gólszünetünket, és három perccel a vége előtt mindössze négy gólra tudtak feljönni. Ám jött Németh András időkérése, és helyre állt rögtön a világ rendje.

A végén hat lett közte (29-23), ami azért valljuk be, szép eredmény a vb-4. lengyelek ellen. Ezzel végleg eldőlt, hogy a magyarok már középdöntősök. Hogy hányadik helyen zárnak a csoportban, az a spanyolok elleni derbin dől majd el. Mindenesetre a hispánok hatalmas csatában 25-24-re legyőzték az oroszokat, így egyelőre veretlenek.

A másik, debreceni csoportban előbb egy hihetetlen meccsen 29-29-es döntetlenre végzett egymással a román és a dán válogatott, míg a norvégok ezúttal az ukránokon gázoltak át, így a két északi válogatott már továbbjutott a középdöntőbe. Hogy melyikük lesz az első, az csütörtökön, a skandináv rangadón eldől.

Eredmények

A csoport (Győr)

Spanyolország-Oroszország 25-24

Magyarország-Lengyelország 29-23

Az állás: 1. Spanyolország 4 pont, 2. Magyarország 3, 3. Oroszország 1, 4. Lengyelország 0.

B csoport (Debrecen)

Románia-Dánia 29-29

Norvégia-Ukrajna 34-23

Az állás: 1. Norvégia 4 pont, 2. Dánia 3 pont, 3. Románia 1, 4. Ukrajna 0.

C csoport (Varasd)

Az 1. forduló:

Svédország-Horvátország 30-28

Hollandia-Németország 29-26

Az állás: 1. Hollandia 2 pont (29-26), 2. Svédország 2 (30-28), 3. Horvátország 0 (28-30), Németország 0 (26-29).

A mai program:

Hollandia-Svédország (18 óra)

Horvátország-Németország (20.15, Tv: Sport2)

D csoport (Eszék)

Montenegró-Szerbia 22-19 (10-8)

Franciaország-Szlovákia 21-18 (7-9)

Az állás: 1. Montenegró 2 pont (22-19), 2. Franciaország 2 (21-18), 3. Szerbia 0 (19-22), 4. Szlovákia 0 (18-21).

A mai program:

Szerbia-Franciaország (18 óra)

Szlovákia-Montenegró (20.15)

Megoldást keres Brüsszel

Publikálás dátuma
2014.12.10. 06:39
Pozsonyban, a V4-ek találkozóján is kiemelt téma volt az energiabiztonság FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD
Brüsszelben tanácskoztak tegnap az Európai Unió energetikai miniszterei a Déli áramlat ügyében. Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke a tanácskozást követően kijelentette, Moszkva semmilyen hivatalos csatornán nem értesítette Brüsszelt a Déli Áramlat leállításáról. Az Unió keresi a megoldásokat az európai energiabiztonság szavatolására.

Két tanácskozásra is sor került tegnap Brüsszelben a Déli Áramlat gázvezeték kérdéskörében. Összeültek az uniós tagállamok energetikai miniszterei és külön tárgyaltak a Déli Áramlat projektben résztvevő országok szaktárcáinak vezetői.

Ha megépült volna
A Déli Áramlat munkálatait 2012 decemberében kezdték el, 3600 km-en kötötte volna össze Oroszországot Bulgáriával, majd Szerbián, Magyarországon és Szlovénián keresztül jött volna Közép-Európába. Kapacitását évi 63 milliárd köbméterre tervezték, 40 milliárd dollár építési költséggel számoltak.

A megbeszélést az tette szükségessé, hogy december 1-én Vlagyimir Putyin orosz elnök törökországi látogatása során bejelentette, hogy az Európai Unió ellenállása és amiatt, hogy Bulgária nem adta meg az engedélyt az építésre, Oroszország leállítja a projektet.

A megbeszélést megelőzően Sigmar Gabriel német alkancellár Brüsszelben újságíróknak úgy nyilatkozott, reménykedik benne, hogy amikor

megnyugszik a helyzet az Európai Unió, Oroszország és Ukrajna között, akkor lehet újra párbeszéd a Déli Áramlat megvalósításáról.

