Géntérkép készült Fekete-Afrikáról

Publikálás dátuma
2014.12.06. 06:34
Több mint harmincmillió új génvariánst találtak FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THINKSTOCK
Egy sikeres kutatóprojektnek köszönhetően egy afrikai, amerikai és brit szakemberekből álló tudóscsoport felállíthatta az eddig csak ritkán és felületesen kutatott afrikai népcsoportok géntérképét, amelyből választ kaphattak többek között arra is, hogy a különböző betegségekre - mint például a maláriára vagy az ebolára - miért érzékenyebbek egyes régiók lakói másoknál. Emellett a kutatók több információt kaptak arról is, milyen népvándorlások zajlottak évezredekkel ezelőtt Afrikában.

Elkészült Fekete-Afrika genetikai térképe az Afrikai Genomváltozatok Projekt (African Genome Variation Project, AGVP) keretében, amely a kontinens Szaharától délre élő lakosai közül 1800 ember DNS-ét elemezte. A kutatás eredményeit összegző tanulmány a Nature tudományos folyóiratban jelent meg; az adatok abban segítik a tudósokat, hogy jobban megértsék, hogyan változik a térségben az egyes betegségekre való hajlam. A kutatók szerint a betegségek genetikai kockázati tényezőit vizsgáló kutatások többsége mostanáig Európára összpontosított, Afrikáról azonban - amelyet világ genetikailag legváltozatosabb kontinenseként tartanak számon - ezidáig keveset tudtak a szakemberek. Deepti Gurdasani, az AGVP vezető kutatója úgy véli, hogy a fertőző és nemfertőző betegségek egyaránt elterjedtek Afrikában, ezen betegségek kockázati tényezői ugyanakkor nagymértékben eltérhetnek az európai tapasztalatoktól.

"Eredetileg a krónikus betegségeket akartuk kutatni Afrikában. Okaik megértésének egyik útja, ha megnézzük a betegségekre való hajlam genetikai alapjait - nyilatkozta Manj Sandhu, a vizsgálatot lebonyolító Wellcome Trust Sanger Kutatóintézet és a Cambridge-i Egyetem tudósa. Elmondása szerint a kutatás megkezdéséhez a térség genom - vagyis a szervezet DNS-ben kódolt, teljes örökítő információjának - változatainak ismeretére volt szükségük - ekkor jöttek rá, hogy ilyen adatok még nem állnak rendelkezésre. A genetikai minták begyűjtését egy afrikai - etióp, gambiai, ghanai, kenyai, nigériai, dél-afrikai és ugandai -, brit és amerikai tudósokból álló kutatócsoport végezte, amely végül több mint 30 millió, korábban sehol sem azonosított génvariánst talált.

A kutatók több, kulcsfontosságú eltérést is találtak a vizsgált régiók között: kiderült, hogy Dél-Afrika lakóinál kisebb eséllyel fordul elő a malária ellen védelmet nyújtó genetikai mutáció, mint a kontinens más vidékeiről származók között. Fény derült arra is, hogy globális szinten az afrikaiaknál általában nagyobb a magas vérnyomás kockázata mint az európaiaknál, valamint a felderített genetikai különbségek mellett a kutatók képet kaptak arról is, hogy a kontinensen a korábban véltnél több genetikai hasonlóság is előfordul. "A populációk közötti genetikai eltérések nem akkorák, mint vártuk. Ez azért jó, mert így a betegségekre való hajlam genetikai okainak kutatására tervezhetünk nagy léptékű vizsgálatokat" - magyarázta Sandhu.

A tudós szerint ha sikerülne teljes mértékben megérteni egy adott kontinensről származó egyén betegségekre való érzékenységével kapcsolatos biológiai folyamatokat, akkor lehetőség nyílna a komolyabb betegségek ellenőrzésére és kordában tartására, vagy akár kialakulásuk és elterjedésük megelőzésére is. Mindemellett az új genetikai adatbázis segíthet megérteni, miért érzékenyebbek másoknál egyes afrikai lakosok a vírusokra, köztük az ebolavírusra.

A projekt nem csupán a vírusérzékenység felderítéséhez, hanem a földrész ősi népvándorlásainak megismeréséhez is szolgált adatokkal. A tudósok felfedezték, hogy sok afrikai genetikai örökségében valamennyi eurázsiai DNS is található, ami arra utal, hogy évezredekkel az afrikai "kirajzás" után többen visszavándoroltak a homo sapiens őshazájába. Mint kiderült, a számos vizsgált népcsoport közül több az Afrikában ötezer évvel ezelőtt elterjedt bantu törzstől származik. Sandhu szerint ahhoz, hogy jobban sikerüljön megérteni az ősi Afrika géntérképét, a kutatóknak tovább kell tanulmányozniuk az eddig csak ritkán vizsgált afrikai népeket, valamint a különböző régészeti forrásokból is fellelhető ősi genetikai mintákat.

