Déli Áramlat - Oroszország felmondaná a kormányközi megállapodásokat

Oroszországban megkezdték az előkészületeket a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításáról kötött kormányközi megállapodások felmondására - közölte Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter.

A politikus azt mondta, "foglalkoznak a kérdéssel", és minthogy jogi ügyről van szó, ez gondos munkát igényel.
Alekszandr Novak azt is közölte, hogy a tárca képviselői nem vesznek részt Maros Sefcovicnak, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnökének és hat uniós tagállam energiaügyi minisztereinek keddi brüsszeli tanácskozásán, amelyen a Déli Áramlat projekt lezárása miatt kialakult helyzetről lesz szó.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint azokról az uniós országokról - közöttük Magyarországról - van szó, amelynek a területén tervezték a gázvezeték egyes szakaszait, és amelyek kormányközi egyezményt kötöttek Oroszországgal a beruházás megvalósításáról.

Novak azt mondta, hogy most dolgozzák ki az Oroszországból Törökországba tartó vezeték útvonalát. Hozzátette, hogy a brüsszeli tanácskozás az európai uniós tagállamokat érinti, és minthogy országa nem tagja a szervezetnek, az általa vezetett tárca sem vesz részt a megbeszélésen.

Vlagyimir Putyin orosz államfő egy hete Ankarában jelentette be, hogy - miután az Európai Unió nem támogatja az orosz gáznak Ukrajna megkerülésével Dél- és Közép-Európa több országába eljuttatását szolgáló vezetékrendszer megépítését, és nem kapták meg Bulgáriától a szükséges engedélyt - Oroszország nem tudja megvalósítani a Déli Áramlatot. Ezzel szemben Törökország felé építenek gázvezetéket, és oda irányítják az orosz földgázt. Alekszej Miller, a Gazprom elnöke később közölte, hogy a projektet lezárták, és Ankarát hozzák kedvező helyzetbe. Ukrajna tranzitjelentősége pedig szerinte "lenullázódott".
A török gázvezeték megvalósítására a Gazprom orosz állami energetikai cég Gazprom Russzkaja néven vállalatot alapít. Ezt hétfőn jelentették be Moszkvában.

Az Interfax emlékeztetett arra, hogy a Déli Áramlatot évi 68 milliárd köbméter orosz földgáz továbbjuttatására tervezték. A Törökországba vezető Kék Áramlat csőrendszernek jelenleg 16 milliárd köbméter az éves teljesítménye. Ankara korábban többször is felajánlotta területét Oroszországnak az Európába irányuló gázszállításra.

Szerző

Goodfriend: létezik egy jogsegély-egyezmény

Az Egyesült Államok és Magyarország között kiváló a jogi együttműködés, beleértve a kölcsönös jogsegély-egyezményt - írta Twitter-bejegyzésében André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője.

Előzőleg Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben azt mondta, ha Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke nem pereli be André Goodfriendet, leváltja őt az adóhatóság éléről.
A kormányfő egyben felszólította az amerikai ügyvivőt, hogy ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé.

Szerző

Benyújtotta lemondását Töröcskei István

Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója eljuttatta lemondását a Nemzetgazdasági Minisztériumba (NGM), amiről a következő napokban várható döntés - jelentette be Orbán Gábor, a szaktárca adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a kormany.hu-n hétfőn közzétett videonyilatkozatában.

Töröcskei István a többségi tulajdonosa a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nek, amelynek tevékenységi engedélyét pénteken visszavonta a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és elrendelte végelszámolását. Az MNB pénteki közleménye szerint a hitelintézet működése nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, további működése veszélyeztette volna az ügyfelek érdekeit, illetve a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését. A bank 49 százalékos tulajdonosa a magyar állam.

"Ami a többségi tulajdonos, Töröcskei István szerepét illeti, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatójaként biztosította az államadósság-kezelés zavartalanságát, olajozott működését az utóbbi néhány hónapban, évben is, ezért a két kérdés egymástól elválasztva kezelendő. Ezzel együtt Töröcskei István lemondását eljuttatta a minisztériumba, s ennek a kérdésnek a rendezése, a döntés ezzel kapcsolatban meg fog születni a következő napokban" - mondta az államtitkár.

Szerző