Bedák Zsolt megvédte Európa-bajnoki címét

Bedák Zsolt megsérült, ám pontozással simán legyőzte az orosz Ruszlan Bercsukot, ezzel megvédte a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú Európa-bajnoki címét a Ferobox Event és az M1 profi ökölvívó gáláján, a budakalászi sportcsarnokban.

A 31 éves Bedák nagyon összeszedett bokszot mutatott be szombat este. Az első menettől kézben tartotta a találkozót, türelmesen öklözött, s rendre kiváló ütemben indította el villámgyors balegyeneseit, balhorgait, balcsapottjait, ráadásul többnyire duplázta ütéseit, Bercsuk pedig ezekkel nem tudott mit kezdeni. Erdei Zsolt tanítványa az első menetben még szinte csak felmérte riválisa erejét, majd a második szakasztól egyértelmű fölényben volt, s az idő előrehaladtával egyre gyakrabban fordult elő, hogy a kötelekhez szorította az oroszt, és szépen megsorozta. Bercsuknak felvillanásai is csak ritkán voltak, Bedák pedig nem fáradt, a hetedik, nyolcadik menetben is ugyanolyan frissnek és gyorsnak tűnt, mint a másodikban.

A találkozó második felében néhányszor már azt lehetett érezni, hogy Bedáknak lehet esélye arra, hogy idő előtt véget vessen a tíz menetesre kiírt összecsapásnak, mely végül a nyolcadik három percben be is fejeződött, igaz, nem kiütés, hanem egy baleset miatt. A két bunyós ugyanis szerencsétlenül összefejelt a menet közepén, Bedák bal szeme felett pedig csúnyán felrepedt a bőr, a mérkőzésvezető pedig beszüntette az ütközetet. A szabályoknak megfelelően lepontozták a meccset, mely a várt eredményt hozta: két pontozónál 80-72-re, míg a harmadiknál 79-73-ra Bedák Zsolt győzött.

"Sajnálom, hogy így ért véget a meccs, mert szerettem volna teljesen kiszolgálni a közönséget. Persze így is szép győzelem volt szerintem" - mondta a meccs után Bedák, aki márciusban szerezte meg a WBO Eb-övét, melyet második alkalommal védett meg, s profi mérlegét 23 győzelem-1 vereségre javította.

Bedák a WBO ranglistáján már a szombati meccs előtt is az előkelő, negyedik helyen állt, a mostani sikerrel pedig közel került a szervezet interim világbajnoki címmeccséhez.

Szerző

Férfi kézilabda BL - Csoportmásodik a Szeged

Publikálás dátuma
2014.12.06. 19:51
FOTÓ: MTI, Illyés Tibor
A csoportja második helyén végez a MOL-Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután szombaton az utolsó másodpercekben kapott góllal 27-26-os vereséget szenvedett a továbbra is százszázalékos lengyel Kielcétől.

D csoport, 8. forduló:
MOL-Pick Szeged - Kielce (lengyel) 26-27 (11-14)

a szegedi gólszerzők: Prodanovic 6, Balogh 4, Källman 4, Bombac 3, Ilyés 3, Parrondo 2, Robledo 1, Ancsin 1, Zubai 1, Vranjes 1

A csoportelsőséghez a Tisza-partiaknak az eddig hibátlan Kielcét kellett volna öt-hat góllal legyőzniük, lévén október 4-én a lengyelek 37-32-re nyertek odahaza.
A magyar szövetségi kapitány, Talant Dujshebaev vezette Kielce esélyeshez méltóan kezdett. A 15. percben, 5-8-nál kénytelen volt időt kérni az előző idényben EHF Kupa-győztes házigazda, amelyből jószerivel csak Prodanovic jelentett veszélyt kapura. Aztán felzárkózott mellé Balogh is, de a különbség nem csökkent.

Jól kezdték a második félidőt a hazaiak, Balogh duplájával felzárkóztak, majd Zubai révén egyenlítettek a 34. percben (15-15). A lendületet Källman fokozta, akinek két góljával már 17-15-re vezetett a Szeged. A nézőtér szinte felrobbant a hangorkánban, miközben a 41. percben már 20-17 volt az állás.