„Sajnálatos, hogy a beruházást az orosz elnök álláspontja szerint nem folytatják. Én hiszem, hogy fontos projekt lett volna, különösen Európa déli része számára. Remélem, hogy visszatérhetünk az egyeztetésekhez, de ez az orosz kormány döntése” – jelentette ki Gabriel.

A tanácskozást követően Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke elmondta, hogy az Európai Bizottságot az orosz fél semmilyen hivatalos csatornán nem értesítette, hogy letesz a Déli Áramlat megépítéséről, a döntésről Brüsszel csak a sajtóból értesült.

A szlovák biztos elmondta, keresik a megoldásokat az európai energiabiztonság szavatolására.

Hangsúlyozta, az Európai Bizottság tud segíteni a rendelkezésére álló három eszközzel, a határokon átnyúló projekteket finanszírozni hivatott pénzalappal, az úgynevezett Európai Összekapcsolási Eszközzel.

Ezen kívül a nemrég bejelentett 315 milliárd eurós beruházási csomaggal és a tavaly elfogadott, közös érdeknek számító projekteket tartalmazó listával és várja a tagállamok visszajelzéseit arról, milyen más energiaforrások állnak rendelkezésükre, milyen prioritásaik vannak.

Sefcovic azon a téren is számít a tagállamok észrevételeire, hogy szerintük hogyan tud segíteni az Európai Bizottság a jelzett rendelkezésre álló eszközökkel.

Kiemelte, a déli energiafolyosó projekt megvalósítása menetrend szerint halad, az azeriek ígéretet tettek arra, hogy ez a vezeték 2019-re képes lesz földgázt szállítani az unió határáig a Kaszpi-tenger partjáról.

A Déli Áramlat által érintett uniós tagállamok, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Görögország, Olaszország, Románia és Szlovénia, közleményt adtak ki, amelyben arra kérték az Európai Bizottságot, hogy tisztázza Moszkvával a kialakult helyzetet.

A hét aláíró állam szerint az Európai Uniónak integrálnia kell a közép- és dél-európai gázpiacokat, diverzifikálnia kell gázszállítóit, útvonalait és forrásait.

Tegnap Pozsonyban a V 4-ek miniszterelnökei is tanácskoztak. A megbeszélésen, amelynek központi témája ugyancsak az energiabiztonság volt, részt vett a svájci államfő, Didier Burkhalter is.

Szerző
Frissítve: 2014.12.09. 21:56

Életbe lépett, de törékeny a tűzszünet

Múlt héten jelentette be Petro Porosenko ukrán államfő, hogy december 9-i hatállyal tűzszünetben állapodtak meg a Kelet-Ukrajnában szemben álló felek, és amennyiben valóban fegyvernyugvás következik be, 10-én kivonják a nehézfegyverzetet.

Hétfőn még nem lehetett tudni, hogy hatályba lép-e a tűzszünet, tegnap reggel azonban az ukrán terrorellenes központ sajtószolgálata bejelentette, hogy Ukrajna keleti részén az ukrán fegyveres erők minden állásán reggel 9 órától leállt a harci tevékenység, Kijev egyoldalúan elrendelte a tűzszünetet.

„Petro Porosenko ukrán államfő kezdeményezéséből a terrorellenes műveletek minden állásán tűzszünet van érvényben” – fogalmaz a közlemény.

A szakadárok nem adtak konkrét választ arra, hogy csatlakoznak-e a fegyvernyugváshoz, majd donyecki fegyveresek törzskara bejelentette, hogy „az ukrán reguláris hadsereg és a Donyecki Népköztársaság felkelői közötti minden érintkezési forró ponton szélcsend állt be.

Az ukrán hadsereg parancsnokságának jelentése szerint a délelőtti órákban a szakadárok sem sértették meg a tűzszünetet.

Délután viszont Alekszandr Zaharcsenko „donyecki elnök” azt állította, hogy az ukrán reguláris hadsereg tüzet nyitott Gorlovka településnél.

A múlt heti megállapodás szerint a tűzszünet hatályba lépése után új tárgyalási fordulóra kerül sor Minszkben, hétfői hírek szerint vélhetően december 11-én.

Szerző