Szépség és csúfság Indiában

Publikálás dátuma
2014.12.06. 06:31
A tájból árad a nyomor FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DANIEL BEREHULAK
India kapcsán közhellyé vált a vélekedés, amely szerint ez egyrészt a világ legnagyobb demokráciája, másrészt pedig a legszélsőségesebb társadalmi különbségek hazája. A két közhely – és különösen az utóbbi - nagyon is igaz.

A riksát hajtó férfi boszorkányos ügyességgel kerüli ki az autókat, a motorokat, a kerékpárokat, a tuktuknak nevezett, kismotorral működő favázas járműveket, az úton bóklászó teheneket és természetesen a többi riksát. De a közlekedés többi résztvevője sem ügyetlen: indiai tartózkodásom alatt egyetlen balesetet, sőt, egyetlen behorpasztott karosszériájú járművet sem láttam.

Bár riksázásom elején még az életemet féltettem a járművet hajtó férfi egyik-másik hirtelen kormánymozdulata, vakmerő előzése nyomán, aggodalmam hamar szertefoszlik. Felerősödnek viszont azok a skrupulusaim, melyek már akkor rám törtek, amikor megláttam, hogy turistautunk programjában riksázás is szerepel. Hiszen az európai ember – még ha kelet-európai is - már attól is elszokott, hogy állatok erejével vontattassa magát. Az a gondolat s még inkább az a tapasztalat pedig, hogy ezt egy másik ember erejével tegye, legalábbis szégyenkezésre készteti. Kellemetlenül feszengek tehát, már csak azért is, mert riksahajtóm nálam majd harminc kilóval soványabb, alacsony (jóllehet inas-izmos) férfi. Bár olyan országból jöttem, melynek soha nem volt gyarmata és soha nem zsákmányolt ki egyetlen harmadik világbeli népet sem, most mégis úgy érzem: az egykori gőgös gyarmatosítók szerepébe csöppentem.

Lelkifurdalásomat csak némileg csökkenti az az utas, aki a mellettünk haladó riksában utazik. A láthatólag indiai középosztálybeli fiatalember arckifejezése semmiféle rossz érzést nem árul el, öntelt mimikájában, riksásának foghegyről odavetett szavaiban pedig mindennek van nyoma, csak az együttérzésnek nem. Holott az ő embere még az enyémnél is soványabb, idősebb göthös férfi. Ilyenkor az emberben beindul az önfelmentő mechanizmus. Bennem például felmerül a hasonló helyzetekben már unalomig hallott érv: ha nem alázzuk meg ily módon embertársainkat, akkor azoknak nem lesz munkájuk, és nem tudnak enni adni gyerekeiknek.

Újdelhi repülőtere nagy és impozáns, a városba vezető műút megfelelően rendben van tartva. Hanem ami azon túl látható! A mellékutcáknak rögtön az elején omladozó állagú házak, mellettük szemét és építési törmelék, a járdákon sovány, elnyűtt arcú emberek, álldogálva, vagy éppen a földön heverve. A tájból szinte árad a nyomor .

Hasonló kép fogadja az utazót igen sok más indiai városban (és persze még inkább a falvakban), s nem egyszer az idegenforgalmi csomópontok közvetlen közelében is. És ez néha megdöbbentő ellentétet szül. Hiszen az ország műemlékeit példásan rendben tartják: a fehér márvánnyal fedett, csodálatos hindu, szikh vagy bahai szentélyekbe, muszlim mecsetekbe csak cipőt (szigorúbb pontokon zoknit) lehúzva szabad belépni. Ezeken a helyeken az utazót a szépség és a tisztaság összhangja fogadja, mégpedig nem csak az építmények belsejében, hanem külső megjelenésében is. Aki egyszer látta, valószínűleg sohasem felejti a Tadzs Mahalt, amint valószínűtlenül fehéren, szinte a föld felett lebegve feltűnik a láthatáron. De mi van e csodálatos műemlékek közvetlen közelében? Sokszor ugyanaz, ami sok helyütt másutt is: szenny, elhanyagoltság, nyomor és a koldusok, mozgó árusok szinte lerázhatatlan serege. S a turista leginkább ezeket látja, kevésbé azon helyszíneket, melyek India másik, újabb arcáról tanúskodnak: a dinamikusan fejlődőről, modernizálódóról.