A Kielce hullámvölgyben volt, és negyedórával a vége előtt, 22-18-nál elérhető közelségbe került a hőn áhított ötgólos különbség. Csakhogy az őrült rohamban kicsit elfáradt a Szeged, és rendezte sorait a rivális, amely innentől kezdve kínosan ügyelt arra, ne érje baj, ne kapjon ismét vérszemet a Pick.

Az 55. percben 25-24-nél még egyszer időt kért a Szeged, ám a Kielce ekkor már újra magabiztosan játszott, és fordított (25-26). Parrondo még egyenlített, az utolsó támadás pedig a vendégeké volt, amelyet góllal fejeztek be, és számukra ez csoportelsőséget ért.

A sorozat februárban folytatódik. A Szeged a hátralévő mérkőzésektől függetlenül csoportmásodik, azaz a nyolcaddöntőben egy másik csoport harmadikjával sorsolják össze, és a visszavágót majd hazai csarnokban vívja.
Az eddigi százszázalékos MKB-MVM Veszprémnek egy pontot kell szereznie a fennmaradó három összecsapásán, és akkor csoportelső lesz.

A csoportállás: 1. (és már csoportelső) Kielce 16 pont, 2. (és már csoportmásodik) Szeged 12, 3. Dunkerque (francia) 6 (196-202), 4. Aalborg (dán) 6 (203-210), 5. Motor Zaporizzsja (ukrán) 4 (220-226), 6. Schaffhausen (svájci) 4 (207-239)

A csoportból az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.

Később:
C csoport:
Rhein-Neckar Löwen (német) - MKB-MVM Veszprém, Mannheim 21.00

Szerző

A Videoton szakította meg a Dunaújváros hazai remeklését

A listavezető Videoton magabiztosan 4-1-re nyert az újonc Dunaújváros otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati játéknapján. A fehérváriak ezzel első csapatként nyertek a Dunaújváros vendégeként a szezonban, amivel megőrizték idegenbeli veretlenségüket is.

OTP Bank Liga, 17. forduló:
Dunaújváros Pase-Videoton FC 1-4 (0-2)

Dunaújváros, 1268 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Böőr (64., 11-esből), illetve Nikolics (10.), Gyurcsó (28.), Álvarez (53.), Vinícius (86.)
kiállítva: Sándor Gy. (62.), Stopira (93.)
sárga lap: Böőr (15.), illetve Sándor Gy. (56.), Caneira (67.), Vinícius (67.), Stopira (87., 93.)

Dunaújváros Pase:

Nagy G. - Villám (Hangya, 65.), Farkas V., Szalai T., Csehi - Nikházi, Böőr, Lázár Zs. - Orosz (Sóron, 65.), Petneházi, Zsótér (Godslove, 59.)

Videoton FC:

Calatayud - Heffler T., Vinícius, Caneira, Stopira - Sándor Gy., Trebotic - Gyurcsó (Kleinheisler, 82.), Kovács I. (Simon Á., 65.), Álvarez (Oliveira, 66.) - Nikolics

A listavezető fehérváriak a góllövőlistán éllovas Nikolics Nemanja találatával már a tizedik percben előnybe kerültek. Ezt követően is Joan Carrillo együttese futballozott fölényben a katasztrofális állapotban lévő gyepszőnyegen, emiatt azonban sokszor "akadozott" a játék. A vendégek a félidő közepén Gyurcsó Ádám góljával - amelyet Nikolics rendkívül önzetlenül készített elő - növelték előnyüket.
Nem sokkal a fordulást követően Arturo Álvarez góljával úgy tűnt, végleg eldőlt a három pont sorsa, azonban a 62. percben Sándor György utolsó emberként szabálytalankodott, amiért a játékvezető kiállította, a büntetőt pedig Böőr Zoltán értékesítette, s ezzel ismét nyílttá tette az összecsapást. A veterán játékos ezzel elsőként lőtt gólt ebben a szezonban az idegenben pályára lépő Videotonnak. A bekapott góltól kissé megzavarodott a vendégcsapat, de a Dunaújváros nem tudott feljebb zárkózni. A fehérváriak végül rendezték soraikat, Paulo Vinícius révén újabb gólt szereztek és magabiztosan gyűjtötték be a három pontot.

Szerző