Buszunk a sűrű forgalomban próbál előrejutni, egyelőre nem sok sikerrel. Pedig a sofőrünk mindent megpróbál. Indiában természetesen vannak közlekedési szabályok, de az embereket ezek láthatólag kevéssé érdeklik. Haladunk egy darabig, majd újra megrekedünk. A mellettünk lévő járdán egyszer csak feltűnik egy teljesen meztelen férfi. Komótosan elvonul előttünk, majd eltűnik az egyik mellékutcában. Kérdően nézünk indiai idegenvezetőnkre.

- A férfi nem futóbolond – hangzik a sietős magyarázat – hanem egy olyan vallási irányzat híve, amelyik tagadja a külsőségeket. Mi itt az ilyen nézeteket is elfogadjuk – mondja. (Azt már csak magamban teszem hozzá, hogy ezzel szemben ott áll az indiai filmek közismert prüdériája.)

Fővárosi szállodánkban helyi lap kerül a kezembe. Az induló hír az, hogy az észak-delhi városi tanácsban olyan javaslat született, amely szerint bizonyos összeg befizetése után mindenkinek joga lenne egy-egy utca, tér vagy akár sportcsarnok el- illetve átnevezésére. Adhatja a helynek akár saját nevét is. Döntés az ügyben még nincs, de a dologról máris heves viták folynak.

India mélységesen liberális ország, vagy ahogy mondani szokás, a világ legnagyobb demokráciája. Az a fajta demokrácia, melyben mindenkinek nem csak a szabad véleménynyilvánításhoz és a politikai tevékenységhez van joga, hanem ahhoz is, hogy a híd alatt aludjon, vagy akár ahhoz, hogy éhen haljon. Az indiai közvélekedés egyfelől rokonszenves módon nyitott és elfogadó a legkülönbözőbb emberi nézetek és szokások iránt, másfelől azonban mintha túlságosan elfogadó lenne az embertelen társadalmi különbségekkel és igazságtalanságokkal szemben is.

Utunk során ezekről számos alkalommal meggyőződhettünk, de sehol sem annyira, mint Dzsajpur régi negyedében. Buszunk lassan haladt, így módunk volt megtekinteni egy hosszú embersort, amely szemmel láthatóan ételosztásra várt. Van ilyen Magyarországon is, de annak résztvevői jóléti polgárok indiai sorstársaikhoz képest. A dzsajpuri sorban állók inkább a náci koncentrációs táborok frissen felszabadult foglyaira emlékeztettek: csontig soványodott, rongyokba öltözött férfiak, nők és gyerekek, beesett arcukon eltompult közöny. Autóbuszok, kerékpárok, motorok és gépkocsik – köztük luxusautók – haladtak el mellettük. A mélységes társadalmi különbségek megléte közhelynek számít Indiában, ám e közhely nagyon is igaz. Mint ahogy a legtöbb másik is.

Szerző

"Putyin barátai" klub alakult a parlamentben

Publikálás dátuma
2014.12.05. 22:05
FOTÓ: Getty Images
Putyin barátai névvel alakított olasz parlamenti klubot az Északi Liga párt képviselőházi frakciója. A klub az Oroszországgal való diplomáciai és gazdasági kapcsolatok békítését szolgálja.

Az Északi Liga a római alsóház jobb- és baloldali képviselőit is levélben invitálta a Putyin barátai klubba való belépésre. Az ellenzékben levő szélsőséges olasz párt szerint a parlamenti klub az ukrán válság miatt feszültté vált olasz-orosz kapcsolatok enyhítésében segíthet. Az Északi Liga szerint a Moszkvával szemben bevezetett gazdasági embargó, valamint Vlagyimir Putyin döntése a Déli Áramlat gázvezeték leállításáról kiszámolhatatlan károkat okoz az olasz gazdaság számára.

Putyin barátai klub alapítói szerint az orosz elnök egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a vele szemben ellenséges nyugati sajtó lefesti őt. Vlagyimir Putyin például nem korlátozza az információszabadságot, ellenkezőleg: a moszkvai metrón szabad a wifi hozzáférhetőség - hangsúlyozta a baráti klub meghívólevele.

Matteo Salvini, az Északi Liga főtitkára októberben egy hetes látogatást tett Moszkvában. Vlagyimir Putyin nem fogadta Salvinit, aki más orosz politikai vezetőkkel tárgyalt. Olasz sajtóértesülések szerint Vlagyimir Putyin az Északi Liga pártját is finanszírozza, ahogyan a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Fronttal teszi. Ezt Salvini tagadta, úgy nyilatkozva: nagyon örülne, ha az Északi Liga is 9 millió eurót kapna kölcsön Moszkvától, miképpen a Nemzeti Front.

Szerző